A kérdés:
Nagyon tetszett a Táltosfog rovatban publikált versed! Na de hogyan lesz az élményből (például az utcai sétából) szöveg?
A válasz:
Többféle módon szoktam írni, de az egyik pont olyasmi, mint amiről Anna írt a kettővel ezelőtti Táltosfogban. Jártamban-keltemben lejegyzek szavakat, szókapcsolatokat, esetleg különleges ritmusú sorokat egy füzetbe vagy keep-jegyzetbe. Amikor van egy kis időm írni, vagy úgy érzem, hogy most nagyon kavarog bennem a minden, és tudom, hogy az írással ki tudom kicsit csatornázni magamból, hogy utána tudjak koncentrálni más feladataimra, akkor nekiülök, és fellapozom ezeket az összegyűjtött benyomásokat. Ha a belső és külső körülmények is kedvezőek, pár pillanat alatt sikerül kiválasztani az első pár szót a vershez, és onnan már szinte magától gurul ki az ujjaim közül. Félig-meddig tudattalanul történik, és sokszor engem is meglep a vége, ahogy például a Táltosfogba bekerült versnél is történt. Olyan egy kicsit, mintha magokat gyűjtögetnék, és ilyenkor a figyelmem nyomán valamiféle növény serken belőle, de hogy milyen lesz a virágja, az előttem is rejtély. Megmutatok kettőt, ami így született. Az egyik egy négysoros, amit három egészen különböző élményből szőttem össze: egy tanulmányfordítás közben talált latin mondatból, egy horgászási élményből, és egy egészen egyszerű baráti beszélgetésből, ahol egy egyszerű kérdésre egy nagyon egyszerű választ kaptam. Látszólag semmi közük egymáshoz, de valahogy éreztem, hogy van közöttük valami kötőanyag, és abból lett ez a vers:
aludtam csak
ezüst pikkelyeket mosok le kezemről
beterít mindent puha nyári hó.
miről álmodtál?
– aludtam csak, mondod.
csönd van. sine ira et studio.
De kifejezetten egyetlen séta során gyűjtött (és tényleg, egy-egy padnál vagy utcasaroknál megállva sebtiben lejegyzetelt) benyomásokból is írtam valamit nemrég. Ott az utolsó két sor volt az, ami teljes meglepetésként ért, és ami lekerekítette számomra a verset, valahogy keretet adva az egész sétaélménynek. Ez a csipet meglepetés az, ami által a versírás be tud olyan szerepet tölteni nálam, mint amiről fent írtam: a bennem kavargó mindent kicsit megszelídíteni.
esti séta
minél többen járnak az utcán
annál nehezebb a saját tempódban menni
kiöntött sör vagy hányás nyoma a pad előtt
csak egy sötét folt már, elmosta eső
szárította a nap, figyelmetlen léptek
vitték tovább cipőtalpakon
a repkénnyel festett tűzfal alatt idegen szavak
we already had ice-cream yesterday
tegnap már fagyiztunk, bosszús anyahang
az anyák nem értik, hogy a tegnap nem létezik
a messze ragyogó fagyispult viszont nagyon is
ahogy a szomorúságom, mert nem lehet
amit szeretnék
láttam egy igazi guminőt, hóna alatt vitte egy férfi
a szája belülről bordázott volt, fehér
retinámba égett, mégis nevetni kellett tőle
életem emotikonja a szemét nevetve eltakaró
kismajom (de hallok mindent, és jaj, beszélek)
észrevenni ahogy a piros lámpánál
a lehúzott ablakon kinyúlva egy férfi dobol az autó oldalán
észrevenni, hogy észreveszi, megláttam őt,
szemem sarkából látni hogy néz, ahogy elhajtanak előttem
nem belenézni a szemébe, éveken át, senkiébe
a második kardigánom veszítem el
mégsem ezért fázom. az este langyosan ölel körbe
megérkeztem a sétálásba, itthon vagyok
de lassan fel kell szállnom a vonatra
be kell lépnem egy ajtón. a bennem élő hajléktalan
piszkos párnáján a másik oldalára fordul
