Infó a regényről és megrendelés
Piedade
Fölkelni, mikor épp csak hajnalodik, lemenni a konyhába és nekifogni a munkának, begyújtani a tűzhelybe, elmosni a mosogatóban ételmaradékostól felpúpozott tegnapi vacsoraedényt (télen jéghideg a víz, csontig hatol a fájdalom, reuma lehet, felsugárzik az ember karjába, nyilall a könyökébe), és csak ezután kimenni az udvarra, verebek ülnek csiripelve a krisztuspálmán, megragadni a seprűt és felsöpörni a baromfiudvart, korpát, kukoricát szórni bőségesen a jószágnak (reggel savanyú szagot áraszt a baromfiudvar, mint némely férfiak szobája), és friss ivóvizet tenni a kalitkába a csíznek, bekészíteni a fürdőtálkáját, magot tölteni az etetőjébe vagy salátalevelet vagy mindkettőt, kicserélni a madárszar és maghéj lepte újságpapírt a kalitka alján, aztán visszamenni a szobába, föl az emeletre, megfésülködni, szemöldököt kihúzni, nem elfelejteni a fülbevalót, mikor éppen úgy van, hogy várja valaki a piacon, felölteni a tíz év alatt kifakult, hosszú, szürke kabátot, a kabátzsebbe tenni a pénztárcát, újra leereszkedni a csigalépcsőn a konyhába, fölrakni a vizet a már forró tűzhelyre, kivenni a fonott füles szatyrot a vesszőkosarak, agyagkorsók, kannák, olajos, olajbogyós tartályok és mindenféle méretű piros és zománcos vájdlingok közül, disznóöléskor ilyenbe fogják fel a vért, a mindig frissen meszelt, fehér, nagyon fehér, füsttől sosem kormos falnak támasztva lángszínű vörösréz lábasok sorakoznak, aztán újra lemenni a lépcsőn az udvarba, kinyitni a kulcsra zárt, súlyos kaput, kiengedni az utcára az éjszakai bezártságtól ideges kutyákat, lépkedni a poros úton, mely egyenesen a piactérre vezet, megvenni, amit asszonya, kinek engedelmességgel tartozik, előző este vastag betűkkel fölírt neki egy darab barna papírra: sütnivaló marha vagy borjú, zöldség, hal, amilyen van stb., vagyis a szokásos dolgokat, keveset alkudozni vagy inkább semmit, nem érdemes, nem a beszédér’ fizetik (hanem kizárólag a munkáér’), legfeljebb egy-két szót váltani ezzel-azzal, a nyájasabb asszonyokkal, a szeretőjével, ha éppen van szeretője (az elmúlt két évben több is volt, de már nem olyan üde a bőre, mint régen), vagy valaki mással, aki esetleg felbukkan és megmustrálja, megmustrálja a kemény húsát, kemény mellét, hazamenni fél óra múlva, legkésőbb egy óra múlva otthon lenni, letenni a márványpultra a vásárlást a halat, a kelkáposztát, a csülköt, a fokhagymát, felforralni a tejet és közbe kenyeret pirítani a gyerekeknek (és narancslét facsarni, öt gyerekre legalább egy tucat narancs kell), kukoricakását meg tejbepapit főzni, elkészíteni a zabpelyhet, pici darabokra tépni a kenyeret a kisebbeknek, felsúrolni a kőpadlót, kék kockás abrosszal reggelihez teríteni, kivenni a vízből a tegnap este beáztatott csicseriborsót és sózott tőkehalat, még egyszer kimenni az udvarra, ahol a macska mozdulatlanul, csöndben és feszülten lesi a pillangókat, de hiába próbálja elkapni őket, késsel a kezébe, hóna alatt vájdlinggal menni ki (vigyázni, nehogy odaverje a lépcsőkorláthoz a vájdlingot, már kettőt is eltört így, ki kellett fizetnie, egy vagyonba került, és ez is meg van repedve, talán a forró víz miatt, két nagy fémpánttal van megreparálva fogja össze a repedést), behozni az élettelen vagy halálra sebzett tyúkot, szárnya alá dugott fejjel fekszik a vájdlingba, mintha aludna, leforrázni, levenni a tűzhelyről a tejet, a kukoricakását, eltenni a már majdnem száraz edényt, tálalni a reggelit a lármás gyerekeknek, eddig az udvaron gombfociztak, üveggolyóztak, pörgettyűztek, verekedést mímeltek, mikor hogy, a játék az évszaktól függ, térdükön fekete horzsolás vagy vérző seb, vagy muzsikás tücsköt fogtak és csorbókával etették, már ha szezonja van, ami ugyanaz, mintha tavaszt mondanánk, és mikor elmennek a gyerekek, megint telerakni szennyes edénnyel a mosogatót, megkopasztani a tyúkot, föltenni főni, mer néha bizony rágós, nehezen puhul, végre leülni a kőpadra a sarokba, a nyitott emelőablakhoz, elrágicsálva egy kis kenyeret sajttal vagy kolbásszal vagy füstölt kásahurkával vagy disznózsírral (mikor mi van), nedves ujjai közt bádogbögre, benne szójakávé, lehet már vagy tíz óra, de hat óta korog a gyomra, ezér’ zörög a csontja ebbe a gürcölésbe, egész álló nap robotolni kell, és még csak délelőtt van, de talán egyszer, talán ha férjez megy, vagy talán ha nem, akkor is egyszer véget ér ez a törődés, mikor hét órára harangoznak, csukott szemmel, fáradtan végigveszi magában a teendőit, ez a nap, ami jön, is csak fekete emlék lesz, így, sötétségbe burkolódzva hány nagyhetet élt már át, mintha mindegyik száz évig tartott volna, de most beszökik egy kis világosság a szobába, az ablak résén besüt a felkelő nap, hideg a fénye, de nincs kétség, ennek egyszer vége lesz, nem lesz megszabva, mikor kell felkelni, mikor kell kezdeni, mikor kell belefogni, itt az idő.
