A regény pillanatkép az érettségi előtt álló lány, Erin, gúnynevén Róka mindennapjairól, útkereséséről, önmagára találásáról. A történet 2020 tavaszán, az első Covid-hullám tetőfokán játszódik Budapesten.

 

Másnap ébredéskor Erin arca nedves volt, pedig az utóbbi időben már nem sírt álmában. Kikecmergett az ágyból. A konyhában bogyós gyümölcsöket dobált a turmixgépbe, kimérte a fehérjeport és a tejet. Hangosan zúgott a Tefal. Bögrébe töltötte a krémes folyadékot, nagyot kortyolt és az órájára nézett.

– A francba, elkezdődött az angol.

 Felvillant Rozoga neve a kijelzőn.

Hol vagy? Ms. osztja a feladatot, átment pszichonénibe, valami gyermekkori trauma a téma, figyu, a végén még ő lesz a párom. Gyere!

Erin utálta Ms Clara örök jókedvét, végtelen energiája az agyára ment, csak egyszer látná rosszkedvűnek.

A bejelentkezésre kattintott.

– I’m sorry for being late.

– No problem, Erin. Ma a gyermekkori traumákról beszélgetünk – folytatta angolul a tanárnő, – gondolj vissza egy kellemetlen emlékedre, hogyan hat ki az életedre. Használjátok az egyszerű és a folyamatos múltat, persze a régmúltról se feledkezzetek meg. – Ms. rákattintott a chatszobák mezőre, elindította tanulóit az éterben, spontán alakultak a kiscsoportok.

– Ne fossál, Rozoga, az algoritmus meghallotta könyörgésedet, itt vagyok!

A fiú nem válaszolhatott. Ms Clara mosolya beterítette a képernyőt.

– What’s up, Erin? How are you doing, Rozoga? Ki kezdi a beszélgetést?

– A tanárnő – vágta rá a lány.

– Én? – nevetgélt zavartan a Ms.

– Mi a traumája? – kontrázott Rozoga. – It’s not giving! Nekünk kell róla beszélnünk, ön meg elkerüli.

– Igazi slay a tanárnő, ha elmondja.

Ms. arcára fagyott a boldogság.

– Nekem? Hááát, talán ez – és egy fotót osztott meg a képernyőjén.

– Azta, mennyi Barbie! – hüledezett Rozoga.

– A tanárnő lánya? Cuki a copfja.

– Baszki, ez baldachinos ágy!

– Rozoga, viselkedj! – szólt Erin. – A rózsaszín a kedvenc színe?

– Fanni nyolcéves. Csajos cuccokat veszek neki.

– Na jó, és a tanárnő gyermekkora? – szakította félbe Rozoga.

– Ennyi idős lehettem, mint ő, sejtettem, hogy nincs Mikulás, Jézuska meg kisangyal, de a biztonság kedvéért minden évben írtam nekik. Minden vágyam egy Barbie volt házzal és Kennel.

– Megkapta?

– Soha!

– Miket kapott?

– Könyveket, Tüskevár meg Téli berek, meleg szövetnadrágot, prémes bakancsot, olvasólámpát az íróasztalomra, egyszer egy Parker tollat, amit a téliszünet után azonnal elloptak. Tornaórán voltam. Az asztalomon maradt.

– Jól lecseszhették otthon – kajánkodott Rozoga.

– Fanni örül a babáknak?

– Nem. Dobálja őket, kiabál, nem fér el a sok hülye Barbie-tól, kitépi a hajukat, kiszúrja a szemüket, rossz nézni. A babaházat összetörte. Dínókat akar őserdővel meg Nagy Bummal. Kívülről tudja a latin nevüket, mikor éltek, mivel táplálkoztak. Nem értem.

– De tanárnő – tárta szét karját Rozoga.

– Rozoga, elég! – állította le Erin a fiút. – Most te jössz!

Ms. elbúcsúzott, mert bekukkant a többi chatszobába is.

– Mi a legsötétebb emléked, Rozoga?

– Nekem olyan nincs, inkább kitalálom a tiédet, a te legsúlyosabb traumád a vérszomjas rókaszerelem, évezredeken át vándorolsz egyik testből a másikba, keresed a nagyvadászt, hogy belé költözhess, átváltoztasd és átváltozhass, de aki beléd szeret, az elkárhozik.

– Mi van, ha én szeretek rókabőrben élni, egyébként kinek kell a vadász, magamban is jól elvagyok.

– Erin, nem kell mindig mindent egyedül, néha jól jön egy férfi, csak kérlek ne nyírd ki.

– Na Rozoga, és mi a te nagy-nagy gyerekkori traumád?

A fiú a billentyűzetet bámulja, magában motyog. A lány felerősíti a hangot.

– Hát, ha mindenáron tudni akarod, az elég gáz volt. Hallom anyám hangját: vigyázzatok a kisöcsétekre, illata az orromban van, berreg az autónk, és akkor bátyáim elkapnak, belöknek a vécébe, rám zárják az ajtót, a kisebbik megszán, felkapcsolja a villanyt, utánam hajít néhány mesekönyvet. Havonta egyszer, éveken át, csütörtökönként, gőzöm sincs, ki volt Lenkei Lajos, de róla nevezték el anyámék színházbérletét. Sohasem köptem be a bátyáimat.

– Ezért használod a piszoárt?

Rozoga válasz nélkül hagyta a kérdést, a lány sem erőltette, eszébe jutott, amikor a menő csajok belökték őt a fiú vécébe, és Rozoga éppen vizelt. Témát váltott.

– Nézd, most írt a diri, átküldöm.

Tisztelt Szülő! Tisztelt Tanuló! Kérem, tudassák, mikor érkezik meg Kenesei Erin, hogy megrongált szekrényét rendbe hozza. A pandémia szabályok szerint kizárólag igazgatói engedéllyel léphet be az iskola épületébe. Maszk használata kötelező! A munkaeszközöket és a megfelelő festéket biztosítjuk, de annak költségeit a tanuló köteles megtéríteni. Üdvözlettel, Ladányfalvi Zsombor igazgató.

– Segíthetek, ha akarod.

– Kösz, megoldom, különben is, vigyázz, mert beléd költözöm! Na, csá, mentem!

Rákattintott a kilép a beszélgetésből gombra.