Azon a márciusi napon, amikor az igazgató kihirdette a vesztegzárat, Róka láthatatlanná lett. A vírusmaszkkal kezdődött. A vörös hajú lány egy óriás koronavírust hímzett az arcát eltakaró maszkra, és feketével belevarrta: Vigyázz, megfertőzlek! Kiürült körülötte a világ. Senki sem gáncsolta el az ebédlő felé menet, úgynevezett barátnői nem lökték be a fiúvécébe a piszoárok közé, hogy lásson már végre egy valamire való pöcsöt, nem kiabálták, sunyi róka sompolyog, amikor egyik karjával a fali csempét súrolva osont a folyosón, és az öltözőszekrényén sem jelent meg csúfneve újabb idegen nyelven. Észrevétlen hömpölygött a diáktömeggel.

 

Majdnem elérte az öltözőszekrényeket, amikor szorongása ismét felszínre tört. Komolyan láthatatlan? Mi van, ha mégsem? A fejét a válla közé húzta, kivált a tömegből és behúzódott egy falfülkébe, a takarítószerek közé. Várt. Végezzenek a többiek és húzzanak haza.

 

– Hol van Róka? – hallotta Rozoga hangját. – Nem pakolja ki a szekrényét?

 

– Mit foglalkozol vele, felszívódott.

 

– Biztos elsőként sunnyogott el.

 

– Akkor nyitva hagyta volna a szekrényajtót és a zárban lenne a kulcs, ahogy a diri kérte.

 

– A fiúvécében bujkál, hogy meglesse a farkadat.

 

Rozoga tanácstalanul állt, nekidőlt a szekrénynek, várt, hátha felbukkan a lány.

 

Róka is kedvelte a srácot, a humorát, észjárását, fürge mozgását.

 

Az osztálytársak ideges izgalomban indultak a kijárat felé.

 

Ez most komoly? Nem kell jönni hétfőn? Hogy lesz az online? Csakugyan a telóról?  

 

A kapuban lehorgonyoztak.

 

– Parti Dr. Zinkánál? Üres a kecó!

 

– A diri megmondta, hogy tilos.

 

– Kit érdekel!

 

– Fateromék éjjel-nappal a kórházban vannak. Jöhettek!

 

Elcsendesedett az épület. Előmerészkedett a lány a partvisok árnyékából.

 

– Brutálisan jó a maszkod! – állt elé Rozoga. – Megrémiszt. És ez a fekete kötött sapka! Hová lett a hajad? Róka, alig ismertelek meg. És a dizájnos szekrényed, ez a sok róka rajz meg idegen nyelvű felirat. Király! 

 

– Bárcsak a diri is így gondolná. Beidézett a közösség vagyonának megrongálásáért. Hiába mondtam, hogy sionnach az egyetlen általam készített felirat, a többi nem az én művem, nem hitte.

 

– Miért nem?

 

– Mert tetten ért, amikor kalligrafikus betűkkel a szekrényajtóra festettem. Hiába magyarázkodtam.

 

Sionnach. Milyen nyelven van?

 

– Írül.

 

– Segítsek lefesteni?

 

– Köszi, megoldom. Menj nyugodtan, téged várnak a többiek, én meg ráérek.

 

– Szólhatok nekik, hogy ne basztassanak.

 

– Kösz, nem kell. Jól vagyok.

 

A fiú elindult a kijárat felé, mielőtt kilépett volna visszaszólt a kapuból.

 

– Szerinted túléljük?

 

Erin vállat vont.

  

Rókasága az óvodában kezdődött. Kis Vuk lett a jele, és édesanyja a legelső farsangra Vuk jelmezt varrt neki. Az anyák napi színdarabban pedig ő lett Csili, a libát lopó rókakölyök egy ezeréves Kopácsy Margit meséből.

Csili és Csali történetét az iskolában nem ismerték, de a lány rókaságát azonnal kiszúrták. Kócos vörös hajával, hegyes orrával és zöld szemével kirítt minden közösségből. Az általánosban néhány tanár még próbálta leállítani a csúfolódókat, aki kiejtette a száján az állat nevét, az osztályfőnökit kapott, de hetedikben már nem lehetett, mert a rókát tanulták biológiából. Nyolcadikban már a tanárok is így szólították.

 

Mellesleg Kenesei Erinnek hívták. Nem értette, hogy kaphatta Írország ősi nevét, mikor nővéreinek normális neveket adtak, mint Sarolta, Gabriella, Zsófia. Jaj, de szeretett volna Erzsébet lenni, mint Böske dédi, a nagy történetmesélő, a családi mendemondák mindentudója. Tőle hallott a falujukban hajdanán megforduló külföldi vándorcirkuszosokról, a velük érkező, vöröshajú, szeplős suhancról, aki Erin ükanyja, Borcsa után koslatott. Éjjel kaviccsal dobálta az ablakát, a szemközti szomszéd rossz alvó volt, mintha látta volna a lányt hálóingben kisurranni az éjszakába, de elütötték azzal, bolond lyukból bolond szél fúj, öregasszony kísértetekkel álmodik, és gyorsan férjhez adták Borcsát. Nemzedékek nőttek fel a család semmitmondó vonásaival, kétezres évek elejéig feledésbe merült az ír vándorcirkuszos, de akkor világra jött Erin. Babafejbőrét vöröses pihék borították, rókavágású zöld szeme és keskeny orra nem illett a családi genetikába. A hajszín még alakul, okoskodtak a bölcs rokonok – a szemszín is változik. Hát ezé nem fog, dünnyögte Böske dédi, és igaza lett. A szem maradt, a pihék helyére sötétvörös hajkorona nőtt. És az orra! Évről évre hegyesebb lett. Dédike tudta, hogy az álmatlanságtól szenvedő öregasszony nem kísértetet látott azon a száz évvel azelőtti éjszakán. 

 

927.jpg

 

Selyebi Dániel: Róka

2024. 295 mm x 210 mm anyag papír /műszaki dekor rajzlap/