Amennyiben bele szeretnél olvasni a szerző frissen megjelent Melyik kontinens? című regényébe, akkor itt tudod elérni. Ha szeretnéd beszerezni a könyvet, akkor megrendelheted itt a Szófán is Szófa-előfizetéssel, az akció leírását itt találod.

 

 

Ha fülszöveget írhatnál a regényhez, akkor mit írnál kedvcsinálónak?

 

Kuszma értékelését másolnám be fülszövegnek: „A gyermekkor nem egy történet. Igaz ugyan, hogy végső soron egy jelenkori elbeszélőbe torkollott, de ebből feltételezni valamiféle linearitást - hiba. Illetve nem is hiba: hamisítás, a múlt mesterséges újrakonstruálása. Mert a gyermekkor valójában emlékek szétszórt szilánkjaiból áll, amelyek hol jelentőséggel bírnak, hol nem - de akárhogy is, együtt adják ki az egészet. Ha pedig ez a gyermekkor két kontinensen (következésképpen: két nyelvben) zajlott, akkor a szétforgácsoltság még szembeszökőbb - egy olyan mozaikhoz hasonlatos, amelyet jó messziről, hunyorogva kell nézni, hogy kitárulkozzon valami, ami képnek nevezhető. Rédl Zora ilyen gyermekkor-mozaikot írt meg: szilánkosat, forgácsosat. Remek mondatokkal, remek szakaszokkal, de a szakaszok között néha a vártnál kevésbé egyértelmű kapcsolattal. Hogy nehéz olvasni? Az biztos.

De valószínűleg emlékezni se könnyebb.”

 

A szöveg olyan hatást kelt, mintha egy szabadon áramló asszociatív gondolatmenet volna, mi rendezi egymás mellé ezeket a gondolatokat?

 

Ez abszolút szándékos volt, néha szétszórt, néha rendezett, ahogyan beszélünk egymáshoz, az is ilyen. Egyszer megpróbáltam begépelni egy beszélgetést szóról szóra, egyfajta kísérletként, hogy működik-e. Alig volt követhető a végeredmény, ezt azért is mesélem el, mert íróként megpróbáljuk az olvasót közelebb hozni ahhoz, amit szeretnénk elmondani, elmesélni és mindenki erre különféle szerkezetekhez folyamodik. Szerettem volna, ha az olvasónak megjelennek ezek a szereplők, a jeleneteket pedig egyfajta puzzle-ként össze tudja rakni. A könyv narrátora is ezt teszi miközben mesél, az emlékezés is ilyen, egyik dologról jut eszünkbe a másik.

 

A szöveget végig egyes szám első személyű elbeszélő meséli el, mégis hirtelen perspektívaváltások jellemzik, ez hogyan egyeztethető össze?

 

A történetet egyes szám első személyben írtam meg, minimalista elbeszélés. Egy következményes én – az én következményes énem reflektál saját valóságára, egy érzelemmentes narratívában. Két idősík és két ország, két nyelv értelmezi egymást, és saját identitását. Gyermekszájon beszél ez a szöveg, vagy a regressziót tematizálja? Ami tragikus, az sem tragikus. Rácsodálkozom a világra, egyszerre vagyok koravén és éretlen. A másik idősíkon pedig a felnőtt énem tekint vissza a történtekre, egy-egy apró mozzanatot kinagyít, továbbmesél. Számomra izgalmasabb megoldás volt olyan narrációt használni, ami nem hagyományos valamint írói feladat is volt, hogy meg tudom-e így oldani a történet elmesélését ebben a formában. 

 

A függő beszéd uralja a regényt. Milyen többletlehetőségeket jelent ez az elbeszélésmód a közvetlen dialógusokkal szemben?

 

A regény múltbéli idejét szerettem volna közelebb hozni az olvasóhoz, illetve a regény narrátora nem egy mindentudó narrátor ezért a szöveg többi szereplőjét a függőbeszéden keresztül volt célszerű bemutatnom. A mondatokból, a hozzászólásokból derül ki egyre több róluk. A szöveg minimalista próza, ezért nem akartam, hogy túl sokat beszéljenek, a dialógusoknak ezért kiemeltebb szerepe van ebben a szerkezetben.

 

Van olyan szerző, aki különösen erős hatást gyakorolt rád íróként vagy olvasóként?

 

Magyar szerzők mellett leginkább kortárs angol, amerikai és dél-amerikai szerzőket olvasok, amikor írok nem tudok olyan szerzőt olvasni, akinek a nyelvezete, megoldásai nem inspirálnak. Néhány kedvenc íróm: Sara Manguso, Alejandro Zambra, Junot Diaz, Hanif Kureshi, Ian McEwan, Jeanette Winterson, Jenny Offill és még sorolhatnám. Az írók közt leginkább az van rám hatással, amikor olyan megoldásokat használnak, amire nem számítok ha valaki meg tud lepni. Tizennégy évesen Petri György, Nádas Péter és Nemes Nagy Ágnes volt rám a legnagyobb hatással, de rá kellett jönnöm, hogy prózaíró vagyok, és nem tudok olyan verset írni, amit szívesen olvasnék. Minden és mindenki hatással van ránk, még az is, ha valami nem tetszik, minden szövegben van valami jó. Amikor olvasok, az inspirál a legjobban, gyakorta le kell tennem a könyvet, mert megindul a fejemben egy mondat, egyfajta asszociációként. Később egy-egy ilyen mondatból lesz 3-4 oldalnyi szöveg. Ez egyszerre jó meg bosszantó, mert mire elolvasok egy 300-400 oldalas regényt eltelik egy örökkévalóság, mert gyakorta meg kell állnom.

 

Mostanában több sikeres írószeminárium is van, ahol a tagok a szépírást gyakorolják. Mi a véleményed a szépírás tanulhatóságáról?

 

Abszolút tanulhatónak gondolom a szépírást. Rengeteg múlik azon, hogy valaki mennyire szorgalmas, illetve, hogy megtanulja azt, hogy a kritika hogyan segítheti a fejlődését. A szeminárium nemcsak az írásról szól, hanem az első irodalmi közeg, aminek a része vagy, találsz másokat ugyanazzal az érdeklődési körrel; fontosak a szemináriumok, mert  lehetőséget teremtenek arra, hogy együtt gondolkodjunk. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy ezeken a szemináriumokon ne csak a magyar irodalomról essen szó. A legtöbb műhelyben szövegeket nézünk, ebből nagyon sokat lehet meríteni. Azonban a magyar írószemináriumokból gyakran hiányolom azt, hogy a regényírásról pl. szerkezeti szinten beszéljenek, erről külföldi fórumokon több szó esik, Magyarországon inkább az egyetemen beszélnek a regényről részletesebben, aki regényt ír az utánajár, vagy a sötétben tapogatódzik. Nincs bevált recept, viszont sok struktúra, hagyomány van jelen, ami szintén tanulható, és ezekről kevesebb szó esik. Ha megnézzük, mik ezek, akkor lehetőségünk van arra, hogy használjuk, tovább gondoljuk őket.

 

Rólad közismert, hogy nem magyar nyelvterületen élsz, felmerült benned a más nyelven alkotás lehetősége?

 

A Melyik kontinens?-nek voltak olyan fejezetei amiket elsőként angolul írtam meg. Mikor Magyarországra költöztünk rengeteg energiámba került, hogy magyarul tudjak olvasni és írni. Rengeteget köszönhetek a tanáraimnak, akik ebben bíztattak. Magyarul kezdtem írni, mert magyar közegben mozogtam, ezért születtek a szövegeim magyarul. Angolul nem tudom még, hogy elég jól tudok-e írni ahhoz, hogy labdába rúgjak, de meg fogom próbálni. Járok egy londoni írószemináriumra, ahol kísérletezem vele.

 

Hogyan tudod követni a magyar nyelvű irodalmat? Szoktál online olvasni?

 

Gyakran járok Magyarországra, ilyenkor rengeteg pénzt otthagyok az Írók boltjában, és a kisbőröndöm mindig tele van könyvekkel. Ha türelmetlen vagyok, akkor e-könyvként megveszem a könyvet, és percek alatt olvasom a frissen megjelent könyveket. Érdekel, hogy ki mit csinál, milyen megoldásokat választ. Szeretem a polcon is könyveket, mindig sok könyv vett körül, sokat költöztem az életem során, ezért a könyvekhez jobban ragaszkodom. Online is tudok tájékozódni, másoktól olvasni, a legtöbb lapnak van online megjelenlése is. Amikor Budapesten éltem, akkor az angol és amerikai folyóiratokat olvastam online.

 

Hogyan ajánlanád a Szófát az olvasóid figyelmébe?

 

A Szófa egy közösség, sok pályakezdő írónak jelennek meg itt művei, illetve lehetőséget nyújt arra, hogy több irodalmi lapot olvass egyszerre egy előfizetéssel. Műhelybeszélgetésekről is vannak beszámolók, ha valaki nem tud személyesen ott lenni, mert mondjuk külföldön él. Olvasd online, hallgasd a Spotify-on vagy nézd meg a Youtube-n.