Akár az esztétista kor nagy művészeit (Kosztolányit, Szerb Antalt, Thomas Mannt, Cézanne-t, hogy csak pár kiemelkedően nagy nevet említsek), engem is delejes erővel vonz az utazás. Fölülni egy vonatra, buszra vagy repülőre, és elhagyni „lakásom, sok könyvem, sok nadrágom”: van ebben valami leírhatatlanul izgalmas.

 

Miért? Erről sokan, sokat írtak, aligha tudnék bármi újjal előállni. A lényeg vélhetően az, hogy – ha csak rövid időre is – kicserélődik a személyiségünk, olyan, mintha lemosnánk magunkról azt a külső réteget, melyet a megszokások, társadalmi elvárások, a napi rutin vittek föl ránk. Hogy a mai korban ennyire népszerű az utazás, hogy ez a kor a tömegturizmus kora, annak oka csak részben az anyagiakban keresendő. Nyilván ez a legfontosabb persze. Ma összehasonlíthatatlanul könnyebb és olcsóbb utazni, mint bármikor az emberiség történetében. De minden utazás mögött ott rejlik az a vágy is, hogy eldobjuk azt a rejtélyes kötelezettségekből, megrögzöttségekből, társadalmi szabályokból szőtt hálót, melyet a termelés világa kényszerít ránk. Ránk telepszik egy rend(szer), ha nem is tudunk róla, és mindannyiunkban ott él mélyen a vágy, hogy kilépjünk belőle.

 

Triesztbe utaztam két éve, tavaly Zágrábba és Fiumébe, idén Bolognába és Firenzébe.

 

 

A szállásom Bolognában

 

A figyelmes szemlélő könnyen rájöhet, mi ezekben a helyekben a közös. Mindegyik hely város, régi, nagy múltú város, egyik sem gigantikus méretű, és mindegyik át van itatva a mediterrán kultúrával. Engem ez vonz legjobban, a mediterrán kultúra. Semmi szokatlan vagy meglepő nincs ebben; világszerte is ezek a legnépszerűbb turisztikai célpontok. A Földközi-tenger partvidékének országai. Esetemben nincs semmi egyedi.

 

Hacsak…

 

Hacsak nem tudja valaki rólam (és hát ki ne tudná?), hogy némettanár vagyok. A német kultúrát ismerem értelemszerűen valamennyi közül a legjobban. Vajon miért nem Németföldre utazom legszívesebben?

 

Erre egyszerű a válasz. Németországot ismerem. Már a gimnáziumban eltöltöttem ott egy hetet egy cserediákprogram keretében (Altenában laktunk, és ellátogattunk Kölnbe, Iserlohnba, Düsseldorfba, a Ruhr-vidék más városaiba is). Később már az egyetemmel egy tanulmányi úton Eichstättbe mentünk, egy makulátlanul tiszta és gyönyörű, középkorias bajor kisvárosba, és megnéztük persze Münchent is. Majd következtek a hosszabb tartózkodások: DAAD-ösztöndíjjal egy teljes szemeszter Berlinben, majd egyetemi ösztöndíjjal egy teljes szemeszter Jénában. Ekkor jóformán az összes kelet-németországi várost bejártam: Lipcse, Drezda, Rostock, Erfurt, Magdeburg, Weimar, Potsdam, még Gera sem maradhatott ki, mind úticélunk volt.

 

Aztán a 2006-os focivébére meghívott egy Jénában megismert kedves fiú Lipcsébe. Eltöltöttem ott megint pár napot, az előzőeknél is alaposabban megismertem ezt a fantasztikus várost. Majd sok évvel később egy Erasmus-ösztöndíj, megint Berlinbe, újra egy hét. Nagyon kevés jelentős német város van, ahol még sohasem voltam. De ezekről is van egyfajta képem. Persze, nem jártam még Heidelbergben, de sok tekintetben bizonyára elég hasonló lehet, mint Weimar. Nem jártam még Brémában, de az egy kicsit olyan lehet, mint Erfurt. Nem jártam még Hamburgban, de tudom, milyen Köln és München. Ha most utazom, a teljesen ismeretlen felé venném az irányt.

 

És éppen erről akartam írni.

 

Hogy hát az ismeretlennek is több rétege van.

 

Most, Bolognában járkálva döbbentem rá erre.

 

 
A bolognai árkádok alatt

 

Gyorsan le kell szögeznem: nagyon szerettem Bolognát. Szívemhez nőtt a város. A sok-sok árkád, az egész középkori miliő, a csodálatos, laza olasz életfelfogás. De egyszer csak, séta közben, teljesen váratlanul, belém villant egy egészen furcsa felismerés: hiányzik Németország, hiányzik Jéna.

 

Igen, hiányzik Jéna.

 

Melyik „jobb” város? Bologna vagy Jéna? Ugye, milyen értelmetlen, hülye kérdés? És mégis, nemcsak hogy tele van az internet hasonlókkal, de én ráadásul szeretem is az ilyen kérdésekre adott válaszokat végigolvasni. Párba állítanak egy-egy várost, és összehasonlítják őket. Budapest vagy Prága? Sok tucat véleményt olvastam már erről az interneten. Az összehasonlításból hol egyik, hol másik város jön ki jobban (megfigyelésem szerint egyébként – ez talán sok magyarnak meglepő lehet – enyhén Budapest felé billen a mérleg a külföldiek szemében), minden azon múlik, hogy milyen szempontot választunk.

 

Nyilván vannak teljesen összehasonlíthatatlan városok, melyek egyszerűen nem ugyanabban a kategóriában vannak. Budapest és Prága nagyjából hasonló méretű, jól összehasonlítható város. Vannak hasonló párok: Madrid vagy Barcelona? Párizs vagy London? Lipcse vagy Drezda? Győr vagy Sopron? Bologna nyilván nem hasonlítható össze Budapesttel; egy 350.000-es város egy kétmillióssal. De Bologna összehasonlítható például Firenzével. És Jénával is.

 

Igaz, ebben az összehasonlításban többnyire Jéna húzná a rövidebbet. Sokkal kisebb. Sokkal kevesebb maradt meg a középkori városmagból. Egyeteme kevésbé híres. És mégis. Egy pillanatra nagyon kezdett hiányozni Bolognában valami, ami Jénában viszont ott van. Micsoda? Fogalmam sincs. Az érzés leírhatatlan volt. Talán valami németes fegyelem? A sok zöld? Nem tudom, nem tudtam ott sem megfogalmazni. Honvágy volt ez. De nem honvágy Budapestre; hanem afféle külhonvágy. Honvágy Jénára.

 

 

Firenze látképe

 

Ismerem nagyon jól a honvágy érzését. Berlinben néha majd megőrültem, annyira hiányzott Budapest. Az ódon pesti házak, a történelmi levegő. Berlinben sehol sem érzi azt az ember, hogy a történelemben járkál, hiába hogy a város tele van régi házzal. Ezek a régi házak ott ugyanis nem alkotnak olyan áttekinthetetlen labirintust, mint Pesten. Nekem ez a labirintus hiányzott Pestből Berlinben. És ugyanígy: amikor Zágrábban jártam, „szegedi” honvágyat éreztem. Zágráb valójában inkább Szegeddel egy kategória, mint Pesttel. De Szegedben is van valami, ami Zágrábban nincs.

 

És íme, most Bolognában – utolért a „jénai” honvágy.

 

Ezért is értelmetlenek (bármily szórakoztatóak) a város-összehasonlítgatások. Merőben szubjektív az egész, a hasonlítás minden egyes eleme teljesen önkényes. Nem tudom, hogy Bologna „jobb” város-e, mint Jéna. Más. Sok szempontból elég hasonló, de egyébként nagyon-nagyon más. A hasonlóság és különbség összeütközése pedig megteremti a hiány érzetét. Mivel a két hely hasonló, eszembe jut mindegyikben a másik. Mivel pedig különböző, a másik mindig egy kicsit hiányozni fog.

 

Persze csak akkor, ha szeretjük.

 

Ezért van az, hogy ellenállhatatlan gyűlölettel viseltetek minden olyan vélemény iránt, amely egy ilyen „melyik a jobb hely?” kérdést kategorikusan el tud intézni. Ez csak akkor történhet, ha valakiből hiányzik a szeretet. De aki nem szeret, az miért beszél?

 

Most, hogy elkezdtem körbejárni a mediterrán országokat, egyre gyakrabban fogom, azt hiszem, érezni ezt a sajátos „külhonvágyat”. Miközben forrón szeretem a mediterrán világot, egyre többször eszembe fog jutni, hogy mennyire szeretem az északit, a germánt, a németet is. (És persze mindennél jobban a magyart, de hát abban nincs és nem is lesz semmi újdonság.)