A kérdés:

A regényedben az oroszlánok mellett egy mackószobor is felbukkan. Miért került bele, és mit lehet róla tudni?

 

A válasz:

Lányi Dezső alkotása, a gyerekeknek mesét olvasó Mackó bácsi szobra létezik, itt áll a XII. kerületben a Németvölgyi út 42–46. szám alatti tanintézmény előtt, amelynek nem véletlenül lett „Mackós iskola” az említőneve. Magát az iskolát 1932. február 29-én adta át a Főváros az első igazgatójának, Rátonyi Ferencnek, akit Rátonyi direktor úrként meg is említek a regényben – a gyerekek számára március 1-én kezdődött a tanítás. Lányi Dezső alkotását – sőt alkotásait, ugyanis a bejárat másik oldalán kutyussal játszó gyerekek szoborcsoportja látható – egy évvel később állították fel.

 

 

Hogy pontosan mikor és milyen körülmények között – sajnos nem tudom. Érdekelt volna, volt-e ünnepélyes szoboravató ünnepség, és ha igen, az hogyan zajlott, s bár ezt a regény szempontjából apró részletet akár a fantáziámra is bízhattam volna, eredménytelen kutakodás után megkérdeztem Csuhai Istvánt, nem tudna-e érdekes információkkal szolgálni. Csuhai István kritikust, szerkesztőt a Szófa olvasóinak bizonyára nem kell bemutatnom, de azért elmondom, hogy nemcsak az ÉS versrovatának vezetője, hanem a szobrok nagy ismerője is. Ekkor ajánlotta István a figyelmembe Nádas Péter Világló részletek című emlékiratainak második kötetét, amelyben Nádas többször megemlíti a Mackó szobrot.

 

Ez a „többször említés”, ha szigorúan vesszük, nem több két fél mondatnál. Nádas a Diana úti iskolába járt, de az őt ért atrocitások miatt ide, a Mackósba vágyakozott: „(…) máskor cédulákon kaptam meg a napi figyelmeztetéseket. A kabátom zsebében, a padom rekeszében, a füzetemben akadtam rá egy ilyen cédulára. Hiába gondolkodtam, hogy mit tegyek, vagy mivel érdemeltem ki, vagy miért kéne elmennem ebből az iskolából, hová mehetnék el úgy, hogy minderről ne kelljen a szüleimnek beszámolnom, észre se vegyék, hogy mi történt. Azt terveztem, hogy egy szép reggelen, nem szólok én senkinek, átmegyek én az Orbán-hegyre, a Dobsinai utcán fogok lemenni a Németvölgyi útra, egyszerűen bemegyek én a Németvölgyi úti mackós iskolába, ugyanis két kőből faragott medvebocs őrizte az iskola bejáratát. Nem akartam megterhelni őket, de nem szívjóságból voltam ilyen kíméletes, hanem arra gondoltam, hogy előbb meg kell oldanom a helyzetet, aztán már nekik is elmondhatom.”

 

Szóval a szoborról valójában ismét nem tudtam meg többet, de az olvasás mégsem volt hiábavaló (sosem az). A Diana úti iskola légköréről szóló részek, a súlyosan autista, saját világába zárt osztálytárs leírása, az apja, a Tót (sic!) nevű pedellus bemutatása mély nyomot hagytak bennem. Olyannyira, hogy még az a botor ötlet is megfogalmazódott bennem, meghívom Nádas Pétert a Németvölgyi Általános Iskolába – mintha vissza lehetne forgatni az idő kerekét. Mintha helyre lehetne hozni bármit. Nem lehet, figyelmeztettem magam, és megelégedtem annyival, hogy az 1944-ben naplót kezdő kisfiú be-beszámol egy bizonyos Tóth úrról, aki állítólag pedellus volt. Alakjában a pedellusok-házmesterek jellegzetes figurája jelenik meg a regényben.

 

 

Hosszan tudnék még a Mackó szobor regénybeli jelentőségéről értekezni, de abban bízom, azt majd felfedezik, megértik az olvasók. Tehát hogy rövid választ adjak a „miért”-re, annyit mondok: mert szeretem.

 

 

Tamás Zsuzsa portréját a mackószobor előtt (címlapképünkön) Sárközy György fényképezte, a regénybeli illusztráció pedig Radnóti Blanka munkája.