A kérdés:

Milyen sajátos munkamódszerekkel készülnek az Új Forrás lapszámai?

 

A válasz:

Egyszerre demokratikusan és egyszerre diktatórikus módon. Nem viccelek. Mivel a folyóiratszerkesztés egy közösségi műfaj, minden rovatvezető, tehát a prózai, Szénási Zoltán irodalomtörténész, kritikus, a tanulmány-kritika rovat, amit Reichert Gábor irodalomtörténész és a versrovat vezető, vagyis én, beleadja a közösbe mindazt, amitől több lesz az a valami, mintha csak ki-ki egymaga agyalgatna. Ez első körben ötletelés.

 

Második körben már témákhoz kapcsolódó konkrét nevek és szövegek elkérése, vagy szerzők felkérése történik, illetve a bejött és elfogadott anyagok csoportosítása. Harmadik körben már az adott szám tervezett anyagait kérem be a szerkesztőktől, és azt az előzetes elképzeléseink alapján megpróbálom összefésülni valahogy, kiveszek, beteszek szövegeket, újra és újra (ami azért is fontos, mert terjedelmi/anyagi korlátaink vannak mindig, ki kell jöjjön a minimális oldalszám, és van olyan, hogy a betördelt anyagot még kell „műteni”), ezt hívják szerkesztésnek, hogy összeálljon egy kerek szám, legyen egy legalább láthatatlan íve az anyagoknak, de jól érezhető. A fázismunkák közben a külső munkatárasinkat is megkérdezzük, elmondjuk, mik a tematikák, blokk vagy egész szám szinten, mert én ebben hiszek, hogy ez a mi specifikumunk, és ők becsatlakoznak ötletekkel, anyagokkal, amik színesítik, tágítják tematikus szándékainkat.

 

Többnyire minden szám kapcsán van egy vízióm, mit szeretnék általa megvalósítani. Arra törekszem a szám összeállítása, összerakása kapcsán, hogy ez működésbe jöjjön, szintén nem baj, ha ez nem evidens, a finom szálak, amik összekötik a szövegeket, ott kell lebegjenek azért valahol. Ha megvagyok, átküldöm a másik két szerkesztőnek, megnézik, finomítgatunk, aztán megy a tördelőhöz, majd a korrektúrát újból közösen nézzük át. Több évtizede csinálom már ezt, most majdnem megszűntünk megint, amit nagyon sajnáltam volna, mert egyre remekebb a csapat, jól működünk együtt, kár lett volna... És ha azt kérdeznéd, hogyan lehet elkerülni, hogy a Zember (a szerkesztő) ne fásuljon bele ebbe a munkába, akkor azt mondom, folyamatos szellemi izgalmat kell szerezni önmagunk számára a tematikák megálmodása során, és akkor az a szellemi izgalom át fog ragadni az olvasóra is. Legalábbis van rá esély, ez a tapasztalatom.

 

Jász Attila – Csendes Toll