A kérdés:
Filozófiai szempontból melyik könyv vagy egyéb irodalmi szöveg volt mostanában a legérdekesebb számodra?
A válasz:
Nem könnyű kérdés ez, már csak azért sem, mert alapvetően kontinentális filozófiával, azon belül is elsősorban egzisztenciafilozófiával foglalkozom, ennek témái pedig rengeteg irodalmi alkotásban felfedezhetőek. Ahogyan az analitikus filozófia felől érkező kollégák szokták mondani, a kontinentális filozófia végső soron szépirodalom. Ez elvileg egyfajta sértés, de engem személy szerint sosem karcolt meg ez az állítás, bizonyos megkötésekkel igaz is. Az egzisztenciafilozófiára pedig fokozottan érvényes, hogy a szépirodalomban tud igazán kibontakozni, főleg a próza- és regényirodalomban, de például Walt Whitman Song of Myself című verse is egy ízig-vérig egzisztencialista költemény.
Rátérve a konkrét válaszra, Sigrid Nunez Egy életen át (What are you going through) című, magyarul Mesterházi Mónika szép és érzékletes fordításában megjelent regénye volt az utóbbi időben a filozófiailag leginspirálóbb olvasmányom. (Ez az a kötet, ami alapján Pedro Almodóvar A szomszéd szoba [The Room Next Door] című filmje készült, Julianne Moore és Tilda Swinton főszereplésével.)
Sigrid Nunez regénye számos, explicite filozófiai, etikai és egzisztenciafilozófiai kérdéssel szembesíti az olvasót. Ám legerősebben mégis a kimondatlan kérdések hatnak, azok, amelyeket a szöveg ébreszt az olvasóban, és amelyeket az olvasó tesz fel önmagának. A kötet központi témája a halállal való szembesülés, a haldoklás és az eutanázia, de az emberi haldoklással párhuzamosan több helyütt is megjelennek a bolygónk haldoklásának rémisztő, de a realitástól egyáltalán nem távoli képei. Mégsem mondanám, hogy ez a halál vagy a haldoklás regénye, csak annyiban, amennyiben ezeket az élet részének tekintjük. Márpedig bármennyire küzdelmes is ezt elfogadni, a halál az élet szerves része. Ezt mutatja meg rendkívüli érzékenységgel, önreflexióval, odaadással, együttérzéssel és bátorsággal Sigrid Nunez két hőse.
A két középkorú nőt régi, de időközben megkopott barátság köti össze. Egyikük azonban gyógyíthatatlan rákbeteg lett, lemondott a kezelésekről s úgy döntött, nem várja meg azt az időt, amíg a szenvedése elviselhetetlenné válik. Arra kéri barátnőjét, a történet elbeszélőjét, hogy legyen vele élete utolsó időszakában. Az elbeszélő igent mond, de ezzel a mély együttérzés és a halálszorongás satujába kerül. A regény viszont nem csupán a két barátnő története, az elbeszélő élethez és halálhoz való viszonyát számos találkozás formálja. Főként az idős vagy az idősödő emberek élettörténete alakítja az életről és a halálról alkotott felfogását, ám még inkább a háttérben meghúzódó, elmeséletlen, elmondhatatlan történetek. Ezenkívül cikázó emlékek és asszociációk is felbukkannak, jelezve, hogy az élet értelmét megragadni lehetetlen küldetés, de az erre való törekvés korántsem felesleges.
A kötet érzékletesen mutatja be, hogy a milyen nagy szerepet kaphat a múlt, az emlékek felidézése és az ezekkel kapcsolatos érzések a halállal való szembenézés során. Hasonlóképpen hangsúlyos az interszubjektív viszonyok alakulása: az elbeszélő és barátnője között szorosabb viszony szövődik, közössé válik minden, a nevetés, az öröm és a kudarcok is. Jó néhány paradoxonban, balul elsült tervben és szomorú, de mégis komikumba hajló jelenetben tükröződik, hogy az élet egyszerre a legjobb és legpocsékabb rendező. Végül mégis az élet paradox jellegének elfogadása, az abszurditás kinevetése, de legfőképp az együttérzés győz. Az elbeszélő saját életét és a saját, majdani halálát is más fénytörésbe helyezi a barátnőjével töltött idő, az utolsó, „legszomorúbb” időszak, ami – látszólag paradox módon – élete „legboldogabb” időszaka is lett. A sorsok összefonódásából fakadó együttérzés kétirányúan hatja át a két főszereplő viszonyát, de nem merül ki ennyiben, ugyanis az olvasó felé is árad. Az a könyv, ami így tud hatni, nem is lehet más, mint az empátia könyve. Azt hiszem, ez a regény épp az empátia révén válik igazán (élet)filozófiaivá, mert az együttérzés és a beleérzés képessége nélkül nem is lehet hitelesen gondolkodni és kérdezni az emberi életről.
