A kérdés:

Még egyszer gratulálunk a József Attila-díjhoz! Most hogyan tovább, mik a tervek?

 

A válasz:

A terveim? Mindig csak loholok magam után, de ha nem tervezek előre semmit, az időm úgy eltűnik, mint valami párafolt. (Milyen kár, hogy ezt fiatalon még nem tudtuk!)


Most két fontos könyvem megjelenését várom. Az egyik egy ismeretterjesztő jellegű, de fikciós ifjúsági regény, a Navigátor. Ebben a nagy portugál felfedezések koráról mesélek, de nem a nagy kapitányok, hanem a kormányosok és családtagjaik szemszögéből. A kor nagy navigátorairól és hírszerzőiről olyan kevés életrajzi adat maradt fenn, hogy kedvemre kiegészíthettem a történetüket. Olyan hősöket választottam, akik színesnek látták a szeleket, mindent tudtak (vagy legalábbis tudni akartak) a tengerekről, és a karavelláikon – amolyan csodahajók voltak akkoriban – nekivágtak az ismeretlennek. Miért tették? – engem már portugál szakos egyetemistaként is sokat foglalkoztatott ez a kérdés. Ahogy az is, mi lett a lányokkal, akik talán a férfiakhoz hasonlóan imádták a tengert, de nem szállhattak hajóra. És megéri egyáltalán egy álomért körbehajózni a földet? Nehéz felelni erre… Ezt a szeptemberben megjelenő regényt álmodozó kamaszoknak szánom, de remélem, a történelmet és tengert szerető felnőtteknek is örömmel veszik kézbe.


Nem ennyire „regényes”, de a komolynak mondott irodalomhoz talán közelebb áll a 2025 elején megjelenő Apjalánya című regény. Ezt nem is a Kolibri, hanem a Jelenkor fogja megjelentetni. Régi adósságom ez a könyv: a rákból kilábalva töprengtem el azon, milyen családi traumák, elhallgatások tettek engem ennyire sebezhetővé. Miért félek én olyan pokolian az orvosoktól? Évtizedek óta Pesten lakva félig már el is felejtettem nagykanizsai múltamat, apám – egyébként elhallgatott – zsidó származását, az ezzel kapcsolatos félelmeit, a rám örökített elhallgatásokat és traumákat. A kanizsai kispolgárság történetén keresztül nemcsak a holokauszt drámájával, hanem a rendszerváltás kudarcaival is szembesülünk.

 

De ezek már befejezett történetek, megjelenés előtt álló regények. Amin most dolgozom, az egy mozaikos, sok apró kockából felépülő regényvilág, amely egy kóbor gyerek, azaz egy, számtalan helyen felbukkanó, digitálisan konstruált kislány történetét meséli el. Oly sok nyugtalanító kérdés merül fel a mai géntechnikákkal, a virtuális valóságokkal és egyáltalán az örökbe fogadással kapcsolatban! Mi lesz, ha többé senki nem tud arra az egyszerű kérdésre válaszolni, ki az apja, ki az anyja. Felszabadulunk az idő, a történelem, az őseink béklyója alól? Vagy csak identitás nélkül, magunkra hagyottan ténfergünk egy posztapokaliptikus térben?


Úgy látszik, minden elbeszélésemben az idő problémájához sikerül visszakanyarodnom.