Fresli Anett-tel a közelmúltban a Táltosfog rovatunkban készült interjú, aki a beszélgetéssorán elárulta, hogy ez a kedves mese rendszeresen eszébe jut, amikor a kettesen vezet. Szeretettel ajánlja a Szófa pályázóinak.
Négy kőoroszlán őrzi a vén Lánchidat. Párban őrködnek a budai és a pesti hídfőnél.
Karácsony este a pesti parton havas sötétben állt az Akadémia öreg palotája, a nagy irodaházak, a lakóépületek ablakai viszont karácsonyi világításban tündököltek. Az üres Duna-parton kopogó léptekkel sétált végig az ügyeletes rendőr, nem észlelt semmi rendkívülit.
Az utolsó Duna-parti villamosok, a kilences és a kettes begurult a kocsiszínbe. A villamosvezetők, a karbantartók, az indítók, az ellenőrök sietve indultak hazafelé az ünnepi gyertyagyújtásra, s így nem hallották, amint a kilences izgatottan átszólt a ketteshez:
– Esküszöm, Ketteském, a saját szememmel láttam. A budai hídfőnél felpillantottam a hídra: akkor még mind a két kőoroszlán ott feküdt nagy mogorván az őrhelyén. Eszembe jutott, hogy elfelejtettem kellemes ünnepeket kívánni. No, sebaj, majd a megállóból – gondoltam. De bezzeg néma maradt a berregőm, amikor ismét felnéztem a hídra! Képzeld csak el, se híre, se hamva a két kőoroszlánnak! Még a motorom is leállt a csodálkozástól! Bosszankodott is a vezetőm. De aztán a kavargó hóesésben, a Lánchíd közepén hirtelen felfedeztem a kőoroszlánokat! Egymás mögött baktattak át pesti társaikhoz...
– Elhiszem, Kilenceském – válaszolta ugyancsak izgatottan a kettes villamos. – Én pedig oroszlánbömbölést hallottam!!! Először azt hittem: a fülem cseng! Másodszor arra gondoltam: egy hajókürt búg lenn a vízen, de harmadszorra már bizonyos voltam benne, hogy a kőoroszlánok szólaltak meg: kellemes ünnepeket kívántak egymásnak.
– Együtt ünnepelnek! A kőoroszlánok karácsonya! Ilyesmiről még sose hallottam, pedig napjában ezer beszélgető utast szállítok!
– Én sem! Én sem! – rikkantotta a kettes, és izgalmában égnek állt az áramszedője. – Nem kellene odamennünk?
– Menjünk! – ujjongott a kilences. – De hát ajándék is kellene... Vajon minek örülne a négy kőoroszlán?
– Megvillamosoztatjuk őket! – jelentette ki némi gondolkodás után a kettes villamos.
– Nagyszerű ötlet! – lelkendezett a kilences. Kiszöktek hát a kocsiszínből. – Vezető nélküli villamosok! – csodálkoztak az üres utcák, a gyertyafényes ablakok. Nagyot ámult a Margit híd, nagyot bámult az Országház, még nagyobbat az öreg Akadémia komor palotája! Csak a kőoroszlánok nem bámultak. Kecsesen hancúroztak az omló hóban. Kőcsontjaik vidáman recsegtek-ropogtak kergetőzés közben. Amikor elfáradtak, egymáshoz simulva elnyúltak a hóban. Ám egyszer csak hegyezni kezdték a fülüket: mintha valaki boldog Karácsonyt kívánt volna nekik!
Felkapták a fejüket, megrázták kősörényűket, s egyszeriben felismerték a két villamost. Tüstént talpon termettek, havas orrukkal sorra végigszimatolták a kocsikat, s közben vidáman dörmögték:
– Köszönjük a jókívánságokat, mi is kellemes ünnepeket kívánunk nektek!
– Szálljatok be! Körbevillamosoztatunk benneteket! – ajánlotta a kettes.
– Itt a karácsonyesti Városnéző Különjárat! – rikkantotta a kilences.
– Ez lesz csak a jó mulatság! – bömbölte az egyik kőoroszlán, és betelepedett a kettesbe.
– Ez aztán a meglepetés! Még sose ültem villamoson! – bömbölte a második, és ő is beszállt.
A másik kettő a kilences villamosra ült.
A két villamos csilingelve zúgott el a Duna-parton. Csilingelt a Kiskörúton, a Nagykörúton, Pesten, Budán, mindenfelé. Hidakon és tereken suhantak keresztül. Az állatkert előtt vidám trombitálás fogadta őket. A kőelefántok addig trombitálták az elefántindulót, amíg csak el nem tűnt a kanyarban a két villamos, kőoroszlán utasaival.
A jelzőlámpák zöldre váltottak, a neonfények szalutáltak, a szobrok integettek. Mire a körutazás végére értek, a karácsonyeste is véget ért. A kőoroszlánok megköszönték a két villamos kedvességét, és felszökkentek régi helyükre. Akkor ment arra újra az ügyeletes rendőr, és földbe gyökerezett a lába. De mire megdörzsölte a szemét, a négy kőoroszlán már komoran feküdt az őrhelyén.
Azóta is fejbólintással köszöntik a két villamost, valahányszor csak találkoznak.
Mese forrása: Megyeri Könyvtár
Kép forrása: Károly Corner Residences
