Közhelyesnek számít ugyan, de nem tudom mással nyitni gondolataimat, mint korunk kritikájául szolgáló gondolattal, miszerint a tudományba, a tudásba, hagyományokba, a vallásba (és sorolhatnánk) vetett hit kiüresedett, és helyébe abszurd elképzelések, áltudományos hipotézisek, organikusan fejlődő konteók, pszeudovezérek, virtuális térelméletek, cyber közösségek etc. kerültek. Újra a mítoszok és hiedelmek korszakát éljük, csak most egy posztmodernkori relációban, melyek a „metanarratívák iránti bizalmatlanság”[1] mentén születtek újjá. Új mítoszaink a mainstraim-ből épülnek fel: a pénznek, a szépségnek, a sztároknak, a tech iparnak, Elon Musk-nak, a Metaverse-nek, a metropoliszoknak (mint, ahogy Berlinnek is), megvan a saját mítosza. Globális szimbólumrendszerei, rítusnak nevezhető kollektív olvasatai, valós- és valótlan színterei vannak.
Mik az egyes mítoszaink kollektív és egyéni variációi? Az egyén mitizál, saját hiedelemrendszert alkot dolgairól, hogy kényelmesen elhelyezze magát benne. Igazságokat alkotunk-e, mikor hittel, erővel, különleges képességekkel, erényekkel, esztétikai jegyekkel meg egyebekkel ruházzuk fel az önkényesen kiemelt fogalmainkat vagy ikonjainkat? Mítosszá avanzsálással halhatatlanná tehetjük őket, mindig jelenlévőkké, akármi is legyen vele a szándékunk. Teljesen öntudatlanul persze ezzel felruházzuk magunkat is a teremtő (méghozzá valami halhatatlant teremtő) erejével.
„A mítosz átmenet a mágikus és a racionális gondolkodás között. 
A mítosz álracionális magyarázat.“[2] - mondja Popper Péter illetve gyakran hivatkozik Georges Sorel érvelésére, miszerint ha nem értjük a világot, szorongunk. Megértést keresünk, de álmagyarázatokat alkotunk. Mi rejlik akkor a mítosz gyártás mögött? Félelem? Szorongásokkal teli korban élünk, aggódunk: a globális felmelegedéstől, a gazdasági világrend összeomlásától, a kapitalizmus hanyatlásától, a menekültválságtól, a túlnépesedéstől, a terrorizmustól, a vírusoktól és most már a háborútól is félünk. Félelmünk alapja azonban a kilátástalanság, az ismeretlen helyzet, amire nem vagyunk felkészülve. Irvin Yalom amerikai egzisztencialista pszichológus egyik tanulmányában[3] az ember négy általános, legnagyobb félelméről írt, melyeket végső félelemnek nevezett el. Az eredeti sorrendben ezek a félelem a haláltól, a szabadságtól, az értelmetlenségtől és az izolációtól, azaz az elszigetelődéstől. Annyi ide jól passzoló példát mondhatnánk mindezekre, Albert Camus abszurdizmusától a pandémia esetéig, de a szemünk mégis az egyiken akad meg, méghozzá a szabadság fogalmán. Hogyan fér össze félelem és szabadság? Yalom a szabadsághoz sorolja a felelősség és az akarat fogalmait is és félelem faktorként a választás problémáját (döntési patológia) emeli ki. Ugyan Kierkegaard megkülönbözteti a szorongás és félelem fogalmát, előbbit a semmitől való félelemként jellemzi,
valamitől, aminek nincs tárgya, önmagunkon kívül esik, ismeretlen. Ide sorolja a szabadságot is, mint az emberi cselekvés végtelen lehetőségeit. Heidegger pedig még ezen is túllépve azt mondja, a szorongás tárgya tulajdonképpen maga a világ, pontosabban maga a világban-benne-lét.
A szabadság fontos kérdéssé vált a 20. században, és olyasvalaminek tekintették, amiért meg kell küzdeni és amit meg kell védeni. „A Szabadság nem tud szabadságként megvalósulni anélkül, hogy ne lenne valami ellenállási közeg vagy tényező, amibe bele tud kapaszkodni, amin meg tudja magát valósítani.“[4] Ez azonban nem mindig foglalt el olyan előkelő helyet az emberek gondolkodásában, és tapasztalatként nem feltétlenül és egyértelműen élvezetes. Erich Fromm szerint a szabadság gyakorlása az, hogy az emberek alávetik magukat egy tekintélyelvű rendszernek, s így az egyén bizonytalansága megszűnik azáltal, hogy a rendszer előírja, mit gondoljon és hogyan cselekedjen.[5] A biztonság vagy mondjuk inkább kényelmesség igényével ütköztetik a szabadságtól való szorongást a hidegháború idején olyan amerikai értelmiségiek is, mint Arthur Schlesinger jr. Állítása szerint a szorongás a demokratikus társadalom eleme, a nagyfokú döntésszabadság, és az ezzel járó egyéni felelősség következménye. Micsoda paradoxon, feladjuk szabadságunkat az attól való félelem miatt. Frank Füredi szintén társadalmi szintre vonatkoztatja a „szociális rosszullét“[6] fogalmát. Szerinte is a biztonság vált a társadalom legfőbb céljává, az egyre erősödő kockázatok azonban kollektív szorongást teremtenek. 
A félelem beállítódássá, világrendező elvvé (és ezzel együtt mítosszá) vált, amin keresztül értelmezzük cselekvéseinket. Füredi szerint a félelmek „medikalizálódtak“ és „demoralizálódtak“, kollektív élménnyé váltak. Félelmek irányítják erkölcsünket is, ha lehet ezt a fogalmat még értelmezni a jó és rossz duális etika mezején. Rosszullétünk az egyéni és társadalmi bűntudatkeltéssel fokozódik, mely az édeni bűnbeeséstől a mai tudatos életmód ítéletalkotásáig kíséri az embert. S a társadalmi értékrendszer keretein kívül eső gondolatok, a kollektív konformizmust fenyegető cselekedetek könnyen ellenségképekké válhatnak. A félelem a politika meghatározó tényezője, az ellenségtől való félelem pedig elősegíti a társadalmi egységet. S arra a kérdésre, mi történik, ha a mítoszból politika lesz, azt válaszolja Popper Péter, abból hatalom lesz. A hatalom pedig kontrollál és megfoszt a szabadságtól.
Rövid eszmefuttatásom végére egy kérdésem maradt. Ha minden kiutat szorongások kísérnek, ha félelmek táplálják a szabadságot, de félelmek táplálják a mítoszokat is, miért választjuk mégis utóbbit, az álracionálist, s nem pedig a valóságost? Talán nyitva kellene hagynom a kérdést, és lehet erre számos válasz is adható. Azonban, hogy Fromm logikáját követve a szabadság nem olyan élmény, amelyet önmagában élvezünk, ezért biztonsági stratégiákat alkotunk, mint az autoriter, destruktív vagy konformista folyamatok. S míg az előbbiek a hatalomgyakorlók jellemzője, addig a konformista emberek öntudatlanul magukba foglalják társadalmuk normatív hiedelmeit és gondolkodási folyamatait, és sajátjukként élik meg azokat. Ezért választják a mítoszt, mely lehetővé teszi számukra, hogy elkerüljék a szorongást kiváltó, valódi szabad gondolkodást.
[1] Jean-François Lyotard:The Postmodern Condition: A Report on Knowledge,1984 (University of Minnesota Press, in English)
[2] Popper Péter: Az önmagába térő ösvény, 2012, Saxum Kiadó Kft.
[3] Irvin D. Yalom : Existential psychotherapy,1980,Basic Books
[4] Bence Marosan: Sartre és a szabadság határai. A passzivitás Sartre szabadság fogalmában. https://www.academia.edu/12501447/Sartre_és_a_szabadság_határai_A_passzivitás_Sartre_szabadság_fogalmában)
[5] Erich Fromm:Escaping freedom,1941, Farrar & Rinehart
[6] Frank Furedi: Félelem kultúrája: kockázatvállalás és az alacsony elvárások morálja (1997)
Képjegyzék:
1. ALIEN, 2020, a NO FEAR analóg fotósorozat darabja, Berlin egyedi 1/1, fekete-fehér saját nagyítás, 13x18cm, Forte fine art fényérzékeny papír.
2. Babel, 2021, part of the Escape photo series, Berlin,1/1 unique, 18x24cm, saját nyomat, Forte fine art fényérzékeny papír.
3. NoFear No. 7, 2020, 13x18cm, saját nagyítás, Forte fine art fényérzékeny papír.
4. No fear, 2020, a NO FEAR analóg fotósorozat darabja, Berlin egyedi 1/1, fekete fehér, saját nagyítás, 13x18cm, Forte fine art fényérzékeny papír.
5. Exit, 2021, az Escape fotósorozat része, Berlin, egyedi 1/1, 18x24cm, saját nyomat, Forte fine art fényérzékeny papír.
Biográfia:
Szolga Hajnal Berlinben élő vizuális művész, fotós. Filozófiát és vizuális kommunikációt tanult Magyarországon, ösztöndíjas volt a berlini Humboldt Egyetemen, CEU Valenciában, MOME Budapesten, kurátori tanulmányait pedig a Robert Bosch Alapítványnál fejezte be. Budapesten és Berlinben tanult fényképezni, az analóg fekete-fehér fotókra összpontosítva, beleértve a sötétkamrában végzett laborálási folyamatot.
Munkái társadalmi, ökológiai és kulturális kérdések kritikus szemléletét tükrözik. Narratív fotográfiája a tömegfogyasztás kétségeire, annak társadalmi és pszichológiai hatásaira fókuszál. A természetet és a javainkat befolyásoló emberi viselkedést tanulmányozza, és általában az emberek és környezetük kapcsolatával foglalkozik, többnyire saját szubjektív, futurisztikus elképzelésein keresztül reflektál a klímaváltozás következményeire.
További munkái megtalálhatók a www.szolgahajnal.com weboldalon, vagy instagramon @hajnal_szolga_photography címen.
