A Szófa most futó vers- és kisprózapályázata, az Üvegmedence Csonka Veronika műalkotásaiból kölcsönözte nemcsak a címét, hanem olyan kérdéseket, problémafelvetéseket is, amelyekkel a XXI. századi embernek a klímaváltozás és a folyamatosan változó technológia kontextusában kikerülhetetlenül szembe kell néznie, és amelyekhez ő a képzőművészet vizuális és szenzoros nyelvén szól hozzá. Csonka Veronika a Biotic mechanism sorozatról már mesélt nekünk, az alábbi interjúban pedig az alkotás folyamatáról, a mögötte húzódó gondolatokról, illetve nem mindennapi anyagválasztásairól árult el néhány további műhelytitkot.

 

Honnan jött az ötlet, hogy képzőművészként olyan szokatlan anyagokkal dolgozzon, mint az például az ipari szilikonok, a gázolaj, az ECO műanyagból készült filament, vagy az élelmiszer-tartósítószerek?

 

Képzőművészként tárgyakon keresztül mesélek történeteket, ezért számomra az anyagválasztás mindig szerves része a mondanivalónak. Úgy gondolok az anyagokra, mint egy párbeszédben a szavak hangnemére vagy a választott szinonimákra: mindegyik árnyal, hozzátesz valamit. Az ipari szilikon, a gázolaj, a 3D rajznál használt anyagok, vagy akár a tartósítószerek nem öncélú különlegességek, hanem olyan elemek, amelyekkel pontosabban tudom megfogalmazni azt, amit el szeretnék mondani.

 

Mit gondol, milyen új jelentésrétegeket vagy asszociációkat hoznak be ezek az anyagok a művei értelmezésébe?

 

A „jelentésréteg” kifejezést sokféleképpen lehet értelmezni, én elsősorban arra gondolok, hogy az anyagok milyen módon terelik a néző figyelmét. Számomra ezek az anyagok, legyen az a pigmentált papír, vagy épp újrahasznosított műanyag, olyan eszközök, amelyek közelebb viszik a befogadót ahhoz a tartalomhoz, amit szeretnék megfogalmazni. A tapintásuk, az illatuk, a viselkedésük vagy akár a kulturális konnotációik hozzáadnak valami pluszt ahhoz, hogyan lehet értelmezni a munkáimat.

 

Hogy zajlik az alkotás folyamata? Honnan jönnek az alapanyagok, mennyi idő kell egy-egy műalkotás tervezéséhez, megvalósításához, késszé nyilvánításához?

 

Az alkotás folyamatában elsőként adott egy téma. Általában olyan jelenkori kérdésekkel vagyok elfoglalva, amelyekre a tudomány különböző területein is keresi a válaszokat. Ilyenkor cikkeket, tanulmányokat, kapcsolódó szakirodalmat olvasok, és elég mélyen beleásom magam az adott területbe. Ezt követi a tervezési szakasz: gyűjtök, digitális vázlatokat készítek, keresem a formát, a technikát, a színeket.

 

A végső fázis a kivitelezés, ami például a 3D-ceruzás technikánál egy nagyon aprólékos, lassú folyamat. Egy-egy 1,5–2 méteres installációs elem akár hetekig készül, hiszen tulajdonképpen kézzel ’rajzolom fel’ a térbe a tárgyat. A kisebb objektek is időigényesek, de más jellegű koncentrációt igényelnek.

 

Az utóbbi időben egy új munkafázis is bekerült: pigmenttel festett papírokkal dolgozom, amelyeket először magam készítek el, és csak ezután építem be őket az adott munkába.

 

Műveiben gyakran érzékelhető a természet és az emberi technológia találkozása. Ebben a kontextusban milyen üzenetet hordoz(hat)nak ezek az anyagok, módszerek, illetve maguk a kész alkotások?

 

Számomra ezek az anyagok mindig valamilyen átmenetet, határhelyzetet jelentenek. A technológia és a természet ma már nem külön világok, hanem egymásba csúszó rétegek.

 

A Balaton mellett nőttem fel, és korán megtapasztaltam, milyen gyorsan változik egy élő környezet. A munkáimban gyakran azt vizsgálom, hogyan próbáljuk megérteni, kontrollálni vagy épp „megmenteni’’ a minket körülvevő világot technológiai eszközökkel és hogy, ennek milyen ambivalenciái vannak.


Az anyagok is ezt a kettősséget hordozzák. Azt szeretném, ha a nézőben felmerülne a kérdés: Hol ér véget a természet, és hol kezdődik az ember által létrehozott világ? Illetve hogy, van-e még értelme élesen elválasztani őket?

 

 

 

Borítókép: Csonka Veronika: Üvegmedence. Cairo Contemporary, Parallel Művészeti Alapítvány