Hacsek Zsófia gyorsan megteremti a kontextust

Mára az én penzumom lett volna tárcát írni – de mivel a magyar költészet napja van, a szokásos kispróza helyett (az is lesz majd, persze) most inkább jöjjön a líra dicsérete. Körbekérdeztem néhány szófás szerkesztőtársamat, a Táltosfog rovat állandó szerzőit, mit jelent az életükben a magyar költészet, illetve kik azok a költők, pláne a még kevésbé elismertek közül, akiket az egész országnak olvasni kéne. Lássuk, mire jutottunk…

 

Nyilas Atilla

Bodrogi Csongor, a Táltosfog főszerkeszője és a lapajánló egykori szerzője az utóbbi kérdésre hozott választ, azazhogy egy költőt – és egy verset, amelyet a szerző engedélyével közlünk.

 

Nyilas Atillában minden megvan, ami egy igazán jó költő sajátja: formaérzék, szókincs, műveltség, ízlés, humor és – ami mind közül a legkevésbé tanulható – egyéniség. Egy valami hiányzik csak: az (el)ismertség. Vagyis ez sem egészen igaz. Számos nagyszerű író, költő tartja őt számon fontos szerzőként, de mintha a kritikai visszhang halk és erőtlen volna. Az alábbi költemény sok mindent megmutat a nyilasológiából: mitizálást, iróniát, formaérzéket; de ami sose fog kimenni a fejemből, az az „utolsó tangó esőkabátban” sor. Valahogy az lesz mindig is az érzésem, hogy aki ilyet (ki)talál, az valamit nagyon tud arról, hogy mi a költészet.

 

Nyilas Atilla: Emlékkönyvbe

 

A plakátfiú, kinél régente laktam,

meleg. Ez most már nem titok.

Mindig az volt, vagy bemelegedett?

Akár maradjon is titok.

Nem érdekes. Hisz tudhatta, így

vagy úgy, nekem ez természetes.

És attól sem kellett tartania, hogy

kifecsegem, ha egyszer titok.

 

Ő amúgy is szeretett titkolózni,

egészen apró dolgokat titkolni,

meglepetés volt, ha beszélt,

ajándék, hogyha hallgatott,

mert lehetett akkor tudni már:

kész van nála egy új titok.

A titkolódzás régen gyakorolt,

tökélyre fejlesztett művészete volt.

 

Kérdezni tilos, ez játékszabály,

de várja, várja a halászkirály –

meg-megszegve próbáltam őrizni,

később már nem is annyira őrizni.

És tényleg rájöhettem volna,

hogy a melegség az egyik titok –

én néha hiperérzékeny vagyok,

máskor meg, mint a bot.

 

Mégsem hiszem, hogy ez lett volna,

amiről hallgattunk éveken át,

ez lett volna annyi elharapott

mondat, elfordított tekintet mögött,

az éjszakába nyúló zenehallgatás

háttere, miközben éberen

füleltük egymás lélegzetét –

hogy ez lett volna a Nagy Titok.

 

Bármi más inkább: aljas bűn,

recept, álom, jelszó, kapualj,

hajlat egy gyönyörű lányon,

vagy pénisz pikáns rézíze,

a hosszú, céltalan utazás,

mit ígértél, perverz karácsony,

jóslat, egzotikus betegség,

utolsó tangó esőkabátban.

 

Plakátfiú, vallom, barátom

vagy szeretett nem barátom,

amint harmadik éve várom,

hogy a nagyváros sűrűjében

fejed fölvetve felém vedd utad,

hajlok rá, hogy a Nagy Titok,

legelszántabb hallgatásod tárgya

végig az volt, hogy nincs titok.

 

(Én néha hiperérzéken vagyok,

máskor meg mint a bot.)

(Eredeti megjelenés helye: Nyilas Atilla De én című kötete)

 

Nyilas Atilla. Stefkovics Gáspár felvétele, Wikimedia Commons

 

Líra, lyra, lyrics, dal, zene

Merthogy igen, a popkoncerten ugráló, dalokat üvöltő rajongók szintén a költészet bűvkörébe kerültek, még ha ezzel nincsenek is tisztában. Szerencsére körünkből is van olyan, aki felhívja a figyelmet erre az összefüggésre, mégpedig a Beszélgető Szófa moderátoraként is ismert Szalay Gergely:

 

Régi mániám, hogy a költészet leghatásosabb műveit nagyjából a múlt század ötvenes évei óta gitárkísérettel adják elő. Jobbára Fender vagy Gibson típusú elektromos gitárokkal, ami azt illeti. Valami hasonlóra jutott a Nobel-bizottság is, amikor Bob Dylannak adták az irodalmi Nobel-díjat.

 

Ennek megfelelően a nekem fontos versek is jobbára zenei kísérettel élnek bennem. Ilyen az Ezt is elviszem magammal, ami egy rettenetesen korán elment barátomra is emlékeztet, amíg élek. Meg mindarra, amit idestova tíz éve magam mögött hagytam.

 

És akkor persze ott van Erdős Virágtól oly sok minden, például a Van egy ország, szigorúan a tűzoltózenekaros verzió.

 

Meg akkor már az egész Rájátszás, mint olyan.

 

Vagy egy másik lemez, amit Presser zeneszerzett, dörmög és zongorál.

 

Volt Vámos Miklósnak a kilencvenes évek elején egy műsora a kettesen, kéthetente, a Dallasszal egy időben. Félek, nem sokan emlékszünk rá. Na, ebben beszélgetett egyszer egy költővel, aki megírta Troppauer Hümér Holnap indul a század csuklógyakorlatra című versét. Sokkal később esett le, hogy a költő Parti Nagy Lajos, a vers pedig remek.

Na, a Rutinglitang című lemez is az ő verseiből született.

 

Vagy ha már Presser, ne felejtsük el Sztevanovity Dusánt se, aki egyik örök kedvencem marad. Van olyanom, hogy megkönnyezem a Szilvásgombócot. Az Örökre szépekről már nem is beszélve.

 

Jut eszembe, a Lövölde tér ér? Ha kapok még egy kis időt, mondok még mást is.

 

Nemzetközi kikukucskálás

Ígérem (mármint én, Hacsek Zsófia), nem tartom fel sokáig a kedves olvasókat. Egyrészt, mert az én blokkom lentebb lesz, másrészt meg ez a magyar költészet napja, miért kerüljön ide bármi nemzetközi? De ugyebár ha a magyar ember külföldön lakik, akkor minden, amit mond és tesz, egyszerre lesz magyar és nemzetközi. Szalay Gergely (szintén zenész, azazhogy külföldi magyar) fenti eszmefuttatásáról eszembe jutott az a múlt heti élményem, amikor késő este egy angol pubban ültük körbe a Coventryben díszvendégeskedő német költőt, Patrick Wildent, és egyszer csak a magyar költészetre is ráterelődött a szó. Ismered Tóth Kingát?, kérdezte tőlem Patrick Wilden, hogyne ismerném!, kiáltottam fel lelkesen én, és ezzel bevittük az összes többi jelenlévő németet és angolt a kukoricásba…

 

 

 

 

Mész Ede

Nagy szerencsénkre a Szófa udvari költője, Mész Ede is megengedte nekünk, hogy a válla fölött belelessünk egy készülő művébe. Minthogy ez most közlésre kerül, az utókorra bíznánk annak megvitatását, hogy vajon töredékről vagy áltöredékről van-e szó.

 

Mész Ede: [lennék pamutbojt...]

 

Lennék pamutbojt papucsod orrán,

A macskád hülye sípoló egere.

Vagy hát érted, akármi bagatell.

Egy csak a fontos: a Te közeled.

 

Nagy hatású költőóriások

Várható volt, hogy a kortárs magyar költészet két alappillére, Erdős Virág és Parti Nagy Lajos, több ízben is előkerül majd a válogatás során. Enesey Diána, a lapajánló-rovat szerzője mindkettejükkel találkozott a Műhelybeszélgetéseink során: az Erdős Virág-esten kritikusként, a Parti Nagy Lajos-esten moderátorként ült a pódiumon. Ezúttal a számára legnagyobb hatású költőket gyűjtötte össze; nem lehetett könnyű feladat…

 

A magyar költészet napján három, hozzám különösen közel álló költő lírai világáról és három szerzőről írok néhány sort, felvillantva azt, hogy miért vannak rám nagy hatással.

 

Erdős Virág verseit már nagyon régóta lelkesen olvasom, hatalmas lendület van a szójátékaiban, a nyelvi humorában, a versekben felbukkanó helyzetkomikumokban és az iróniában, így sokszor csak sodródom a verssorokkal. Jobban mondva, sodródnék, ugyanis a témák időről időre és sorról sorra gondolkodásra és reflexióra késztetnek, sőt, nem ritkán torokszorító érzést is hagynak bennem, minden humor és irónia ellenére, vagyis inkább mindezekkel együtt. Hasonló okokból szeretem nagyon Parti Nagy Lajos költészetét is.

 

Erdős Virág

 

Viszont egészen más fogott meg Rakovszky Zsuzsa lírájában. Lenyűgöz az idő szenvedélyes kutatása a verseken keresztül. Több tucat filozófiai könyv sem tud annyi mindent elárulni az időről, múltról, jelenről és jövőről, az idő méréséről és mérhetetlenségéről, mint Rakovszky Zsuzsa versei. Sokszor eszembe jut az Egyirányú utca című versének ez a szakasza:

 

Mint bulldózer tolja maga előtt
a voltak összessége a rákövetkezőt,
ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: ››Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!‹‹

Végül Halmai Tamást említeném még, mert megígértem, hogy csak három költőről lesz szó, és lám, végső soron már így is négynél tartok. Halmai Tamás költészetét a szófás lapajánlók írása során szerettem meg igazán. Bravúrosan tud minden pillanatképből verset alkotni, költészetének képszerűségéhez pedig rendszerint mély, filozófiai tartalom is társul, megmozgatja az olvasói érzékszerveit és érzéseit is.

 

 

Benesóczky László

Végezetül én magam (Hacsek Zsófia) is visszakanyarodnék ahhoz a kérdéshez, miszerint ki az a kortárs költő, aki a képességei alapján jóval több figyelmet érdemelne.

 

Bevallom, privilegizált helyzetben vagyok. Benesóczky Lászlóval egy gimnáziumba jártam, ugyanabban az iskolai kórusban énekeltünk, majd amikor mindketten kirepültünk onnan, rácsodálkoztunk, hogy a közös múlton kívül egy közös jelen is összeköt minket: az irodalom szeretete. Így lettünk barátok, és így lehet az, hogy én már akkor olvashatom néhány versét, amikor még el sem indultak a folyóiratszerkesztőkhöz.

 

Ezektől a versektől mindig elakad a szavam, felgyorsul a pulzusom, és leesik az állam, hogy az az egykori kissrác a gimiből hogy képes a magyar nyelv ilyen mélységeibe leásni. Nem azért szeretem, mert barátok vagyunk, és tudom, milyen életanyagból jönnek ezek a sorok (bár nyilván ez is közrejátszik valahol). Inkább hálás vagyok a sorsnak, hogy a szeszélye folytán az egyik legcsodálatosabb kortárs költőnket véletlenül a barátomnak is tudhatom.

 

Benesóczky László: tévétornyok látogatása

 

[az emlékeket szeretni más,

ha más nem, az emlékeim

szeretnek, 

az emlékeim szeretnek

téged és engem is,

nyár, ősz, tizenöt évesen]

 

tévétornyok látogatása

kék délutánok polaroiddá keményedő egei

2007 november 1. a rózsadombon

falsettóban éneklő gyerekek

de ez most más lesz,

lelátótornyok üzenetei,

feltárom szerkezetedet máskor,

várt és tűnt nyarak égő őszibarack-fájdalmát,

a kettős tanúzás történelmeit,

 

 mit mondhatok, édesanyám?

 

’Michel Foucault szeret téged’

apád vidám rádióbeszéde

ki-kiszáradó fenyőerdők

fel-felmelegedő panelrengeteg

pepita padlójú táncterek

 

mit mondhatok, ha nem jut el?

 

egy légy hulláját fújdossa a szél

paplanernyősök alatt

még nem november

az évekbe zárt szabadság

mutasd fel magad, te Nap –

a kezdetek egén hold sistereg:

így nem beszélhetek,

és a nyár máris ránktapad,

mint töredékeiben is sodró,

filmzeneszerű anyag

(Eredeti megjelenés helye: Tiszatáj online)

 

Benesóczky László. Kép forrása: Tiszatáj online

 

És lezárásul: József Attila

Csak mert ne felejtsük el, hogy ez a nap az ő születésnapja. Tőle, minthogy őt viszont mindenki ismeri, direkt egy kevésbé ismert költeményt hoztunk.

 

József Attila: Költőszerelem teremtő estje

 

Az erdőben elülnek már a varjak
És lelkemben a sötét gondok is.
Szűz Hold csókolgat száz rügyező gallyat
S ujult szerelmet fehér arcod is.

Most minden: erdő, rét s az ég is hallgat.

 

S hallgatnak most a büszke dalok is.
De vége lesz e csoda végtelennek,
A Nap, a küzdelem kikél s hamis

Gondok, varjak szöllőkre, szívre kelnek,
A Hold lehull és véle álmom is.

 

A hajsza jön, a hajsza krajcáros, bús
S az estét várom: új holdat teremtsek.
Isten vagyok s a leghitványabb koldús!

 

1923. április 26.