H.Zs.: Pár éve igen különös mémoldal tarolta le a magyar nyelvű Facebookot. Nyelvészeti, ezen belül lexikológiai ismereteket adott át a jól ismert cicák, kutyák, pálinkáspoharas jankanénik, kínosan vigyorgó aratóandrások segítségével, sőt, a követők még a Magyar Nyelv Nagyszótárának kulisszatitkaiba, forrásszöveg-gyöngyszemeibe is bepillanthattak. Nagy kedvencem volt az oldal, és amikor megtudtam, hogy az ötletgazda és a szerkesztő egy bizonyos Bakó Judit nevű, ott dolgozó nyelvész, ismeretlenül is kalapot emeltem előtte. Akinek annak idején a mémjein mosolyogtam, annak most a verseskötetét lapozgatom – avagy látlelet a XXI. századi irodalmi életről.
Sz.G.: Hasonlóan vagyok ezzel én is: szerettem a stílusát, olykor kellően pikírt csoportokban is találkoztunk, még egy egyelöre jégre tett podcast-ötlettel is megkerestük (nem zárkózott el, minden más csak idő kérdése), szóval a szimpátia adott volt. Ezzel együtt kicsit félve fogadtam a hírt, hogy könyve jelent meg. Pláne verses. Mi van, ha nem jó?
H.Zs.: Bakó Judit első önálló lírakötete a Versek kívül és belül címet viseli, és valóban két nagyobb egységre oszlik a tartalma. A Versek kívül tizennyolc, a Versek belül pedig tizenöt szöveget tartalmaz, de a kötet egységes egésznek érződik, így mi, olvasók csak találgathatunk, milyen megfontolásból került ide avagy oda egy-egy szöveg.
Arra sem ad választ a kötet, hogy mikor születtek a versek, vajon kronológiai vagy esztétikai sorban állnak-e. Feltételezem, hogy az utóbbi, de ebben elbizonytalanít, hogy pont a kötet elejére kerültek kevésbé jól sikerült versek; talán maga a szerző is érezte, hogy ezeket jobb minél előbb „letudni”? Sajnos mind a Nálunk a halál, mind a Vak ember a lépcsőn című szövegeket gyengének éreztem, emellett az első rész több más versében is találtam döccenő vagy elcsépelt rímpárokat. Ám ahogy haladtam előre a kötetben, egyre kevesebb lett a kétely, és egyre több az olyan sor, ritmus, verszene, ami még biztosan sokáig velem marad.
Sz.G.: Spoiler alert: tetszett. De értem, mire gondol Zsófi. Amikor először beleolvastam a könyvbe (praktikusan az elején), nem voltam nyugodt. A „leggyengébb” versek tényleg az elején vannak. Maga a jelző szerencsére vitatható: nem gyengék ezek magukban, csak valahogy semmi különösek. Érezhető, hogy a költő gondol és érez is valamit, érezhető, hogy ezt ki is akarja fejezni, érezhető, hogy tud verset írni, képes a gondolataihoz megfelelő formát megtalálni, a két vers nem rossz (egyáltalán nem), csak nem elég valamilyen. Nem keveset agyaltam azon, hogy a klasszikussá érett „Bátorak legyetek” mondatot hogyan tudnám a recenziómba beépíteni: ha a szerző merne ezekkel a versekkel valamilyenebb lenni, nagyon jók lennének. Aztán tovább olvastam, és letettem erről az ötletről. Bakó Judit a továbbiakban bátor, és mer valamilyen lenni.
H.Zs.: Bakó Judit le sem tagadhatná, hogy nyelvész. Amint a Szófán adott Villáminterjúja is tanúsítja, ő maga is elgondolkodott, mennyiben hat ki a nyelvészeti munkássága a szövegeire. Ugyan ő maga a Személyjelek című szöveget emelte ki akkor, a kötet tele van a nyelv funkcionalitására, belső szabályaira, az irodalmi kifejezés eszközeire kihegyezett szövegekkel. Rögtön a kötetnyitó Látomás is ilyen, illetve az Írunk, a Miért nem vagy a verseimben?, A diplomázó költő beszéde, vagy a Denevérvers. Ennél a szövegtípusnál szinte kötelező elem a játékosság:
„Azóta is érdekel, mitől
látszottak egy párnak.
Honnan tudtam, hogy
nem csak mennek: járnak?”
(Láttam egy párt az utcán – részlet)
Sz.G.: Na, erről beszéltem. A kötet tele van ilyen apró gyöngyszemekkel, frappánsan megragadott mozzanatokkal, a valóban nem túl sok versből kirajzolódó költői személyiséggel. Ez a személyiség kellően autonóm ahhoz, hogy a másik poénötletemet is feladjam: nem tudok semmit ahhoz az idegborzoló közhelyhez kötni, hogy Judit a Magyarnak Ítélt Szavak Helyes Használatát Előíró Hivatal befolyásos munkatársa lenne. Mert hát ilyen természetesen nincs is, ráadásul a költő szakmája NEM türemkedik be az alanyi lírába. Ami persze több mint természetes kell legyen, de néha nem árt a magától értetődőt is megemlíteni. Bakó Judit, a nyelvész, Bakó Judit, a figyelemreméltóan ügyes Facebook-manager, és Bakó Judit, a költő NEM ugyanaz, hanem ugyanannak az embernek különböző oldalai. Amit ugyan nem kellene kiemelni, de sajnos az ember hajlamos saját, akár pozitív előítéletei mentén viszonyulni ismert ember újabb oldalaihoz.
H.Zs.: Olykor az önirónia is megjelenik, mint például abban a vershelyzetben, amelyben a lírai én egy „töröknépmese-könyv” szövegét szerkeszti:
„De egyik meséből sem derül ki,
hogy kellene működnie a kőnek,
vagy hogy egyáltalán normális-e
az, hogy türelemkövek nőnek.”
(Türelemkő – részlet)
Ez a mindent kissé kívülről, analitikusan szemlélő metahang váltakozik egy merengő, melankolikus, tulajdonképpen tradicionálisabb lírai hanggal. Talán ezen szövegeknél érződik leginkább a két kötetrész különbsége. A Versek kívül szövegeiben valóban mintha egy mikrokörnyezetet járnánk be, utcákat látunk és buszra váró embereket, beszélgetésfoszlányokat kapunk el, ember-ember és ember-állat közötti kommunikációt figyelünk meg, és még a Sziget Fesztiválra is kijutunk. Az alapmotívum a szürkeség és a szorongás (sőt, Szorongás), de a szövegekben ezzel elegyítve megjelenik a bensőségesség, a szépség is (például az Egy pillanat az úttesten címűben). Néhány kívül-verset akár közéleti lírának is tekinthetünk, azazhogy a közélet kritikájának: ilyen az Agora, a Férfi lesz, vagy a Tartósított beszéd. Szerencsére ezek is megmaradnak a többértelműség, a kikacsintós humor szintjén, így üzenetük nem válik szájbarágóssá.
Sz.G.: Igen, ezt próbálom valahogy megragadni: a költő verseiben tetten érhető személyiség érdekes, figyelemreméltó, szerethető, ironikus, kicsit cinikus – mondom, nekem tetszett.
H.Zs.: A Versek belül látszólag hasonló motívumrendszerrel dolgozik, és vissza is utal a Versek kívül témáira, van azonban egy sajátosság, amely csak erre a részre jellemző. Nevezetesen az E/2-ben írt mondatok. Itt szivárog be a kötetbe a (valószínűleg) szerelmi líra, és vele együtt az obligát intimpistáskodás is: ahol eddig csak egy melankolikus megfigyelőt láttunk, aki egyszerre játékosa és elemzője a nyelvnek, ott felbukkan egy rossz véget ért párkapcsolat kontúrja, a fojtogató, ki-kitörő szenvedés, majd egy későbbi ponton egy új, talán jobb kapcsolat ígérete. A már említett Személyjelek és Miért nem vagy a verseimben? mellett e kategóriába sorolható a lélegzetelállító képiségű Városi este című is.
Végső soron viszont mégis összekapcsolódik a kívül- és a belül-rész: A végére kibomlik című belül-vers párja a Menetrend című kívül-vers, a kötetzáró Nektek pedig mintha a kötet elején lévő Hominida párja lenne (bár a Denevérvers is ide passzol). Ahogy egyre beljebb merültem a belül-versek világába, egyre több remek sort húztam alá, és egyre több vers mellé kerültek felkiáltójelek és ámuló fejecskék. A végére egyértelműen „beérett” ez a kötet, és azzal a tudattal tettem le, hogy Bakó Juditnak megérdemelt a helye a magyar lírában.
Sz.G.: Ezeknek a négykezes írásoknak a koncepciója eredetileg a vita lett volna: az eltérő ízlésekből, helyzetből, világlátásból fakadó különbségek felfedezése és összehasonlítása. Ahogy azt az ifjú Mór elképzeli. Azzal nem feltétlenül számoltam, hogy rendre olyan szövegekkel találkozunk, amik simán csak jók. Kinek ezért tetszenek, kinek azért, de valódi viták nincsenek. Valamiért nem vagyok híve annak, hogy könyvekbe rajzolgassak, jegyzeteljek, de digitális tartalmak esetében megengedőbb vagyok magammal szemben. És én is azon vettem magamat észre, hogy gyűlnek a fájlhoz füzött megjegyzések, kiemelések, tetszésnyilvánítások. Itt van egy debütáló kötet, ami egyszerűen csak jó. Nehéz ezt ragozgatni.
H.Zs.: Azt meg majd Bakó Judit kollégái megvizsgálják, hogy milyen dolog az, amikor valaki emodzsikat rajzolgat a verseskötet margójára.
Sz.G.: Az első beleolvasáskor bevillant a lezárás, amit legalább át tudtam menteni ide. Nem azért ugyan, mert az eredeti benyomással összefügg. Nem kell Bakó Juditot bátorítani, hogy merjen valamilyenebb lenni, hogy jobb legyen. Bakó Judit, a költő az Bakó Judit, a költő. Szóval, mindenképpen: őszinte kíváncsisággal várom a következőt.