A látható és a láthatatlan régóta foglalkoztat, mint grafikai, művészeti, társadalmi probléma. Különösen izgató gondolat ez a végletekig és harsányan vizualizált világunkban. Grafikusként a művészi játék örömét a leegyszerűsítés, a sejtetés, a számomra felesleges elhagyása okozza. Az a lehetőség, hogy a néző a saját olvasatában értelmezi és „folytatja” a munkáimat.„A mit látunk?” játéka, ami egy személyes élethelyzetből indul ki, majd az egyszerűsítés, fontos/látható és nem fontos/láthatatlan, segítségével általánossá válik, így téve mindenki számára érthetővé, ismerőssé, tehát személyessé. Ez a gondolat/probléma újból és újból felmerül bennem, különösen, hogy életkorom is egyre inkább arra ösztönöz, nem csak művészi szempontból, hogy fontosról és nem fontosról döntsek, elengedjek.
Érdekes ellentmondásnak tűnik a láthatatlannal-láthatóval kísérletezni a képzőművészet területén. A mostani munkám, vagy inkább kísérlet sorozatom egy darabja visszatér a klasszikus linóleummetszet technikához és papír alaphoz. Ez egy sokszorosított grafika, mégis csak egyetlen példány van belőle. A lehetőség van benne...
Minimalista alkotás, absztrakt, vagy konceptuális? Látszólag láthatatlan, eldönthetetlen, vagy mind egyben. Egy üres semmi, egy rózsaszín maszattal. A rózsaszín maszat azonban egy stabil, tárgyi valóság, matrac.
Matrac a „tó partján”. A láthatatlan figura láthatóvá válik, előbukkan a helyszín, a táj, a szituáció, az üres semmi megtelik a végtelennel. Teret és távlatot kapunk. Elkezdünk látni, mögé és belé látni. A messzeségbe réved a figura, az ismerős balatoni karakter, aki talán a gyerekeit, az unokáit figyeli a partról. Aki akár mi is lehetnénk. Egy újabb lehetőség. Látszólag férfi. Látszólag egyedül van. Látszólag láthatatlan. Pedig ott van, létezik. Körülötte a táj, sok-sok más ember. A fehér színessé válik, az üres megtelik, a láthatatlan előbukkan. Létezünk. Látszólag...
A fény, a megfelelő világítás lehetővé teszi, hogy a kép üres teréből előtűnjön a figura. Milyen érdekes, hogy az eddig láthatatlan/nem fontos jelentőséget kap, megtöltjük tartalommal, a saját fontos dolgainkkal. Előhívjuk emlékeinket, belelátjuk, ami bennünk van. A fény, fizikailag és átvitt értelemben ráirányítja figyelmünket a valóságra, a hangsúlyosra, és a részletekre, amit már csak a mi fantáziánk tesz hozzá.
Ez az izgalmas és jelentőségteljes számomra, ami ebben a vizuális játékban zajlik. Az egyszerű, alapvető, banális kérdés, ami minduntalan kibukik belőlünk, hogy mi végre vagyunk? És miért is van művész, a művészetével? Minél inkább kapálózunk, hogy láthatóak legyünk, annál elkeseredettebb ez a küzdelem. Keresünk és nem találunk. Vagy találunk, de észre sem vesszük, hogy megvan. Erőlködünk, hogy felszínen maradjunk, meghatározzuk, megjelenítsük magunkat, de úgy érezzük, hogy csak mélyebbre süllyedünk valamibe, amit nem értünk, nem tudjuk mi az.
Nekem a művészet kapaszkodó, hogy ne „süllyedjek” el. Úgy tűnik, hogy ami csodálatos az emberben, megkülönbözteti minden mástól, az a tágan értelmezett művészetre való hajlam, képesség.Hihetetlen, hogy az ember képes, még mindig, játékból, kíváncsiságból, szenvedélyből... és még ki tudja miből alkotni. Létrehozni valamit, a semmiből. A legjobb és legnemesebb tulajdonságait előhívni magából, és csak azért, hogy legyen, megcsinálniegy, tulajdonképpen öncélú dolgot, amely mégis a világ legőszintébb, leghitelesebb, legönzetlenebb,legdemokratikusabb dolga. Ezek egyben számomra a jó művészet ismérvei is. Hiszen, mint mindenben, itt is megtaláljuk a másik, alantasabb énünket, a csalót, a szemfényvesztőt, a hazugot, a gyávát... De talán ez a kettősség küzdelme az, ami előre is vihet minket, a jóra, a jobbra inspirál.
Bármi is történik velem, körülöttem, bármennyi idő telik is el alkotás nélkül, újból és újból elfog a vágy, hogy megint „bíbelődjek” valamivel, amiből talán valami végtelenül fontos művészet lehet.
A szövegben megjelent műalkotások adatai sorrendben:
Látszólag, 50x40cm, papír, linóleummetszet, 2022.
Látszólag (részletek), 50x40cm, papír, linóleummetszet, 2022.
Biográfia:
Födő Gábor (1974, Budapest) grafikusművész. Művészeti tanulmányait a Novus Művészeti Szakiskola festő szakán és az Ars Hungarica Szakközépiskola képgrafika szakán kezdte el. Mesterei voltak, Baksai József és Szurcsik József. 2000-2005 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakos növendéke, ahol König Róbert és Kocsis Imre voltak a mesterei.Több országos és budapesti elismerésben részesült, munkái magán- és közgyűjteményekben is megtalálhatóak. Legutóbbi díjai, Az Év Grafikája Díj 2015., XXVI. Miskolci Grafikai Triennálé nagydíja 2014. Munkáival számos csoportos és egyéni kiállításon szerepelt.
Födő Gábor munkáinak témáit a mindennapos élethelyzetek és a hétköznapi emberek adják, ezeket kombinálja nem mindennapos anyagválasztással, a klasszikus grafikai technikákban szokatlan hordozófelületekkel. Egy másik megközelítéssel, nagyon is hétköznapi anyagokat, használati tárgyakat emel be a művészet körébe. Játszik a fogyasztói társadalom szereplőivel és eszközeivel, miközben ő maga is fogyasztási cikkeket, használati tárgyakat, zuhanyfüggönyöket, szatyrokat, táskákat „gyárt”. Munkái a http://www.fodogabor.com/ weboldalon és instagramon a @fodogabor címen találhatók.
