Szeifert Natália szövege ezúttal közel hatvan írót inspirált a folytatásra, amelyek jó részben olyan erős szövegek voltak, hogy a szerkesztőség mostanra tudta csak véglegesíteni a nyerteseket. Nagy öröm, hogy az írók novella kezdéseihez a pályázók egyre bátrabban nyúlnak, így a nyertesek megoldásai is egészen különbözően közelítik meg novella kezdésben megrajzolt képet.
A zsűrizés során kiemelkedő, de a nyertesek közé nem került alkotókat nem szokásunk kiemelni, most azért teszünk kivételt, mert a szerkesztőségnek valóban nehéz dolga volt, és a három legjobb közé nem került szöveg írója is megérdemli, hogy itt álljon a neve. A hat legjobb írás alkotói: Hornyák Tibor, Szirmai Panni, Tóth-Bertók Eszter, D. Nagy Ágnes, Zichy Emma, Jávor Andrea.
Közülük pedig a nyertesek:
1. helyezett – Szirmai Panni (Üveglift)
2. helyezett – Jávor Andrea (Legkisebb felület)
3. helyezett – D. Nagy Ágnes (A parkon át)
Gratulálunk a győzteseknek!
SZEIFERT NATÁLIA
Semmi kedve nem volt a park felé menni, de most nincs választása. Gyorsan haza kell érni. Talán még múlik azon a három percen valami, amennyivel rövidebb így az út. Csak egy lapos, füves terület a lakótelep szélén, néhány térkövezett csíkkal és növendék fával, az út felőli oldalon játszótér és kosárlabdapálya. Nem is érti, miért hívják parknak, de ő is mindig így emlegeti.
Kétségtelenül úgy jut leggyorsabban haza, ha átlósan közlekedik, mégis kerülni szokott, mindig kint megy a járdán, a kosárpályán is túl. Vanda egyszer megkérdezte, miért nem mennek inkább a parkon át, mire csak annyit felelt, hogy egyszerűen nem szeret arra menni. Vanda megrántotta a vállát, jelezve, hogy neki tulajdonképpen mindegy, ő viszont azután sokáig gondolkodott rajta, mit is jelenthet ez. Mit mondott volna, ha Vanda tovább forszírozza a dolgot, ami egyébként szokása volt, ilyen értelemben egy kisgyerek szintjén állt, ha valamire ráharapott, mindig volt egy újabb miért-je. Akkor azonban fütyült a parkra meg az ő érzéseire a parkkal kapcsolatban, arra koncentrált, mit akar venni a DM-ben. Ezért is kísérte akkor, a cipekedés miatt.
Nem is az, hogy nehéz – mondta Vanda –, hanem nagy. A tizenkettes vécépapír, meg a dobozos papírzsepik el sem férnek egy szatyorban, ráadásul teljesen összenyomódnak, ha még veszek egy flakon mosószert is, és kell sminklemosó, új szemhéjtus, és most már muszáj, egyszerűen muszáj végre találnom egy megfelelő alapozót.
A parkkal az a legnagyobb baj, hogy túlságosan nyílt terep. Igen, ez lesz az, gondolja most, hogy a térkő-ösvényhez közelít. Ez a baj vele. Egy szabálytalan, zöld sokszög a tízemeletesek mellett, de nem közvetlenül alattuk, pont olyan messze, hogy a tér egészen kinyíljon fölötte, minden erre néző ablakból tökéletesen belátni az egészet. Tízszer öt ablak egy lépcsőházon ebben az irányban, az ötven ablak, bocs, ötvenöt, mert ott a földszint is, a legtávolabbi háznak négy lépcsőházából idelátni, azaz négyszer ötvenöt ablak, és ugyanennyi a kis templom mögötti tömböknél, és akkor még a játszótérrel szemközti házakat nem is számolta, nem is fogja, abbahagyja most ezt, hiszen csak házak. Csak ablakok. Gyorsít a léptein, szinte fut. Mégis, mintha egy stadion gyepén kéne egyedül átvágnia, miközben a lelátó tömve van emberekkel, és mind őt bámulják. Mielőtt végérvényesen belelovallná magát a képzelgésbe, egy torokhangú „nem” visszarántja a parkba. Néhány méterre tőle egy nő áll, pontosabban hajol a fű fölé, egy apró spániel fölé, egyik kezével a nyakörvet szorítja, a másikkal összehajtogatott pórázt. Csak nem akarja megütni?
SZIRMAI PANNI – ÜVEGLIFT
Sosem értette az embereket, akik ilyen kicsi kutyát választanak. Ha már kutya, akkor legyen rendes méretű, juhász-, pásztor- vagy vadászkutya. Aminek van hangja, erős a fogsora és dús a szőre. Nem szimpatizál az elmacskásodott szobakutyákkal.
Ő persze nem tart kutyát, túl sok kötöttséget jelent, legalább naponta háromszor levinni, az legalább hatszor fel-le a nyolcadikra. Testmozgásként azért számítana. Nem is olyan rossz ötlet egy kutya, ha belegondol. Egész életében panelban laktak, kiskorában sem volt kutyájuk. Elképzeli, hogy örülne neki egy szőrös kis állat, amikor hazaér. Nehéz ezt elképzelni. Meg aztán ugyanitt kellene vele sétálni a parkban, a védtelen nyílt terepen. Naponta többször egyforma köröket bejárni. Köszönni a szembejövő ismerős kutyásoknak, kölcsönadni egy kakizacskót, vagy bottal kipiszkálni a cipőjére száradt sarat. Nyáron meg a betonolvasztó hőségben fulladozni a kutyával körözgetve, mint a börtönudvaron a rabok. Mégsem tűnik olyan jó ötletnek.
Vanda nem szereti a kutyákat, kicsit talán fél is tőlük, csak nem vallja be magának sem. Vannak ilyen dolgai Vandának, amiről nem beszél, de ott van közöttük. Amióta a lány beköltözött a szomszéd szobába, megváltoztak a dolgok. Nem lehet este hangosan filmet nézni, áthallatszik a falon. Vanda azt mondja, zavarják az ijesztő filmek. Pedig együtt is olyanokat szoktak nézni. Töprengés közben odaér a kapuhoz, beüti a kódot, zizzen a zár, belép a lépcsőházba. Amíg nincs kutya, lifttel megy, az gyorsabb. Szokása szerint a prímszámokat sorolja, amíg felér a lift a nyolcadikra. Általában 89-ig jut el, de előfordul, hogy 59-nél elkalandozik. A számokat szereti, még soha nem csalódott bennük. Akkor is a számokhoz menekül, ha valami elbizonytalanítja, ha nem tudja értelmezni mások reakcióit. Sok időt tölt a számokkal, belőlük töltekezik. Felmerült az is, hogy matek szakra kéne mennie, az legalább jól ment végig a suliban. De aztán kiderült, hogy az egyetemen nem dédelgetik úgy a számokat, ahogy ő szokta. Ott komoly munka zajlik, felszeletelik, kibelezik, kifordítják és újra összerakják őket, követhetetlen összefüggésrendszerek alapján szerkesztenek a számokból bonyolult struktúrákat. Képleteket építenek belőlük, megoldásokat fabrikálnak, egyenletekbe illesztik őket, és teljesítményt várnak tőlük. Ezt nem akarja. Nem akarja elveszíteni a számokkal kialakított jó viszonyát. Az ő számai békések, megnyugtatóak, hűek a formájukhoz és a tulajdonságaikhoz. Nem akarja bántani őket, még kevésbé érzi szükségét annak, hogy többet tudjon róluk. A számok között kiismeri magát, nem vár tőlük ennél többet.
Sebesen repül felfelé a lift, már a hatodik emeletnél jár. Hetvenháromnál járva elképzeli, milyen lenne, ha a panelházakban is üveglift lenne, mint a plázákban. Végigkarcolná a napfény a koszos lépcsőházi korlátokat. Rákacsintana a lépcsőfordulóban titokban smároló kamaszokra. Ő állna a fényben, és a mennybe menne fel, a nyolcadikra. Furcsa lenne fentről nézni az embereket, ahogy lent nyüszögnek a postaládáknál, vagy a kukákba dobálnak szelektíven. Aztán az is eszébe jut, milyen lenne, ha kint lenne a lift, az épület falán kívül. A külső, átlátszó liftben belátná az egész parkot, megborzong a gondolattól. Benne a hangyaként mozgó kutyával vagy gyerekkel sétáló, bevásárolni vagy a buszhoz siető lakótelepiekkel. Üvegkalitkában suhanhatna felfelé, dupla üvegajtók között belül tükrös fémdobozban. Kényelmesen elférne a tizenkettes vécépapír Vandának, a zsepikkel meg a mosószerrel teli papírzacskó. Sőt, akár egy normális méretű kutya is. Az üveglifttel a nyolcadikat is elhagyná, a tetőre menne, onnan látszik az igazi örökpanoráma. Egyszer már volt a panelház tetején, tizenhét lépcsőn ment fel, a padlásfeljárónál egy kis ajtó nyílik a tetőre. Pár pillanatig mérlegelte a lehetőségeket, de végül kilépett. Még soha nem volt ilyen magasan. Forró szél kapta szembe, a felhők karnyújtásnyira felette. Egyetlen lépést sem mert tenni a tető széle felé, nem volt korlát. Egy darabig állt a tetőre vezető ajtóban, aztán négykézláb lemászott a lépcsőházba. Ennyi elég volt.
Az üveglifttel viszont egyenesen a tetőteraszra lehetne érkezni, ahol vaskos dézsában lombos fák nőnének, egy családi méretű felfújható úszómedencéből pedig lehetne számolgatni a felhőket, limonádét szürcsölgetve. Mármint másoknak, például Vandának. Ő inkább a tányérantennákat számolná meg a szemközti panel tetején. Azoknak konkrétabb a formája. Idegenkedik a víztől. Még nyáron sem szereti, ha hozzáér a testéhez. Főleg a hangja miatt. Kirázza a hideg a víz ütemes locsogásától. Képlékeny zaj, amit nem lehet kategorizálni. Túlcsordulóan folyékony. Ellenőrizhetetlen. Nem szereti a korlátlanul hömpölygő dolgokat. A szilárd formákat, a kereteket, a jól körülhatárolható dolgokat szereti. Aminek van kézzel fogható valósága. Amit meg lehet számolni, sorrendbe lehet tenni, tervezhetően lehet bánni vele. Vanda ezért is hülyének nézi, szerinte a fóbiák irányítják az életét. Kényszerképzetekről és megszállottságról beszél, miközben remeg a keze a haragtól. Haragszik, ha nem ő van a középpontban. Vanda nem tűri a mellőzöttséget. Átkopog, ha hangos a zene, de ha ő tesz fel valamit a nappaliban, akkor arra táncolni kell vele. Óráknak tűnik, amíg Vanda a zuhany alatt áll, a zubogó víz hangját zenével kell elnyomni.
Kár, hogy Vanda nem olyan, mint ő. De az is valami, hogy itt van a másik szobában. Néha elkísérik egymást a DM-be. A park szélén is lehet vele sétálni, és nem bánja, ha nagy ívben kerülik ki a tócsákat.
Felér a lift, kattanás, nyílik az ajtó. Még pont fél perce van, nem szeret késni. Vanda különösen nem szereti, ha megváratják. Matat a kulccsal a bejárati ajtónál, belép a lakásba. Csend, a bukóra nyitva hagyott ablakok előtt lebeg a fátyolfüggöny. Éppen időben érkezett, pontosan hét óra van. Vacsorához terít, két lapostányér, két villa, két kés, leves nincs, kanál nem kell. Előveszi az alapanyagokat, egymás mellé teszi szép sorban a pulton. Vanda nem eszik húst, sajtos tészta lesz. Az asztal és a falióra között jár a tekintete, időnként párhuzamosra igazítja az evőeszközöket. Míg fő a tészta, borospoharakat vesz elő. Képtelen megjegyezni, hova kell tenni, a teríték melyik oldalára. De Vandát az ilyesmi nem szokta érdekelni. A finom illatok majd előcsalogatják a szobájából. Tíz perccel múlt fél nyolc. Be kellene tenni valami zenét, de nem tudja kiválasztani a megfelelőt.
Leül az asztalhoz az ablak felőli oldalra. Pont rálát parkra, alig páran lézengenek ilyenkor. A kosárpálya üres. A buszmegállóban ketten ülnek, a pingpong asztalnál négyen forgóznak. Ki kellene számolni, ez hányadik ablak. Szed magának, még meleg.
SZIRMAI PANNI - szerkesztéssel, műfordítással foglalkozik, az utóbbi években az írás is fontos szerepet tölt be az életében.
