Az eSzínház Fesztivál ’25 kilenc nap alatt tizennégy előadást kínál megtekintésre szeptember 19-28. között. A kínálat színes, változatos.

Az Örkény Színház 2023-ban mutatta be Stúdiójában Kárpáti Péter Szaturnusz Gyűrűje című előadását, a szerző rendezésében. A darab szövegét a szereplők improvizációi alapján írta Kárpáti.

Minimális játéktérben, a teret még szűkösebbé átalakító vasszerkezet a díszlet (látvány: Veronika Keresztesová), amely többfunkciós: használják szobaként, kamionfülkeként, az Örkény Színház díszleteként, ahol tejfakasztó bulit tartanak a szereplők.

Ez a szerkezet fogadja az érkező nézőket, illetve a díszletben ülő női szereplő barátságos, szemlélődő tekintete (Láng Annamária). Miközben a nézők elfoglalják a helyüket, Glenn Gould előadásában a Goldberg variációkat hallani, a háttérben valaki az olaszországi életéről mesél, a színpadon vetített árnyképek villódznak (Fény: Balogh Csaba Andor), egyszerre kaotikussá és ugyanakkor harmonikus összképpé, hangzássá gubancolódnak a nézőt érő első hatások (médiadesign: Herpai Máté; hangeffektek: Baranyai Illés).

Az előadás egészében fontos funkciója van a fényeknek: tagoló és dramaturgiai jelentést is hordoznak. Az „érkezőzene” után elsötétedő színpad csendjébe fékcsikorgás, ütközés zaja hasít bele, megtörve a Bach-zene békéjét. Még el sem kezdődött a darab szöveges része, és máris kizökken az idő, bizonytalanná válik a tér. Hol vagyunk? Kik ezek az emberek? Miről beszélnek? Milyen baleset történt? Kik az áldozatok?

Látszólag hétköznapi, bár kissé feszült baráti találkozót látunk. Szó van egy balesetről: Csabi (Novkov Máté) a kómájáról beszél. Zsolt (Nagy Zsolt) és Betti (Józsa Bettina) érkeznek vendégségbe. Megtudjuk, hogy Csaba párja, Annamari (Láng Annamária) és Zsolt régen házasok voltak. Már ebből a párbeszédből kiderül a darab címének jelentése: a Szaturnusz Gyűrűje kb 30 éve a régi barátok zenekara volt, ami rég feloszlott már. A helyzet ismét realisztikus, bár a létrehozott környezet, és néhány elhangzott mondattöredék zavarba ejtő.

A legmeglepőbb Annamari mintegy mellékesen elejtett, majd reakció nélkül maradó kijelentése: „Én korábban sosem haltam meg.”. Már ekkor elfogja a nézőt a bizonytalanság: élnek egyáltalán ezek a karakterek? Hiszen a kezdeti káosz utáni sötétségben ütközés, üvegcsörömpölés hallatszott. A „káoszt” felváltó „rend” csak látszólagos. Az emberek társalognak, nosztalgiával, ugyanakkor némi feszültséggel tekintenek vissza a közös múltra. Valóságosan létező hírességekre hivatkoznak (Björk, David Bowie), felmerülnek régi sérelmek (Zsolt és Annamari házasságával, és a zenekarral kapcsolatban). Zsolt első emléke rácsokat idéz, önmagát mint „öngyilkos gyereket” definiálja. Az öngyilkosság témája később is felbukkan: Zsolt a kamionban leborul aludni, és a következő jelenetben Annamarival beszélgetnek, ekkor vágja régi szerelme fejéhez: „Öngyilkos lettem előttetek.”

A dráma egyik fő motívuma az alvás, az álom. Halál és álom képlékeny megfoghatatlansága szövődik egybe. A nézők érkezése alatt a halott Annamari figyeli őket. A kamionban Zsolt elalszik; a tejfakasztón részegen nyomja el az álom; ugyanebben a jelenetben hazaküldik aludni. Végül Betti az utolsó párbeszéd végén elalszik.

 

A cselekmény álom és valóság határán játszódik. Lehet, hogy a szereplők Zsolt álmában jelennek meg, de az is lehetséges, hogy ez már az Alvilág, ahonnan nincs kiút.

Ezt az értelmezést erősíti a színháznak a darabról készített leírása, amelyben Orpheusz és Eurüdiké mítoszának modernizálásaként ajánlják az előadást.

Orpheusz–Zsolt zenész. Régen sikeresek voltak, de önpusztító életet élt. Annamari csak emlék számára, de nem képes elszakadni tőle. Régen elmenekült a kapcsolatukból, bántotta a nőt, aki szinte folyamatosan jelen van az életében, gondol rá, beszélget vele, álmodik róla. Szinte szellemként kíséri.

Orpheusz leszáll az Alvilágba Eurüdikéért, akit nem képes felvezetni az élők közé. Kérdés, hogy van-e kiút egyáltalán. Hiszen a tér végig ugyanaz, a lebegő, az álomszerű, máskor humoros jelenetek a rácsok között játszódnak. A nyitó rész vetített árnyalakjai utalhatnak az alvilági holtak lelkére. A tejfakasztó bulin, amit az Örkény Színház díszletében tartanak, ahol a saját nevén szereplő Jéger Zsombor játszik, boldogan meséli a többieknek, hogy találkozott önmagával. („Találkoztam Jéger Zsomborral <…> kezet fogtunk.”). Korábban, a kamionban ő figyelmeztette Zsoltot, hogy inkább álljanak meg, mielőtt elalszik. („Nem jobb, ha megállunk, mintha meghalunk?”) Ezek a történetelemek is kérdéseket vethetnek föl a nézőben: kik ezek az ismerős ismeretlenek?; miért természetes mindenki számára, ha a népszerű színész önmagával fog kezet? Vajon elaludt vezetés közben Zsolt?

Realisztikus konfliktusok, karakterek, ismerős helyzetek vonulnak előttünk, az előadás mégis fenntartja a már-már fantasztikumba hajló, mitológiai utalásokkal teli, ettől lebegő, megragadhatatlan atmoszférát. Kisiklik a kezünkből az ismerősség biztonsága, mint ahogy Eurüdiké Orpheusz kezéből az Alvilágban.

A darab középpontjában Zsolt áll, de mégis Eurüdiké-Annamari halála ad keretet, közeget neki. Amikor Zsolt testvére, „Pözsó”/Gombóc (Znamenák István) megtudja, hogy „Annamari nem él.”, a nézőkkel szembe fordulva megáll, Zsolt eltakarja az arcát, minden kimerevedik, és Annamari énekelni kezd. Dala Carol Ann Duffy Eurüdiké című versére íródott, amely az Alvilágban maradt mitikus szereplő szemszögéből meséli el a híres mítoszt. Ebben a versben Eurüdiké örül annak, hogy végre nyugalomra lelt, ő az, aki igyekszik elérni, hogy Orpheusz megforduljon, ezért ne kelljen visszatérnie vele az élők világába. A vers utolsó sorai szerint: „Olyan bölcsek a holtak./ Az élők a nagy tó partját tapodják,/ hová a holtak bölcs csendje fulladt.” (fordította Kappanyos András), vagyis a holtak örök jelként vannak jelen az élők életében, mint Annamari Zsoltéban.

Láng Annamária csodásan énekel. Énekelve kimegy a közönség sorai közé is, ezzel kiterjesztve az alvilági teret, bevonva az addig csak szemlélődő nézőket. Vagy a nézők vannak Eurüdikével egy oldalon? Vannak itt „oldalak”? Ők, közösen a nyugalmat megtaláló lelkek, míg a színpadról figyelő többi karakter az életben megrekedt, tévelygő útkereső? A darab elején hallható balesetnek mi mind áldozatai vagyunk?

A jelenet második felében a két főszereplő extatikusan, tombolva táncol. (Zene, Sound design: Szabó Sipos Ágoston; Mozgás: Vadas Zsófia Tamara), testükön vetített árnyak, formák, fények. Az előadás látványvilága, zenéje szavakkal nehezen kifejezhető érzéseket közvetít, beborítva, elárasztva a nézőt lüktető élettel, hiszen az erős ritmus, a villódzó fények egyszerre felszabadítóak, de intenzitásuk miatt felfoghatók egyfajta beavatásnak is.

A Szaturnusz Gyűrűje izgalmas előadás. Szűkös, mégis mitikussá táguló térben árnyként tengődnek, sodródnak a szereplők. Jelen és múlt, álom és valóság, élet és halál határmezsgyéjén mozognak a karakterek. Humorral és fénnyel oldott kiúttalanság a karakterek sorsa. Talán csak Bettina és Zsolt születendő gyermeke jelenthet valamiféle reményt.

 

Készült az eSzinház és a Szófa Irodalmi Portál együttműködésében, a fesztiválról az alábbi linken tudtok tájékozódni.