A munkaversenyekről szóló írásom második részében a kitüntetésekről és a felajánlásokról írok, valamint pártbizottsági jegyzőkönyvek és jelentések tükrében mutatom be, hogy a gyakorlati és hétköznapi szinten hogyan lehetett a mozgalom hatással az emberek életére.
A munkáért járó kitüntetések:
1950-től osztották ki a sztahanovista-jelvényeket a munkában kiemelkedő teljesítményt elérőknek. 1948 és 1950 között 16 200 élmunkásjelvényt, 1950 és 1953 között 115 ezer sztahanovista oklevelet osztottak ki, melynek szerepét 1953-tól a fokozatosan átvette a „Kiváló Dolgozó” kitüntetés.[1] Az alábbi díjkategóriákat lehetett elnyerni: Élüzem jelvény, Sztahanovista Oklevél, Sztahanovista Érem, és a Szakma Legjobb Dolgozója. A Sztahanovista Oklevél érdekessége, hogy az lehetett esélyes, aki a tervév harmadik negyedében teljesítette a sztahanovista szintet, aki ezt kétszer is megvalósította, az Sztahanovista Éremben részesülhetett. Az egyéni díjakat és kitüntetéseket a november 7-i délutáni üzemi ünnepségek keretében osztották ki, ezzel is színesítve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett ünnepségek repertoárját.[2]
A felajánlások:
A különféle eseményekre (április 4., május 1., november 7., Sztálin születésnapja, Koreai hét) tett felajánlások, nagyon sokféle formában jelentek meg a dolgozók életében. Először 1949. március 31-én említették a felajánlásokat, amikor a SZOT ócskavasgyűjtési versenyfelhívását követően, a munkaversenyek összefonódtak a felajánlásokkal és egymás után jelentek meg a különféle alkalmakra, tett felajánlások.[3] Ezek lehettek a normál óraszámon túl teljesített munka, szerelés, javítás, pénzbeli felajánlás, vagy akár takarítás is.[4]
Ezt követően a túlteljesítésért folyó küzdelmek alapvető részét képezték az ünnepi munkaversenyek, amelyek elsősorban a bányászatot, a kohászati üzemeket és a nehézipart érintették. A mezőgazdasági szektorban folyó versenyek és felajánlások jellemzően csak 1951 után kaptak nagyobb hangsúlyt. Különösen kiemelt esemény volt a nagy októberi szocialista forradalom, és az erre tett felajánlások, mint például az 1950-es a bányászok „ünnepi munkanapja”. A következő években több gyár és üzem is vállalta a „november 7-e műszakok” teljesítését, vagyis azt, hogy az ünnep előtti héten különösen igyekeznek a terv túlteljesítésével.[5]
A Pártközpont által meghatározott munkaversenyeknek pontos koreográfiája volt. A Titkárság és az Agitációs és Propaganda Osztály hozott döntést, hogy melyik üzem kezdje meg a szocialista munkaversenyt, vagyis melyik üzem írjon először nyílt levelet a vállalásairól. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a felajánlásokat az egyszerű munkások tegyék meg, mondván:[6] „gondoskodni kell arról, hogy a november 7-i felajánlások alulról jövők legyenek, az üzem vállalását és a vállalások keresztülvitelének lehetőségét a műszaki vezetők a dolgozókkal tárgyalják meg.”[7]
A munkaversenyek betekintést nyújtanak a Rákosi-korszak gazdaságpolitikájába. Például a kormányzati utasítás helyi szinten való leképeződése is látszódik: az 1950. 12. 08-i minisztertanácsi ülésen tárgyalták az anyagtakarékosságot,[8] amely kapcsán a gyár igazgatója megjegyezte, hogy „senki sem foglalkozik vele”[9], és azt, hogy miként lehetne javítani az áru minőségét. A dolgozók a jelentések szerint néha kritizálják a tervutasításos rendszert, ugyanis a 3, majd az 5 éves terveket a minisztériumok bontották le a vállalatok szintjére,[10] így bürokratikusak és rugalmatlanok voltak. Sokszor előfordult, hogy a minisztérium egy tervet az utolsó pillanatban módosított,[11] illetve említésre került, hogy az előirányzatot annak túlfeszítettsége miatt lehetetlen teljesíteni.[12] A túltermelés gyakorlati megvalósítására is lehet példát találni: a többgépes rendszerek (8-ról 12, 16, vagy 24 gépre való áttérés) és a gépek fordulatszámának emelése révén igyekeztek növelni a termelést.[13] A forrásokból látszódik, hogy a pontos tervezés ellenére is folyamatos falakba ütköztek az állandó nyersanyag-, szén-, és energiahiány,[14] valamint a rossz minőségű alapanyagok miatt.[15]
Az éves jelentések a statisztikai adatokkal, az alapos tervszámokkal (például: „2000 dolgozó állt egyéni munkaversenyben…akiknek 87,7%-a tett felajánlást”) mutatják be a munkaversenyek hatékonyságát és gazdasági szükségességét. A bürokratikus, a munka minden apró területére kiterjedő előre tervezés is fontos hangsúlyt kap versenyekben, például külön kitér arra, hogy a nagyszövőben „70 brigád vezeti rendesen a naplóját”, sőt, még a bér-reszortot is ellenőrzik, azért hogy a kifizetések körüli elégedetlenség se akassza meg a termelést. Az 1950. évi jelentés részletes betekintést nyújt az ipari szektorban zajló munkaversenyekbe. A dokumentum irreálisan nagy számai alapján látszik, hogy az ideológiai mozgósítás: a „Sztálinnal a békéért” műszak és a rengeteg önkéntes felajánlás közvetlenül mekkora hasznot hozott a gyárnak, és hogy azok nemcsak gazdasági mutatók, hanem a párt iránti lojalitás mérőeszközei is voltak. Valamint részletesen olvashatók a munkaversenyek szervezésének kötelező elemei: brigádok szervezése, sztahanovista iskolák, élmunkáskör és a mozgalmak.[16]
A forrás (részlet):
A november 7-re tett felajánlások száma 2581 fő volt, ebből 2028 fő teljesítette a vállalását, 97 folyamatos, és 38 nem kiértékelhető vállalás volt. A vállalását 379 fő nem teljesítette. A vállalások Ft értéke /halmozott értékben/: 1.538.851,- Ft.
December hónapban az egyéni versenyek[17] száma 300 fő. A dolgozók kezdeményezésére Sztálin elvtárs tiszteletére "Sztálinnal a békéért" műszakot indítottunk, amelyre 1894 dolgozónk tett felajánlást. A felajánlások a következőképpen oszlanak meg: mennyiségi 987, minőségi 988, hulladékcsökkentés illetve anyagtakarékossági 528, önköltségcsökkentés 144, norma 48, egyéb 409. 1504 dolgozónk összesen 3098 felajánlást tett összesen.
A felajánlások üzemrészenként a következőképpen teljesítettek:
Szövőben teljesítve 1914, felajánlás nem teljesítve 468.
Kikészítőben: 120, 109.
Irodában: 96, 28.
Összesen: 2130 593[18]
A források rámutatnak, hogy a totális kontrollt és propaganda működését miként adaptálták a mindennapi gyári munkára. A hangulatjelentés az emberi tényezőn keresztül mutatja be a munkaversenyek világát, a szöveg egyszerű, de frappáns dramaturgiát választ. Egyéni sorsokat és konfliktusokat villant fel a gyár dolgozóinak a személyes megszólaltatásával, mely alapján a verseny számukra nem külső kényszer, hanem belső vágy, az életük központi része az ahhoz kapcsolódó norma teljesítése, a százalékok számolása és a versenytárs legyőzése. Például Kosár Lászlóné szövő, aki betegen is bejött dolgozni, vagy azok a dolgozók, akiket a Kistext és a Keltext rivalizálása ösztönöz. A jelentés rávilágít arra is, hogy a hatalom milyen konfliktusokat engedett meg, mint Kovács B. Károly és Kocsis István között zajló konfliktus. Továbbá a szöveg illusztrálja, hogy milyen belső rendszerkritikát engedett meg a hatalom: A dolgozók sosem a rendszerre panaszkodnak, hanem az őket gátló külső körülményekre, amely csak akkor elfogadható, ha a célja a termelés növelése, mint például Homok Istvánné szerint az osztrák fonal a hibás, Tresó Katalin a gépszíjszerelés, Serfőző Istvánné szerint pedig a kivágott biztosíték miatt áll a munka.[19]
A forrás (részlet):
Kosár Lászlóné szövő, jelenleg betegállományban van, de hétfőn bejött a gyárba, mert "szerettem volna én is gépen dolgozni a Kongresszusi Hét alatt". Azonban a betegségemre hivatkozva nem kaptam gépet, csak a többi szövőnek segítettem.
Tresó Katalin szövőnő, panaszolja, hogy nagyon rosszul mennek a gépek, ha egy szálat behúz, helyette három szakad el. Ilyen viszonyok között nem tud versenyezni. Gépszíjj szerelés miatt is állt két-három gépe.
Jeniczki Mária szövőnő, elmondja, hogy a %-a jelenleg 160 körül van, de igyekszik, hogy még feljebb vigye azt. Azonban nem csak rajta múlik, hogy a %-a emelkedjen, hanem az anyag minőségén is. (...)
Kovács B. Károly mángorló élmunkás, igen erősen háborogott, hogy Kocsis István nem tisztességes úton érte el tegnap délelőtt a 274 %-os teljesítményt, mert Vilita segített neki és ezt megmondták neki az emberek. Kijelentette, hogy elintézi azt a rohadt szoc.dem Vilita családot. a közben felváltva szidta az édesanyját, hol Kocsisnak, hol Vilitának. Megjegyezte még Kovács B. Károly, hogy az ő 260 %-os teljesítménye igazságos és őt soha nem fogja lehagyni senki itt a termelésben. Kijelentette, hogy Kocsis múlt héten, mikor a 200 %-ot elérte, hát akkor hogy érhette volna el a 274 %-ot? (...)[20]
_________________________________
