A munkaverseny és a sztahanovista-mozgalom két szinte teljesen egybeforrott fogalom, azonban nem szinonimája a kettő egymásnak. Előbb léteztek a munkaversenyek, de 1935-től vezették be a Szovjetunióban a mozgalom továbbfejlesztett változtatát, a sztahanovizmust. A szocializmus építésének kulcsát a versenyekben látták, ezért a Rákosi-korszak (főleg 1950-51-ben) a sztahanovista-mozgalom elterjesztését látta célszerűnek.
A magyarországi munkaversenyek 1948-ban kezdődtek, az első országos munkaversenyt az 1848-as események századik évfordulójának tiszteletére tartották, a csepeli dolgozók 1948. március 10-i felhívásával. Ezt követően az ipar területén megjelent élmunkás-mozgalom, amelynek első látványos demonstrálása az 1948. augusztus 1-jén megrendezett élmunkás kongresszus volt, ahol a legjobb dolgozókat természetesen elismerésben részesítették. A következő évben került elő a „sztahanovista-mozgalom” a Diósgyőri Vasgyár munkásainak 1949 márciusában közzétett felhívásával. Ennek ellenére a Sztálin 70. születésnapjának tiszteletére induló munkafelajánlási mozgalom, 1949. október 28-tól december 21-ig jelentette a magyarországi sztahanovista mozgalom kezdetét. A hároméves terv két év és öt hónap alatt való teljesítéséért indított „új szocialista versenyhez" a gazdaság szinte minden szektorában csatlakoztak dolgozók, így A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1950. január 22-én hivatalosan nyilvánosságra hozott határozata szerint kezdetét vette a magyarországi sztahanovista mozgalom.
A munkaversenyeknek nagyon fontos szerepük volt a Rákosi-korszakban, tulajdonképpen minden ágazatban megkövetelték. Így történt, hogy egészen a nehézipartól a könyvtárakig hirdettek és rendeztek üzemi és munkahelyi versenyeket. Ráadásul nemcsak a sztahanovista-mozgalom volt, hanem többféle almozgalom is létezett. Az írásom első részében ezeket mutatom be.
A Nazarova-mozgalom:
„A múltban nem barátja - ellensége volt a munkásnak a gép. A kapitalisták eszköze volt a kizsákmányolás fokozására. Ma már ellenségből barát lett" — olvasható a Szabad Nép egyik 1951-es cikkében.
A mozgalom elindítója Nina Nazarova, az uráli Sztálin Autógyár fiatal munkásnője volt, aki a második világháború idején kezdett el dolgozni és megfigyelte, hogy sokkal hatékonytalanabbul megy a munka, hogyha az egyes gépeken mindig más-más ember ül. A mozgalom szellemében a munkások ún. szocialista megőrzésre vették át munkagépét a gyár vezetőségétől és szocialista szerződésben vállalták annak karbantartását és a meghibásodások azonnali jelentését. Azáltal, hogy a munkásokat nem cserélgették egyik munkagépről a másikra, felelősséget vállaltak a munkagépeikért és annak karbantartásáért. Így a mozgalom célja az volt, hogy a csökkentsék a meghibásodásokat és a gépállásokat.
A Gazda-mozgalom:
A mozgalom magyar „találmány" szintén 1951-ből, Gazda Géza kezdeményzéséből ered, aki a fokozott anyagtakarékosságot hirdette. A mozgalom 1951 augusztusában kezdett itthon elterjedni, amiről a Szakszervezetek Országos Tanácsa határozatot hozott, hogy vezetőségi szinten tárgyalják meg a hulladékanyagok hasznosításának lehetőségeit, továbbá ehhez feltétlenül hozzanak létre üzemi bizottságokat. Különösen fontos szerepe volt a textiliparban, például a Kispesti Textilgyárban, ahol Kleits elvtárs rámutatott, hogy a szíjfeszítő területén 30 százalékos megtakaritást értek el, a szálelszivó bőrmandzsettákat gumimandzsettával helyettesítették. A kannahianyt hulladék prespánanyagból (papírmasszából készült, sűrű és mérettartó anyagból) készült kannákkal oldották meg, melyeknek oldalát bálaabroncsból (gumiabroncs) készítik. A bálaabroncsokat pedig felhasználták még balesetelháritási eszközöknek is.
Kovaljov-mozgalom:
A szovjet eredetű mozgalom valamennyire hasonlít a Nazarova-mozgalomhoz, ez esetben is kulcsfontosságúnak tartják, hogy a műszakiak gondoskodnak a gépi berendezés karbantartásáról és a megfelelő műszaki feltételekről, hiszen ha állandó meghibásodás miatt sokszor kell javítani a gépeket, a munkások nem tudják elsajátítani a „sztahanovista-módszereket". Ezen mozgalomnak az volt az elve, hogy újabb munkamódszereket dolgoztak ki, mint például a Békéscsabai Pamutszövőgyárban már öt munkafolyamatot végeztek egységesen a dolgozók, ami jelentősen hozzájárult, hogy a korábban húsz sztahanovista helyett már negyven dolgozott a gyárban. A munkamódszereket az egyes gyárak sztahanovista dolgozói tanították be a gyengébben teljesítőknek, ennek kapcsán az egyik „kedvenc" történetem Odor Gyuláné esete, akit az új munkamódszerre tanítanak, azonban ő csak azért is a régi szerint csinája, amikor a művezető nem figyel. Erre leveszik a gépről, és kisegítőnek teszik, viszont ez hősünket annyira bántja, hogy visszakéredzkedik és hajlandó megtanulni az új munkamódszert, mire az őt betanító sztahanovista munkásnő így felel: „...milyen jó érzéssel figyelnék az amerikai imperialisták, ha minden dolgozó így tenne mint te? Ha így dolgozol, az ő malmukra hajtod a vizet!"
Vorosin-mozgalom:
A mozgalom Vlagyimir Vorosintól, textilkombináti művezetőtől ered, aki hirdette a munkahelyek és munkaeszközök rendben és tisztán tartását, illetve a hulladékok újrahasznosítását. Itthon 1950-ben terjedt el, és a többi mozgalommal ellentétben, nemcsak az ipar területén, hanem például a vendéglátás területén is. Egy 1951-es cikk szerint az Erzsébet szálló dolgozói saját idejüket áldozva javították a szálloda bútorait és helyiségeit, továbbá minden ötletükkel azon vannak, hogy a minél otthonosabbá tegyék a vendéget ott tartózkodását.
Rőder-mozgalom:
Rőder Béla, esztergályos nevéből ered, a sztahanovisták munkamódszereinek átadását hirdette 1951-től. Cél a normateljesítés alatti dolgozók oktatása a tervteljesítés eléréséért. Például a Győr-Sopron Megyei Hírlap szerint a Győri Lenszövőben Fillér Zoltánné több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező szövőnő elsőként csatlakozott a mozgalomhoz, s a legnagyobb szeretettel adta át szaktudását egy munkatapasztalat nélküli újoncnak, aki a gyors és minőségi munkamódszereket átvéve nagyon hamar 128%-ot ért el.
Deák-mozgalom:
Deák Jánosnak, a MÁVAG esztergályosának a munkafegyelem megszilárdítását célzó mozgalma, szintén 1951-től. A Dunántúli Rostkikészítőben például a mozgalom eredményeként csökkent az elkésők és mulasztók száma, és a dolgozók természetesen kihasználják a munkaidő minden percét.
Loy-mozgalom:
Loy Árpád bányász mozgalma, aki hirdette, hogy: „Termelj ma többet, mint tegnap” és ahogy Gerő Ernő fogalmazott: „az egyetlen, egyenletesen emelkedő, felfelé törő egyenes vonallal helyettesítsük 1952-ben”. A mozgalom megvalósításának kulcsát például a megfelelő műszaki feltételek biztosításában látták, mint az időveszteségek csökkentését a megfelelő szellőztetéssel, a legoptimálisabb munkaidőbeosztási tervvel a 8 óra gazdaságos kihasználására és a megelőző karbantartás megszervezésével.
Mai szemmel hihetetlen olvasni ezeket az utópisztikus elgondolásokat, a propaganda szövegek alapján talán még úgy is tűnhet (persze olyannak, aki semmit sem tud a korszakról), hogy minden tökéletesen működött, és megvalósították a legfejletebb emberi társadalmat. Kicsit ez alábbi mém jut eszembe, ezekről az szövegekről:
Kár, hogy a valóság messze nem ez volt...
_____________
A fényképek forrása: Fortepan / Kovács Márton Ernő
