Az életmód

 

A huszadik századi forrásokról elmondható, hogy szinte bele lehet fulladni, annyi áll rendelkezésünkre, így van ez a filmekkel is. Noha a némafilmek 80 százaléka világszinten odaveszett az elmúlt száz év során, rengeteg film jelenidejű. Először is láthatunk utcákat és városokat, mint Az utca c. filmből, amely az 1920-as évek Müchenjében játszódik. Vagy például New York utcáit tekinthetjük meg 1920-ből a The Flapper c. filmben. Láthatunk egy száz évvel ezelőtti autót, és szobabelsőt egy szintén 1920-as Buster Keaton filmből. Valamint az utóbbi képen szereplő emberek is érdekes vizsgálat tárgyai lehetnek, méghozzá, hogy miként öltözködtek az emberek 100-110 évvel ezelőtt. A férfiak jobbára manapság már kifejezetten elegánsnak nevezhető öltönyszerű, sötét ruhát viseltek. Azonban a női ruhák sokkal változatosabbak, ráadásul a női hajviseletben megfigyelhető a korban rebellisebbnek számító rövid flapper hajviselet.

 

 

 

Letűnt komédia

 

Kicsit talán „guilty pleasure”, ugyanis a verbális humor eszközeinek hiányában egészen a hang megjelenéséig iszonyú népszerűek voltak a fizikai helyzetkomikumon alapuló „slapstick” filmek. Képzeljük el, hogy ma akarna bárki ilyet csinálni... Elég furcsa és valószínűleg képtelen próbálkozás lenne, nem csoda, hiszen kb. 90 éve kiveszett ez a fajta humor, amelyet a Chaplin- vagy Buster Keaton-filmek képviselnek. De nem csak ők csináltak ilyesmit. Harold Lloyd, Max Linder és Laurel and Hardy, avagy Stan és Pan összes filmje ezt a stílust képviseli. Talán kevésbé ismertek a Keystone Cops-filmek, melyekben egy csapat bugyuta rendőrrel történik a fizikát meghazudtoló véletlenszerű események sorozata, ezzel is megalapozva a későbbi slapstick humort.

 

 

Csak mert szép

 

Sok film, főleg, ami kosztümös történelmi, fantasy vagy sci-fi, gyönyörű. A legtöbb kép különféle szűrővel ellátott, ezáltal kék, sárga vagy piros és lila színű, ráadásul elhomályosulóan kontrasztosak az egyes jelenetek, és látszik, hogy az épített díszletek mennyire aprólékosan ki voltak találva és fel voltak építve.

 

 

Korabeli sztárok

 

A sztárkultusz nem újkeletű dolog, már az 1910-es években kialakultak a tengerentúlon és Európában is az egyes színészeket övező rajongói körök és a bulvárlapok. Hogyha megnéz az ember egy-két a korban is népszerű filmet, akkor érdekes megfigyelni, hogy milyen figurák váltak híressé. A színésznőkről elmondható, hogy nyilván mindegyik szép nő volt, voltak köztük a „vamp” típusok, mint Theda Bara vagy Pola Negri – a csábító végzet asszonyai, a naiv, ártatlan hősnő, mint Lillian Gish vagy Mary Pickford és a komikus, életvidám nő, például Clara Bow, aki a húszas évek modern, „flapper” lányideálját képviselte. A férfiak esetében ma már talán furcsa alaknak tűnik a finom vonású szenvedélyes „latin lover” Rudolph Valentino, Ivor Novello és az iskolásfiú kinézetű Harold Lloyd. Charlie Chaplin, Buster Keaton alakjai is korabeli - mai szemmel - már ósdinak tűnő komikus stílus miatt tűnhetnek furcsának. Ahogy a korabeli „akcióhős” Douglas Fairbanks, aki kardvívó hős karakterei is mai szemmel egy kissé túljátszottnak hatnak.

 

Színtiszta sznobizmus

 

Képzeld el, hogy beszélgetsz ismerősökkel, megkérdezik, hogy milyen filmeket nézel, te meg mondod, hogy némafilmet. Őrülten sznob. Legalább elkönyvelnek filmszakértőnek, de minimum mazochistának. Viccet félretéve az érdekességeken keresztül úgy gondolom, hogy közelebb lehet hozni egy igencsak távoli korszakot, ami rengeteg szépséget rejt magában, mesél korabeli emberekről, hogy miként éltek, mit viseltek, kikért rajongtak, és hogy milyen alkotásokért gondoltak érdemesnek elmenni a helyi moziba.