Szerinted miért jó kortárs irodalmat olvasni?

Mert az élet lüktetését érezni rajta. Tudható, hogy nemrég még válogatott a szerző a betűkészlet fölött, ugyan, milyen sorrendbe illessze ezeket a világrengető bolhákat. Izgalmas belelátni valaki fejébe. Aki a világ túlfelén lakik. Vagy a szomszéd lakásban. Sistergős új sztorik, látványok, élmények. Ezt adják a kortársak…

Mi az a hangulat vagy élethelyzet, amikor jó felkapni egy kortárs költő kötetét és beleolvasni?

Olyasmi, mint egy jó kis videót nézni, három népzenét muzsikáló grúz lányról vagy gólösszefoglalót vagy pandák birkózását egy kínai nemzeti parkban vagy ugratásokat vagy világcsúcsokat vagy vagy life-hackeket arról, hogyan lehet gombostűvel autót beindítani vagy fél pár kesztyűből ponchót horgolni. Csak persze az irodalom szavai koncentráltabbak. Az internet-bámulás kicsit szétszed minket, az olvasás inkább összerak. Ha szomorú vagy, bedobhatsz egy bús verset, és tucskolhatsz az érfelvágós hangulatban. Vagy olvass vidámat, szedd be gyógyszernek. Minden lelkiállapotban jól jön az irodalom.

 

 

 

Olvasol valamit mostanában? Mi volt a legutóbbi nagyon pozitív olvasmányélményed?

Lydia Davis viccesen hosszúcímű könyvét mazsolázom: Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit jobban is. Magányos halevés, temetkezési vállalkozók titkos élete, kínos esetek, férjvadászat, levél egy fagyasztottborsó-gyártóhoz. Egészen köznapi, olykor agyament, máskor érzelmes, rettentő pontos megfigyelő. És ajánlom Acsai Roland új versesét is: mi dalol a madárban. Tele élettel, állattal, gyerekkorral, szerelmekkel. Friss, habos valóság, csodásan sajgó hiányok, múltba vesző BMX-ek, finom madárcsontvázak, disznó-vontatta apukák, köznapok szentségimádása a gázrózsák öröklángja felett.

Idén jelent meg a #jóéjtpuszi című köteted. A címből aligha sejthető, hogy a kötet valójában miről „szól”. Aki nem olvasta és nem tudja, annak hogyan foglalnád össze a kötet mondanivalóját, a gondolatokat és érzéseket, amelyek mozgattak téged, miközben írtad?

Ez a nagy Isten-kaland könyve. Mindenkit foglalkoztat, vajon mit vár tőlünk Isten? Hogy pontosan hajlongjunk, betartsuk a szabályokat? Többet? Kevesebbet? Dávid király például hiányos öltözetben táncolt-dalolt a frigyláda körül, be is szóltak neki, a felesége kinevette. Én a berúgást javaslom, mint életmódot. Isten jelenlététől simán be lehet piálni. Annyira, hogy fejreáll a világ. És kiderül, hogy akkor van a talpán. A realista azt mondja: hiszem, ha látom. Pedig valójában csak akkor látom, ha hiszem. Mármint Isten országát. Itt van köztünk. Isten szemüvegét kell hozzá elkérni. Igyekszem közel hozni a Biblia világát, bár igazából nem is szükséges. Hiszen itt van, nagyon közel. A bőrünkben, a zsigereinkben. Csak élni kell vele. Belőle.


Hogyha ma (a kérdés feltevésének pillanatában) találkozhatnál Jézussal, miről beszélgetnél vele?

Ma is beszéltem vele. Ő valóban él, nem egy rég halott bácsi. Kérdeztem tőle, tud-e Isten haragudni. Azt mondta, emberi értelemben nem igazán, hiszen késedelmes a haragra, türelme végtelen. Gyakran összekeverjük az olyan apával, aki időnként kijön a sodrából, és dűt-borít. Na, ilyen hisztijei nincsenek. Felháborodni viszont tud Isten, hiszen döbbenet, amit ember emberrel művelni képes. Ez fáj neki, és dühössé teszi. Nem emberi értelemben persze. Amúgy, amit Isten haragjának gondolunk, többnyire természeti törvény, cunami, láva, hasonlók. Vagy emberi oktondiság. Magamra rántom a kredencet, és siránkozom. Jaj-jaj, Isten bánt! Na, így beszélgetünk mi Jézussal… Elképesztő barát.

 

 

Idekattintva tudja megvásárolni a kötetet, melyhez egy hónapnyi Szófa-előfizetést adunk hozzá ajándékba!