Még tavaly (bár január első feléhez képest még az egészen közeli múlt eseményei is jobbára tavaly voltak) október 3-án beszélgetett a Nyitott Műhelyben Borsik Miklós és Dobos Barna, Enesey Diána moderálása mellett. A Futárlíra című verseskötetről volt szó ekkor, aki még nem látta a műhelybeszélgetést, bepótolhatja, ugyanis a YouTube-csatornánkon elérhető a felvétel.
Borsik Miklós a beszélgetés előtt beharangozta, hogy egy különleges, Szófának címzett, a műhelybeszélgetésre szóló liszttel is készül (a készítmény márkanevét senki se mulassza el megnézni!). Azonban a költő már szakított a futárélettel, így a kiszállítás nem valósult meg. Ami késik, az nem feltétlenül múlik, főleg, ha egy ilyen nem mindennapi ajándékról van szó.
Január 9-én a Művházban egy nagyon izgalmas dupla kötetbemutatót tartottak, Borsik Miklós és Nagy Dániel részvételével, Hermann Veronika moderálása mellett. A beszélgetésen részt vett szerkesztőnk, Enesey Diána is, aki megkapta a Szófának szánt lisztet. Viszont nem alakultunk át kezdő gasztronómiai oldallá, így miután olvasóink megcsodálják a Szófa-lisztet (ez a szigorú előfeltétel), olvashatnak egy rövid beszámolót is Borsik Miklós és Nagy Dániel közös kötetbemutatójáról.
Borsik Miklós Futárlírája és Nagy Dániel Úgy tűnik, az érzelmek megint kezdenek divatba jönni című verseskötete első ránézésre, kiváltképp a címeik alapján, merőben különböző kötetnek tűnhetnek. Ám a látszat ezúttal is csal. Ezt igazolta a köteteket bemutató beszélgetés is, amelynek során szinte végig a közös vonásokról volt szó, és csak az utolsó tizenöt-húsz perc szólt a különbségekről, amelyek nem mondhatók gyökeres, radikális különbségeknek.
Hermann Veronika – rendkívül felkészült moderátorként – összegyűjtötte mind a hasonlóságokat, mind pedig a különbözőségeket, egy-egy kulcsfogalomban összegezve, s ezek hívószavakként indították útjára két szerző egymásra reflektáló diszkusszióját.
A beszélgetés legfőbb fogalmi útvonala a Gács Annától átvett kifejezésre, a „figyelemzavar poétikájára” épült, valamint a flâneur 19. században, az urbanizáció fellendülésével megszületett terminusára. A figyelemzavar vonatkozásában szó esett az ADHD-ról és arról, hogy ehhez a diagnosztizált figyelemzavarhoz milyen munkamódszer társulhat, illetőleg arról is, hogy az ide-oda cikázó figyelem a lírai én esetében a részletekre való felfigyelést vonja maga után, valamint a dolgokra való rácsodálkozást, ahogy ez utóbbit Borsik Miklós kiemelte.
Hermann Veronika kiemelte, hogy úgy véli, a „figyelemzavar” és a „flâneur” létmód össze is fonódik, a XXI. századi flâneur-t ugyanis a szemlélődésre való képesség teszi igazán különlegessé, nem csupán sétálgat, kószál, hanem tekintetével pásztáz, s képes olyasmit is észrevenni, amit a mindennapokban célirányosan rohanók nem.
A másik központi téma a magány és a társas magány kérdése volt. A Futárlírában a futárnak állt költő magánya rajzolódik ki. Bár találkozások itt is vannak, ahogy a szerző fogalmaz, a találkozásokban megjelenő másik arc nélküli ember marad. Ezzel szemben Nagy Dániel líráiban nem ritkák a társasági szituációk, azonban ezekben jobbára a közös magány válik hangsúlyossá. Nagy Dániel a plázákat jelölte meg a legalkalmasabb helyként a magány szemlélésére és ábrázolására.
Végül szóba került a Budapest-centrikusság kérdése is, elsősorban Borsik Miklós kötete kapcsán, amelyben a helyszínek egytől egyig Pest belvárosi részeihez kötődnek. A szerző beszámolt arról, hogy – nagy meglepetésére – találkozott olyanokkal, akik annak ellenére is nagyon élvezték a belváros-orientált lírát, hogy egyáltalán nem is jártak még az ott megjelenő utcákban, városrészekben. Ez annak is betudható, hogy a versek aprólékos megfigyelései, irodalmi párhuzamai és humoros asszociációi legalább olyan fontosak, mint az, hogy épp Budapest belvárosában jár-kel, vagyis kerékpározik a lírai én. Nagy Dániel költészetében szintén többségben vannak a budapesti helyszínek, igaz, olykor, például a busz ablakából az Alföldet is láthatjuk, az Úgy tűnik, az érzelmek megint kezdenek divatba jönni című kötetben is sokkal inkább a precíz megfigyelések, a pillanatnyi valós érzések, vagy éppen az érzelmek és lelkiállapotok ironikus megragadása dominál.
