A medúzák lebegése
Bozóky Balázs
A kötet négy fejezetre tagolódik, a címekben fogalmak és tárgyak díszítik a négy évszak nevét: tavasziszél, nyártükör, ősziéjjel, télhomok. A szerkesztő, Illés Andrea kivár a jobb sorokkal, és következetesen építkezik, ha van miből. A természet váltakozásának törvényszerűségével próbál struktúrát adni a csapongó gondolatoknak. A Madarak jönnek című vers kezdősorai tetszettek meg először. Az elvont jelzőkkel tarkított sorokból már a tavaszi nyitányban kiderül, hogy a költőnő feltűnően érzékeny szaglással bír. „Azt hittem, a te szagodat érzem, / de csak a Blaha bukéja keveredik az izzadságommal. / Alkohol, doh, cigaretta, férfiparfüm és a saját kipárolgásom: / ezek vagyunk mi.”
A rímtelen szabadversek intim gondolatokkal átszőtt életképeket merevítenek ki. Izgalmas hasonlatok, állatok és emberek különös egyvelege kavarog a papíron. Nem mindig értem az utalásokat, vagy nem feltétlenül gondolkodtatnak el. Talán nem is ez a cél, talán nem én vagyok elég fogékony. Hangyák, medúza, poloskák, változatos helyszínek, Újlipót, Kispest, Vietnám, sokatmondó állítmánynélküliség teszi sejtelmessé a zárt költői világot, ami olyan mint egy horizonton látható apró oázis a Szaharában, ahol vesszők helyett entert ütnek. Jó messze van az olvasótól. Választékos a szóhasználat, de mintha folyton folyvást önmagát keresné a szerző. Az Én a vízilovakkal című alkotás már-már szinte olyan benyomást kelt mintha egy LSD-trip vízióját sorolná, „Mindenki csillogott, / mint egy bársonnyal bélelt ládában a kincsek”, majd hirtelen kijózanodik, és idézőjelbe teszi magát: „Dőlj hátra. Megvédelek.” Sok vers szimbolikája kényelmetlenül juttatja eszembe azt a helyzetet, amikor hosszan flörtöl egy nő a férfival, majd faképnél hagyja, és angolosan távozik. Mintegy bosszúképpen. Sejtelmes lájkvadászat ez vajon, vagy pedig tudatos döntés? A feszültség fenntartására tett izgága kísérlet vagy szeleburdi önismereti játszma? Felelőtlen szóakrobatika vagy kontrollált őrület?
„Mechiat Zina kötetében a versek úgy építenek ki egy világot, mintha apró szilánkokból raknánk össze újra az életet, miközben ezen összerakáson keresztül figyelnénk meg, hogyan működik az ember, mint keresi magát, és hogyan próbál belecsimpaszkodni az időbe” – írja Terék Anna a kötet a hátsó borítóján. Ennek pont az ellenkezőjét tapasztalom, mialatt apró szilánkokra tör józan ítélőképességem a rímtelen sodrásban. Az előlapot díszítő lila-sárgás medúzának vízben lebegése sem sejtet szilárd hitet, talajt, a kötet címadó versében is megfoghatatlanná válik a mondanivaló: “Szétolvadsz a tenyeremben, megrázó tengerré változtatsz.”
Miért pont medúza? A medúzák meleg tengerekben és óceánokban élnek. Nem képesek önálló helyváltoztatásra, a szél és az áramlás mozgatja őket, melyek különböző irányokba terelik őket. Ringanak és sodródnak mint egy koncertterem népes közönségében az illuminált emberek. A medúzákat a természet vezeti, és ezért pontosan tudják, hogyan kell túlélni. A medúza szimbolikája ezért az ösztön és az egyensúly fenntartása az életben. A túléléshez harmóniában kell élnie a természettel, és követnie kell annak szabályait. Azt mondják, nem szabad figyelmen kívül hagyni a medúzákat, ha az életünk egy adott pillanatában megjelennek. Fontos tanulságokat adhat, és fontos üzeneteket hozhat. A pszichológiában talán a flow jelenséghez hasonlatos. Talán erre gondol Mechiat Zina is.
A Tea, Mars versében a költő visszatér a látomásköltészet, ami egyáltalán nem forradalmi és eszményektől is mentes. „Érjenek össze bad tripjeink, szoruljanak spirálba.” Otthonosan és következetesen mozog a saját világában, aminek törvényei rejtve maradnak az olvasó előtt. „Nekem akkor vagy a legjobb ha már mindenkinek rossz vagy” – jut eszembe erről a Kontroll Csoport slágere. Mintha a kötetben előrehaladva egyre kifejezőbbé válnának a versek, és egyre inkább rátalál a saját hangára is. Tetszik, hogy elkalandozik, és Wong Kar-Wai egyik filmjét is megidézi, nekem a Csungking expressz ugrott be. Fiatal kora ellenére jártas és tájékozott. A versek egyre őszintébbnek hatnak. Az őszi ciklus komorabb, újabb filmes utalás, pontosabban sorozatos, most a Breaking bad (Totál szívás) tűnik fel egy nekrológban, L.-ében, aki talán Kabai Lóránt. Az az érzésem, hogy ezek a versek mind régebben születtek, és sokat csiszolgatta őket a szerző. Sokáig el kell időzni egy-egy soron, hogy társítsa az ember jelentéssel, olyan ez, mikor egy összefüggéstelen beszédben keresem a számomra indokolatlan hév esetleges okait.
Az Álomból fel, vidékre le kötet mégiscsak kiforr a végére, és elgondolkodtató sorokkal búcsúzik, tér vissza a valóságba: „Mimikáink lemossa arcomról Budapestet, / visszarajzolja belém Adyvárost. / Érzem a szagát, bőrömből párolog. / Hallom az otthonomat. / Befalazva dörömböl tarkómon.” Járunk a dalmát tengerparton, Algériában, Vietnámban, Kispesten és Újlipótban. Ezt követi még egy arab imaszerű vers, melyben kaktuszból nyert mámor és vallás keveredik. A magyar sorok alatt arab szöveg is feltűnik. Ez egy egészen más világ, talán Mechiat Zina következő kötetének az előfutára. Rejtélyes, álomvilágszerű lebegésben hagynak a versek. Becsukódik az ajtó, kár azért a sok izgalmas hasonlatért, életképért, kár, hogy nem rendeződik igazi egységbe a mondanivaló. Azért valahol a káosz is szerethető, mert valid reflexió a minket körülvevő társadalmi és politikai folyamatokra.
Kiadó: SCOLAR KIADÓ
Oldalak száma: 88
ISBN:9789635096855
Sorozat: SCOLAR L!VE