A májusi Tiszatájból Szijj Ferenc verseit ajánljuk. Az elefánt című egyrészt azért ragadta meg a szemem, mert a cirkusz mint különc, a civilizáció peremén élő közösség ezer titkával és ismeretlenségével régóta izgatja a fantáziámat. Másrészt van valami barbár az irgalmasság és a kegyetlenség itt leírt keverékében. [Wágner Eszter]
Olvass minden nap fél órát!
Ne csak nézz, támogass!
Szijj Ferenc
Ritka események
Az elefánt
Azzal jöttek, hogy éheznek az állataik,
adjunk nekik enni, kifizetik.
Hát jó, adunk, de csak ekkor derült ki,
hogy kutyák, farkasok és oroszlánok is vannak,
azoknak hús kell, meg van egy elefánt is,
annak egy szekérderéknyi zöldség.
Aztán amikor jóllaktak az állatok,
közölte az igazgató, hogy kész, vége,
feloszlatja a cirkuszt, mehet mindenki,
amerre lát, és az ennivalóért se tud fizetni.
Merthogy, mondta, az embereket már
nem érdeklik az ilyen dolgok, mint kötéltánc,
bohóctréfa, az idomítás csodája,
hanem az egyre szaporodó kocsmákban
játékgépekbe dobálják bele a pénzüket.
Hát jó, hússal nem sokáig bírtuk,
a kutyák, a farkasok és az oroszlánok elpusztultak,
de az elefánt dinnyehéjon is elél,
az megmaradt a gyerekek örömére,
akik naphosszat kihegyezett botokkal szurkálják
a lábait, és nézik, kitépi-e dühében a diófát,
amihez erős lánccal hozzá van láncolva.
