A Látó májusi számából Molnár Vilmos novelláját ajánljuk. Vajon miről beszélgethet egy konzervgyáros matematikatanár Istennel? És mit tudhat meg mindebből egy úrilány? Egyáltalán, szabad hinni valakinek, “aki olyan csalafinta tantárgyat oktat, mint a matematika?” [Wágner Eszter]
Molnár Vilmos: Isten, szilva, számtan
(részlet)
Valamikor udvarolt az akkor még ifjú nagynénémnek egy jóravaló számtantanár. Rendes fiatalember volt – szól a családi fáma –, úgymond a légynek sem ártott. Már eléggé előrehaladtak kapcsolatuk virányos ösvényén, és az udvarló szóba hozta az eljegyzést is. De nagynéném valamiért ódzkodott a frigytől, senki nem értette, miért. Jóképű, jómódú és jó családból való a vőlegény, akkor mi a gond? Afféle úrilányos szeméremből hezitál, gondolták, de tévedtek.
Egy nap a tanár úr bevallotta nagynénémnek: időnként társalogni szokott az Úristennel. Nehogy afféle fantáziaszüleménynek gondolja, intette nagynénémet, ténylegesen és többször is megtörtént eseményről van szó.
Nagynéném kicsit meghökkent. Nemcsak a közlés tartalma lepte meg, hanem a minden átmenet nélküli témaváltás is. Addig a mirabella szilva körül forgott a szó, melyet vidékünkön leánykaszilvának is hívnak, egyesek meg nem átallják fosóka szilvának mondani, s amelynek befőzése igazi tudomány. Közönséges szilvát eltenni gyengébb elmeképességgel is lehet, de próbálkozzon bárki leánykaszilvával, az megmondja, mennyire intelligens az illető, ért-e a befőzéshez vagy nem. A mennyiségtan tanárának családja híres volt a leánykaszilva eltevéséről, tulajdonképpen gyümölcsízekre szakosodott kis konzervgyárukon tollasodtak meg.
– De hát hogy… vagyis miképpen történik ez? – kérdezte nagynéném vigyázva, nehogy kijöjjön a sodrából. Igazi úrilány nem hagyja egykönnyen kizökkenteni magát nyugalmi állapotából, vagy ami annak látszik. Egyúttal elegánsan felkínálta udvarlójának a visszakozás lehetőségét. Ha az úgy kívánja, tovább ismertetheti a leánykaszilva befőzésének csínját-bínját, mintha mi sem történt volna, a kérdés erre is érthető, meghökkentő elszólására pedig boruljon jótékony homály. Ám ha mégis az Úrral folytatott diskurzus prezentálása van soron, jöjjön, aminek jönnie kell, a kérdés ennek is elébe megy.
– Hogyhogy hogy? – értette félre a számok tudora nagynéném tapintatát. Mit nem lehet ezen érteni? Hogyan mondja, hogy jól megértsék? – Hát úgy, ahogy én itt most kiskegyeddel társalkodom: szemtől szemben, tête à tête, face to face.
Sikeresen letett érettségi vizsgája után tehetős családja jutalomként európai körutazásra küldte a számok jövendő mesterét, azóta előszeretettel vegyített mondandójába idegen szavakat. Nagynéném, aki igenis gyors felfogással rendelkezett, megadóan, de nem minden kíváncsiság nélkül nyugtázta, hogy a Fennvalóval folytatott disputa lesz a téma.
Háromból ketten egy Istennel purpárlézó illetőtől a Mennyei Atya kinézete iránt érdeklődnének: tógát visel-e vagy öltönyt, gyér-e a szemöldöke vagy sűrű, ő maga cingár-e vagy testes? Mélyebb gondolkodásúak azt firtatnák, nem nyilatkozott-e, hogy mi célból teremtette a világot, vagy nem szaladt-e ki a száján, mikor lesz a világvége? De nagynéném ebben is különbözött az átlagtól, nem bombázta efféle kérdésekkel az udvarlóját, ennyit tartott fontosnak megjegyezni:
– Ferikém, remélem, begombolja a zakóját, mikor az Úristennel cseveg.
Folytatás az olvasóteremben: https://www.szofa.eu/cikk.php?articleid=1478
