Hegyi Botos Attila
FÜRDŐZŐ ÉG (כֶּתֶר)
Tavaszon meszelt,
kacskaringó lépcsősor.
Úgy fut föl a védett
öbölszirten, az ezüstlő szegély
levenduláitól illatozva,
akár az imént csobbant,
azúrtól ittas nevetés.
Föl - visszhangozva
a mészlő falakon,
messziről hadonászva
a magasból integető kőház
kékeszöld zsalugáterei felé.
Tisztán, takarosan tartott
porta. A megmaradt,
finomabb porszemcséket,
foszló nyirokcsóvákat
el ezzel a pillanattal
mossa az éledő lomb,
fenyőbalzsamú szél.
Lehunyt, lángoló szemhéjak,
peremre ült reggel.
Kifehéredő esernyőmoszatok,
mennyé mart napok,
poszidóniaszálak.
Egyiptomi orbáncok csillagzatai,
jeruzsálemi, gyapjas zsályák.
Márványra potyogó,
sistergő cseppek.
Szikrázó só,
szemében ég.
