Az Eső tavaszi számából Grecsó Krisztián Valaki más című versét ajánljuk. Érdekes megfigyelni, hogyan hajlítja az élőbeszédszerű gondolatfolyamot kötött formájú, klasszikus keresztrímes versbe. Az áthajlások és a pontos rímek ellentétében rejlő feszültség alátámasztja, de nem nyomja el, miről szól a vers. A változás és emlékezés, az ön és mások megértésének problémáját. [W.E.]

 

Olvass minden nap fél órát!

Ne csak nézz, támogass!

https://tokeportal.hu/szofa

 

 

Grecsó Krisztián : Valaki más

 

Fakul bennem sok elhagyott táj,

Garázsbolt, panelok, alkonyat,

Olajszag, vasút, másodosztály,

Próbálom néha az arcokat

 

Egy kicsit élesebben látni,

De még a „derengés” is erős.

Lassan bárkiből lehet bárki,

Sütött, nem tudom, vagy tán esős

 

Volt a délután – már egyre megy.

Mit csináltam: azzá kell válnom.

Negyven voltam vagy negyvenegy,

Se fénykép róla, se egy lábnyom.

 

Ment az a falépcső föl, épp ott,

Szemben a Körös-torokkal?

Úgy nyikorgott tényleg, s a légyott

A mámorban vörösborokkal,

 

Meg ki tudja, mivel oltva félszt,

Megteremtetett egyáltalán?

Ha sietsz, súgta, még visszaérsz:

Sok volt a kevés túloldalán.

 

Szivárványt a nap szít bennem,

A párától mindössze homályos.

Ennyi élni, mondjuk, hogy fekszem,

Sötéttel kezd ma a világos.

 

Példáim ritkán jók példának,

Ha őriznek, úgy érzem, szerencse.

Minek is mehetnék én másnak,

És az a más ugyan mi lenne?

 

Akartam régen ezt mondani,

De mindig jött idegen akarás,

Hogy eltévedt bennem valaki,

Árnyékom árnyék csak, takarás.

 

 

A képet készítette: Stekovics Gáspár - https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/999479_4552246064362_605940523_n.jpg?_nc_cat=0&oh=4702107068420b3fc97a8bb90db686de&oe=5B53D9ED, CC BY 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=71265452