Az Eső tavaszi számából Grecsó Krisztián Valaki más című versét ajánljuk. Érdekes megfigyelni, hogyan hajlítja az élőbeszédszerű gondolatfolyamot kötött formájú, klasszikus keresztrímes versbe. Az áthajlások és a pontos rímek ellentétében rejlő feszültség alátámasztja, de nem nyomja el, miről szól a vers. A változás és emlékezés, az ön és mások megértésének problémáját. [W.E.]
Olvass minden nap fél órát!
Ne csak nézz, támogass!
https://tokeportal.hu/szofa
Grecsó Krisztián : Valaki más
Fakul bennem sok elhagyott táj,
Garázsbolt, panelok, alkonyat,
Olajszag, vasút, másodosztály,
Próbálom néha az arcokat
Egy kicsit élesebben látni,
De még a „derengés” is erős.
Lassan bárkiből lehet bárki,
Sütött, nem tudom, vagy tán esős
Volt a délután – már egyre megy.
Mit csináltam: azzá kell válnom.
Negyven voltam vagy negyvenegy,
Se fénykép róla, se egy lábnyom.
Ment az a falépcső föl, épp ott,
Szemben a Körös-torokkal?
Úgy nyikorgott tényleg, s a légyott
A mámorban vörösborokkal,
Meg ki tudja, mivel oltva félszt,
Megteremtetett egyáltalán?
Ha sietsz, súgta, még visszaérsz:
Sok volt a kevés túloldalán.
Szivárványt a nap szít bennem,
A párától mindössze homályos.
Ennyi élni, mondjuk, hogy fekszem,
Sötéttel kezd ma a világos.
Példáim ritkán jók példának,
Ha őriznek, úgy érzem, szerencse.
Minek is mehetnék én másnak,
És az a más ugyan mi lenne?
Akartam régen ezt mondani,
De mindig jött idegen akarás,
Hogy eltévedt bennem valaki,
Árnyékom árnyék csak, takarás.
A képet készítette: Stekovics Gáspár - https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/999479_4552246064362_605940523_n.jpg?_nc_cat=0&oh=4702107068420b3fc97a8bb90db686de&oe=5B53D9ED, CC BY 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=71265452