A Szófán már olvasható a Látó júniusi száma, benne pedig Csorvás Noémi mellbevágó erejű verse elnyomottságról, bántalmazottságról, némaságba taszíttatásról és ösztönlényi vágyról. [Wágner Eszter]
Csorvási Noémi
Hiányok
dobhártyámat véresre kaparták a visszhangok
„kussolj vagy megcsaplak”
a tükör előtt állva próbából szétnyitom ajkaim
a magány eldugítja a nyelőcsövet
nem tanítottak meg verekedni
a zuhany alatt lesikálom a szőrszálaimra ragadt
félig képzeletből felépített családi emlékeket
reggelre újra rám telepszenek
nagymamám azt mondta
a hallgatás sírba tesz
ő sohasem hallgatott
egy történet közepén halt meg
a barázdákat a számon tőle örököltem
álmomban látom a gyerekem lebegni a wc-kagylóban
nappal nem merek belenézni
a liftben egy férfi válla hozzám ér
a félelem azonnal elrándítja a karom
az ágyékom mégis lüktetni kezd
titkon attól félek ha ütnék
megvakítana a por
a sötétben pedig
jobban hallatszanak a hiányok
