Böröczki Csaba

 

Mesterlövészek

 

 

Ahányszor Gerdára nézett, hálát adott Istennek, hogy neki kicsi a melle. Ott hasaltak egymás mellett a düledező ház negyedik emeletén, vártak. Sztálingrád különösen kihaltnak tűnt ezen a késő novemberi napon, sárga faleveleket fújt a szél. Az utcán nyugalom, a két nő betakarózva kémlelt a kiszakadt ablakkereten át, puskáikat szorongatva, ha meglátnak egy ruszkit, lőni kell.

Amikor Hanna jelentkezett a felderítő munkára, azt hitte, valamiféle kalandregény lesz. Kislányként arra vágyott, ő is olyan lesz, mint Old Shatterhand. Fiús játékokat játszott, botokkal kardozott, később konzerves dobozokon tanult célba lőni. Tizennégyévesen háromszáz méterről eltalálta a cikázó nyulat apja légpuskájával. Minden hétvégén járták a Türingiai erdőt, fácánra, fogolyra mentek. Amikor kezébe vette a Kar98k távcsöves Mausert, alig tudta mosolygását elrejteni. Köszönöm, uram, mondta a fegyvermesternek, másnap vitték a ruszkikhoz.

 

Két hete lőtt először emberre. Olyan, mintha nyúl lenne, mondta Gerda erős bajor akcentusával. Képzeld azt, hogy egy baknyúl. Sírógörcsöt kapott, miután eltalálta. Megnézte a puska távcsövén, a férfi ott feküdt az utcán, mozdulatlan.

Attól fogva, amikor meglátta őket a célkeresztben, és felvette mozgásuk ritmusát, behunyta a szemét, úgy húzta meg a ravaszt. Gerda már két éve a Wehrmacht mesterlövésze, nem csinált ügyet abból, ha eltalált valakit. Alig lehetett érzést felfedezni az arcán, és bármit csinált, próbálta minél kevesebb zajjal csinálni. Ha felfedeznek, akkor végünk.

 

Egy hete bujkáltak a düledező épület negyedik emeletén, Hanna a durva pokróc alatt rágcsálta az ellátmányba kapott kétszersült maradékát. Gerdát nézte, ahogy állva eszik. A város közvilágítása már rég nem működött, a sötétben felesleges lett volna az ablaknál hasalni. Összemérte magát a lánnyal. Gerda magas, szőke, ő alacsony, barna. Hajukat mindketten hátra fogva, lófarokban viselték, ne zavarja őket a lövésben, de Gerdának teljesen egyenesszálú volt a haja, az övé hullámos. Mindig is egyenes hajat akart. Emlékezett, ahogy kislánykorában könyörgött anyukájának, hogy a vasalóval próbálja meg kiegyenesíteni fürtjeit. Irigykedve nézte Gerda haját. Olyan szőke, hogy szinte világít. Tökéletesnek látta. Majdnem tökéletesnek. Nem merte megkérdezni, mi történt a mellével.

 

Aznap éjszaka kiabálásra ébredtek. Lenéztek az utcára, de csak sziluetteket láttak. A puska távcsövén keresztül se lehetett megállapítani, mi történik odalenn. Gerda visszament aludni, ő még egy darabig hallgatta az artikulálatlan kiáltásokat. Talán káromkodnak az oroszok. Végül ő is bevackolta magát a pokrócok alá, és azzal aludt el, hogy másnap feltétlenül megkérdezni, mi történt Gerdával.

 

Így beinjekciózzák őket, mondta Gerda, körbe az izéjüket. A mellüket?

Gerda bólogatott. Hogy jobban tudjanak lőni. Mert nézd, ahogy ideszorítom a puskát, és mutatta, hogyan, akkor a mell már nem zavar.

És nem fájt?

Persze, hogy fájt, mondta, és a padlót nézte. De ennyit megtehet az ember a Führerért. Ha meg lesz gyerekem, a bal még mindig ott van szoptatni.

De ki vesz el egy félmellű nőt?, mosolygott Hanna, azonban amint Gerda felemelte fejét rájött, mit mondott.

Bocsáss meg, suttogta.

Gerda az ablakhoz térdelt. Ma átmegyünk egy másik házba, hozzad az izét meg a pokrócot. Szenvtelenül beszélt, mint mindig. Nem látszott rajta megbántottság, ő meg azon gondolkodott, hogy miért nem. Talán nem hallotta, amit mondtam? Mondjam még egyszer? Hogyne, hogy hülyének nézzen?

 

A másik házat Gerda nézte ki, egészen közel ahhoz a városrészhez, ahol még volt némi élet. A szoba sarkában, ahová bevették magukat, cserépkályha állt. Csak éjszaka fűtöttek, nehogy gyanús legyen a kéményből felszálló füst. Először a székeket tüzelték el, aztán egy kalapáccsal szétütötték a szekrényt, végül az ágyakat is. Ha mindet eltüzeltük, megyünk tovább. Hanna bólogatott, és arra gondolt, hogy máris nagyon hideg van az utcán, képtelenség kibírni itt a telet. Egyáltalán nem olyan, mint az Old Shatterhand.

Egész nap a keskeny ablaknál hasaltak felváltva. Amikor ő volt soron, Gerda megjegyezte, kevés a lőszer, pontosnak kell lenned. Úgy hangzott, mintha eddig nem lett volna pontos. Lehet, hogy még haragszik azért a megjegyzésért? Nem akartam megbántani, tudhatja jól, csak kiszaladt a számon.

Az új helyen a célpontok kiválasztása is nehezebb. Kizárólag magányos járőrökre lehet lőni. Meg madarakra. Tegnap galambot lőtt. Közönséges utcagalamb, a húsa ehető. Ha megjön az utánpótlás, talán lesz paradicsomkonzerv. De addig így húzzuk ki. Napi négy óra hasalás az ablaknál, aztán csere. Többnyire semmi érdekes. Lézengő civilek, anyókák, akik nem hajlandók elhagyni Sztálingrádot. Fiatalokat alig látni. Aki fiatal, az katona vagy halott.

Hirtelen eszébe jut, hogy Gerda akár őt is lelőheti. Ugyan, miért tenné? Társak vagyunk. Vagy mégsem bocsátotta meg, amit mondtam? Senki sem tudná meg, mi történt, két nő egy kiürült városban. Izzadt tenyerét nadrágjába törölte. De hát már hány napja annak, hogy azt mondtam. Gerda nem hozta szóba, nem kell aggódni.

 

Emlékezett, anyukája azt mondta, nem lányoknak való a Karl May, meg hogy miért nem olvas inkább valami szépet. Apja csak mosolygott, cinkosan. A Türingiai erdőt képzelte maga elé, a madárhangokat, a kis motozásokat, sün vagy mókus? Rókával mindössze egyszer találkoztak. Elfutott, mielőtt azt mondhatták volna, ott egy róka.

Lemegyek. Hirtelen azt se tudta, honnan szól Gerda hangja. Hátha találok kaját. Tegnap a’ izé mondta, hogy valakinek van félretéve krumplija.

Hanna bólintott, és képzeletben visszatért Türingiába. Ami még a vadászatnál is jobb volt, az az eső utáni föld illata. Olyankor csizmában járták az ösvényeket, aztán mikor az út elfogyott, a fák között guggolva várakoztak a fácánkakasra. Az erdő nem olyan, mint ez a város, mert ott semmitől se kell félni. Ki kell húzni, amíg megérkezik az utánpótlás, vagy mielőtt a ruszkik vagy Gerda… Vajon haragszik még azért, amit mondtam? Képtelenség bármit is leolvasni az arcáról, biztos haragszik. De ha nem haragudna, akkor is ilyen képet vágna. Még egyszer bocsánatot kérek, ha feljön, igen, ez a megoldás. Viszont akkor örök második leszek. Ő meg dirigál majd, lófarokba fogja azt a tetves, egyenesszálú haját, ami úgy világít, esküszöm, valami bajt hoz ránk.

Ember közeledett a ház felé. Gerda az. Hanna a puska távcsövében tökéletesen ki tudta venni magas alakját. A falhoz lapul, úgy megy. Olyan, mintha nyúl lenne.