Csáth Géza Witmann fivéreitől évek távlatából is a hideg futkos a hátamon. Bíró Zsombor Aurél homálykölykei is legalább ilyen mély nyomot hagytak bennem. A Porcelán lakópark azonban sokkal több homage novellánál. A háttérben ott van egy börtönben lévő, bántalmazó apa, egy új férfi, a “nemapánk”, aki miatt drasztikusan megváltoztak a család életkörülményei. Lehet a változás pozitív, a hirtelenség akkor is traumát eredményez. Bár ebben a világban semmiben nem bízhatunk, ami pozitívnak mutatja magát. Ha felkeltettem a kíváncsiságod, olvass el egy részletet a novellából! A teljes szöveget megtalálod a márciusi Alföldben.

 

 

Biró Zsombor Aurél: Porcelán lakópark

 

Leülünk a drótkerítés tövébe. Csendes minden, fehér. Kezünkben gőzölgő tál, elolvad körötte a hó, ahogy letesszük. Kezünkben nyulacska, rángatózik, rúgkapál. A nemapánktól kaptuk. Néztük a szürke bundát a nappaliban a rács mögött, néztük a fekete pöttyszemet. A nemapánk megkérdezte, örülünk-e neki. Nem, feleltük. Lassan eresztjük a tálba, sistereg a forró víz. Visít. Mintha énekelne. A fekete pöttyszemét nézzük. Próbáljuk megérteni, miről énekel. Kihúzzuk a vízből, megvágjuk a bokáját, vörös lyukakat szakít a vér a hóba. Néhány rándulás, aztán kiürül a pöttyszem. Körbevágjuk a testet, lenyúzzuk róla a bundát, hártya csillog a rózsaszín húson. Letesszük a földre, betakarjuk hóval. Hazamegyünk. Otthon anyuka megkérdezi, hová lett a nyulacska. Nem tudjuk, feleljük. Ebéd után a nemapánk is megkérdezi. Felvágtuk a hasát, és megettük a beleit, feleljük. Este megkérdezik együtt, mi pedig megesküszünk, hogy fogalmunk sincs. Kiabálnak egymással, ezt álmodjuk éjszaka. Felriadunk az első fényre. Kibújunk az ágyból, kimászunk az ablakon, a drótkerítés tövéből elkotorjuk a havat. A nyulacska eltűnt. Sokáig töprengünk, vajon mi történhetett? Végül arra jutunk, hogy a test éjjel a rárakódó harmat üvegébe fagyott, aztán a nap sugarai elolvasztották. Helyén csak egy szürke, szőrcsomókkal teli pocsolya maradt, ami körül reggelre kinőtt a fű.

Ropog a hó a bakancsunk alatt, beleolvad a ködbe a leheletünk. Felfelé visz az út, fénylik a jég az ágakon. Az ösvény végén térdig süppedünk a hóban. Előttünk meredek emelkedő. Megálljatok! Mély, dübörgő hang. Egyből tudjuk, hogy kié. Reszketnek a fák, reszketünk mi is. Az emelkedő tetején hullámzik a köd. Sűrű, ragacsos szürkeség. Mintha egy ember lenne. Látjuk a lábát, látjuk a kezét. Csak az arca homályos. Szeretlek titeket, zúgja odafent. A csillagokat is lehozom nektek az égről, úgy szeretlek! Futunk fel a lejtőn, de egyre lassabbak vagyunk. Derékig merülünk a hóban. Visszajövök hozzátok! Ha véget ér a tél, itt leszek! Már mozdulni se tudunk. Alig látjuk őt a fáktól. De a szagát érezzük. Szúrós, fojtogató szaga van, facsarja az orrunkat. Amikor elhallgat, feltámad a szél. Rázza az ágakat, gyökereket csavar ki a földből. Viharrá kavarja a porhavat. Kúszik fel a hátunkon a hideg, kapaszkodunk egymásba. A köd teste megreped. Ropog, mint az üveg, ha rálépnek, aztán szétrobban ezer darabra. Akkor csend zuhan a fák közé. Szabadok vagyunk, könnyűek. Kiássuk magunkat a hóból, és megyünk tovább. Lágy fényben ázik a hegytető. Itt nincsenek fák, itt nincs köd. Odalent látszik a lakópark, legódarabok a távoli fehérségben. Egy ház már kész, ott lakunk mi, a többi szürke kocka. Földkupacok, markolók, teherautók, mögöttük széles út, bányató. Nézzük a hideg tájat, egyszerre szívjuk be a levegőt. A lábunk előtt szilánkok hevernek a havon.

Anyuka, mondasz mesét? Ugrálunk egyik kockáról a másikra. A fehér kockák biztonságosak, de közöttük mély sötétség. Anyuka előttünk tolja a bevásárlókocsit. Levesz két tábla csokit a polcról, melyiket akarjátok? Az egyik fehér kocka szélén guggolunk. Egyensúlyozunk, nehogy beleessünk a sötétségbe. Egye fene, legyint anyuka. A kocsiba dobja mindkét csokit. Ki van nyalva a seggetek, tudjátok, ugye? Károly előtt nem volt ám ilyen! Anyuka megnyomkodja a mangókat, a legpuhábbakat zacskóba teszi. Nem ártana felfogni, micsoda mázlitok van, mert kitesz minket, az lesz a vége, meglátjátok. Aztán akkor hol leszünk, mi, homálykölykök? Zörögnek a kerekek. Ananász, hajfesték, tojás. Tudjátok mit? Lecsavarom nektek holnap a gázt, próbáljuk ki, mit sírtok vissza! Forralóval melegíteni a vizet, aztán körbepakolni lábasokkal az ágyat, hogy legalább a sarkot felfűtse a párolgás. Kipróbáljuk, jó lesz? Megáll a pénztárnál, megállunk mi is. Kipakol a szalagra. Egy fehér kockán állunk, ő térdig süllyed a sötétségben. A fejedben ragad valaki, hát Istenem, van ilyen. Ki kell törölni, kész. Hosszan néz minket. Üres a szeme, mint a nyulacskának, amikor megvágtuk. Azt hiszitek, csak nektek hiányzik?