Az Eső tavaszi számából Bánóczi Beáta versét ajánljuk. A rózsaszín ködről és az összetört szívekről már számtalan költeményt olvastunk. Bánóczi Beáta verse azért különleges számomra, mert a hétköznapok szerelmét tematizálja, az egymás sebhelyekkel együtt való ismeretét, az elfogadást, a kötődést akkor is, mikor már szinte semmi újat nem tartogat a kapcsolat. [Wágner Eszter]
Bánóczi Beáta
Szerelem
(Vasárnap reggel. Konyha)
A gyermeknevelésről vitatkoztunk,
hogy ki rontja el majd jobban.
Szerinte úgyse jutunk egyezségre,
szerintem de. Nem tudom, mit dobjunk,
hogy elhagyhassuk ezt a mezőt.
Négy papírtörlővel simítja ki
az ételmaradékot a lefolyónyílásból.
Ilyenkor már csak szemem követi
a szája mozgását, kényszereim
zsivaja feszíti szét a torkom.
Azt szivaccsal is lehetne, de nem
mondom ki. Pont úgy hangzok
a fejemben, mint nagyanyám, akitől
csecsemőként heves ordításba kezdtem.
Érdes szavai horzsolták az érzékeny bőrt.
A vízforraló felhorkan, mielőtt elkattan
a gombja. Csészébe öntöm a teavizet,
és lassan kigőzölgök én is.
De válogatós az nem lehet. Szelíden
bólint, és ebben a bólintásban megpihenek.
Tapinthatóak a sebek, melyeket szavaink
a másik húsába karcoltak az évek alatt.
De ezeket, mint a térden szerzett
gyerekkori forradást, büszkén
mutatjuk, mi mindent túléltünk már.
Ölelve súgja oda, hogy minek aggódni.
Egymást is milyen jól felneveltük.
Ha tetszett, olvasd el az Eső által közölt másik Bánóczi verset is: https://www.szofa.eu/cikk.php?articleid=1334
