Bendl Vera

Azt hiszitek, hogy a villamos arra van, hogy üljünk rajta? Meg hogy elvigyen a Blaháról a Borárosra? Egyébként semmi? Hát nagyon tévedtek! A villamos sokkal több ennél! A külseje, a története, a működése és minden benne ezerféle lehetőséget rejt ezerféle meglepetésre. Ezt sikerült megmutatnia azoknak a pályaműveknek, amelyek beérkeztek a Szófához. Így tehát azt javaslom, minél hamarabb olvassátok el őket!

 

Bodrogi Csongor

Mint a korábbi pályázatainknál, most is voltak versek, melyekre sokáig emlékezni fogok. Hadd emeljem ki közülük Mátyásföldi Ágota adventi villamosról szóló pályamunkáját, amely mindenekelőtt andalító ritmusával, szeretetre méltó bájával ragadott meg. Csak remélni merem, hogy eljut a miskolci közlekedési vállalathoz, amely már a legközelebbi advent idején fölhasználja majd kicsik-nagyok épülésére.

 

Egressy Zoltán

Ami meglepett: viszonylag kevés pályázat érkezett - ehhez képest a színvonal meglepően jó volt. Gondolom, az előzsűrinek köszönhető, hogy nem engedtek tovább gyengébb szövegeket. Mondom ezt annak ellenére, hogy maximális pontszámot senkinek nem adtam, zsűritársaimnál tehát valamivel szigorúbban ítélkeztem. Úgy gondolom, mind prózában, mind verskategóriában a legjobb pályamű nyert. Érthetetlen volt viszont az, hogy többen túllépték a megadott karakterszámot, valamint bosszantó volt a sok helyesírási hiba is. 

 

Kákonyi Lucia

Az előzsűrizés minden percét élveztem. A kreatív történetek, az eredeti ötletek, többségében jól megírt szövegek megmutatták, milyen érző, különleges városi „lények” a villamosok. Köszönjük Kovács Tamás Györgynek és Szinvai Dánielnek A villamos, a remíztől a hurokvágányig szerzőinek az inspirációt, a Pagony Kiadónak az értékes ajándékokat, a pályázóknak pedig a szórakoztató szövegeket.

 

Szalay Gergely

Mesés, izgalmas történetek nem csak az óperenciás tengeren túl játszódhatnak, hanem az üveghegyen innen, hétköznapjainkban is. Lakótelepen, vagy akár a villamoson is. A mesék varázslata körülvesz minket, csak észre kell venni. Ezt bizonyítják a beérkezett pályaművek is, amiket nagy örömmel olvastam.

 

653.jpg