A kérdés:
Milyen utat járt be az első regényed a megírástól a különféle irodalmi díjakig, elismerésekig?
A válasz:
Amikor elkezdtem írni A kulcsot, az elejét vagy háromszor átírtam. Aztán persze túllendültem, de ahogy haladtam, végig azon szorongtam, hogy elég jó lesz-e.
Tudtam, hogy én milyen könyveket szeretek olvasni. Tudtam, hogy a nagy példányban eladott könyvekhez hogy és mit kell(ene) írni. Tudtam, hogy milyen könyveket szeret az olvasók többsége. Tudtam, hogy ír a Grecsó vagy írt Szabó Magda. És nagyjából azt is tudtam, hogy a szakma mit tart jónak.
De amikor ott ültem, a laptop felett, gépelve a karaktereket, nem tudtam, hogy kell(ene) megfelelnem mindegyik kritériumnak.
Merthogy én ilyen vagyok, az alapszemélyiségem azt kívánja, hogy ha csinálok valamit, akkor az egyrészt legyen a legjobb, és tessen is mindenkinek.
Igen, igen, pontosan jól tudom, hogy ilyen nincs. De ott, amikor az ember lánya (ráadásul…) az első saját, önálló könyvét írja, akkor jót akar. A legjobbat.
Jó pár hónapba telt, mire ledobtam ezt a láncot és azt tudtam mondani, hogy nem érdekel, ki mit fog gondolni. Én azt írom, amit akarok és úgy, ahogy akarom. Aztán ha ez majd nem tetszik senkinek, akkor ígérem, nem írok többet. De egy próbával tartozom magamnak.
Ezek után a Margó elsőkönyvesek között elődöntősnek lenni, majd végül egy másik megmérettetésen Elsőkönyves kategóriában elhozni Az év könyve díjat, egyszerre felfoghatatlan és leírhatatlan érzés. Kicsit visszamennék az időben és a most érzett örömöt, büszkeséget és hálát egy marék önbizalomporrá átformálva meghinteném vele az akkori, bizonytalan önmagamat. Sőt, nem csak magamat, hanem mindenki mást is, hogy higgyünk picit jobban magunkban és merjünk bátran belevágni régóta dédelgetett álmokba.
