A kérdés:

Miért éri meg kreatív írást oktatni, mi térül meg leginkább ebből a munkából?

 

A válasz:

Igen, kérdezték már, hogy miért jó nekem konkurenciát nevelni.
Meg szokták mondani, ó, mindenkiből úgysem lesz író, ugyan minek csinálom.
Meg hogy majd akkor futószalagon kerülnek ki a Lackfi Kreatív Írásról a kis Lackfijanikák?
Meg hogy ja, már értik, a sok nő körülleng engem, én meg kelletem magam…

Nos, megéri kreatív írást tartani, mert írni élet, és mikor az írással foglalkozom, fokozottan, töményebben élek, és jó ezt a tüzet terjeszteni a világban!


Megéri, mert nem alteregókat sorozatgyártunk, itt nem elvárás úgy írni, ahogy én teszem, belőlem épp elég egy példány, időnként sok is, millióegy írói trükköt lesünk el a legjobb mai alkotóktól, és ezekből bárki kikeverheti saját színárnyalatait.


Megéri, mert ez nem élsportképző, hanem inkább városi maraton, kétszáz tanítvánnyal egyetlen nagy közösség vagyunk, azok is fontosak, akik pályázatokat nyernek, publikálnak, kötetet adnak ki, és az is fontos, aki a testi-lelki épségéért fut, aki az arcát keresi éppen, aki a családi élet fáradságát öli a kilométerekbe, aki egy átdolgozott nap vagy élet után felfrissül…


Megéri, mert sokáig azt hittem, értelmiségiként azért élek, hogy mindenről és mindenkiről véleményem legyen, de a vélemény olyan, mint bizonyos testnyílások, mindenkinek van, de senkit nem érdekel a másé, úgyhogy rájöttem, sokkal inkább azért létezem, hogy kapcsolódjam másokhoz, a betűkön és az életen keresztül.


Megéri, mert együtt hozzuk létre a világot, nem külön-külön, nem konkurenciája vagyunk egymásnak, hanem felzengő kórus, és mindenkinek joga van megírni azt a szólamot, amit rajta kívül más nem képes elénekelni, hiszen génállományunk és tapasztalatunk teljesen egyedi.


Megéri, mert igyekszem összetartani ezt a közösséget, mely közben engem is megtart, itt az emberek segítenek egymásnak, adakoznak a rászorulóknak, akár imádkoznak is a másikért, találkoznak, kirándulnak, színházba és irodalmi estre és koncertre járnak együtt, tőlem függetlenül, mert szeretet van köztük, és ezt jó nekem látni.
Megéri, mert akad itt sok csodás nő, meg persze férfiak is, de hát tudjuk, hogy manapság inkább a nők olvasnak, és vannak gimnazisták és nyugdíjasok, rengetegen a munka világából, fiatalok és középkorúak, jogászok, bankárok, informatikusok, teljes társadalmi keresztmetszet.


Megéri, mert a beérkező rengeteg írást elbíráló kollégákkal, Ijjas Tamással, Posta Mariannal, Véssey Miklóssal remek csapatot alkotunk, vérprofik, empatikusak, tele vannak ötlettel, bírják a munkát, önállóak és szeretetteljesek, minden főnöknek kívánok ilyen munkatársakat!


Megéri, mert bennem van a pedagógusvér, édesapám író létére cselgáncsot oktatott, ma is jönnek szembe hálás tanítványai, édesanyám író-költőnemzedékeket nevelt ki, én is tizenhét évet húztam le a felsőoktatásban, jó számtalanszor újrafogalmazni, mit miért csinálok írás közben, folyamatosan tanulok és újrateremtődöm ezáltal.
Megéri, mert mindannyian óriások vállán állunk, az irodalom arról szól, hogy továbbmondjuk Kosztolányi, Balassi, Jókai és a többiek szavait, és a mi szavainkat is továbbmondják majd mások.