A kérdés:

A mágikus realizmus tulajdonképpen egy oximoron; Ön szerint hogyan lehet átlépni a realizmusból durva átmenet nélkül a mágikus birodalmába?

 

A válasz:

Ha egy kicsit átlépünk az irodalom világából a képzőművészet világába, inkább onnan közelíteném meg a dolgot, hogyan lehet egy fogalmat, egy több soros gondolatot, vagy egy vers lényegét megfogalmazni egy vizuális alkotásban?

 

Mert engem ez a kérdés foglalkoztat.

 

Viszonylag könnyű látható, megfogható valóságot vászonra vinni realista módon. De mi van a nem láthatóval, a megfoghatatlannal?

 

Tulajdonképpen az összes művészeti ág (irodalom, zene, képzőművészet, építészet stb.) egy közös pontra vezethető vissza: az alkotó fejében megjelenő kép, képzelet. Aztán az alkotó valamelyik művészeti ággal, mint eszközzel megkísérli azt közvetíteni. Nincs egyszerű dolga a képzőművésznek egy képbe sűríteni a mondanivalót, és nincs egyszerű dolga az írónak, költőnek sem, mikor úgy kell szavakká formálnia a fejében megjelenő képet, képzeletet, hogy a mondanivalója a művét olvasó közönséghez is eljusson. Tulajdonképpen ez maga mágia.

 

A kérdésre, miszerint „hogyan lehet átlépni a realizmusból durva átmenet nélkül a mágikus birodalmába”, csak annyit tudok mondani: Nincs átmenet. Ha lenne, meg kellene tudni mondani azt is, hol van a határ realis és irreális közt. Sehol máshol, csak a képzeletben.

 

Aleister Crowley angol író így fogalmazott a mágiárólː „Oly tudomány és művészet, amely az akarattal összhangban változást idéz elő.”

 

Vagyis a művészetnek identitásformáló, társadalomformáló szerepe van. De mit tud kezdeni a mágikus realizmussal a XXI. század – vizuális ingerektől amúgy is túlterhelt – embere?

 

A reklám és információhalmaz már-már zárlatot idéz elő. Lehetetlen az emberi agynak ennyi információt feldolgozni. Ezért sekélyes sablonok szerint hozza meg élete döntéseit. Elég nagy iparág koncentrálódott aköré, hogy az elmélyült gondolkozás, mérlegelés, bölcs döntések, a világ és az élet mélyebb értelmezése háttérbe szoruljanak. Nem egyszerű azon művészek élete, akik nem kiszolgálói, hanem formálói szeretnének lenni ennek e tendenciának.

 

De hiszek benne, hogy csak így érdemes.

 

 

 

 

 

 

 

 

----

Borítókép forrása: Bolla Katalin portréja, KEPAFALON.ART