A háborúról nem beszélünk. Nem beszélnek nekünk. Sose mondja senki, így aztán honnan is tudnánk, hogy.
Hogy kormot kell használni. Bottal, derékban görbülten járni. Vagy kancsíts, és lefittyedő ajkad mögül csöpögjön a nyál. Ha fel akarnának szabadítani a katonák.
Hogy a rakott krumpliból ki lehet hagyni a kolbászt. A tojást és a tejfölt is, ha nagyon muszáj.
Hogy hol kell megcsipdesni az arcot, és hogy kell rózsásra harapdálni a szád. Ha sokáig maradnának a katonák, és kéne krumpli, jód, Lőrinckének téli cipő, anyukának nemrongyos kabát.
Hogy öt percnél szinte soha nem tart tovább.
Hogy öt perc az kilenc üdvözlégymária és négy miatyánk.
És igenis meg tudod enni a kiskutyád.


A háborúról megemlékezünk. A 6524-es számú Zelk Zoltán úttörőcsapat műsort ad a Petőfi laktanya kultúrtermében. Április négyről szól az ének az első sorokban ülő pohos, vörös fejű tiszteknek. Felszabadulva zeng a nép. Utána minket, legjobb oroszosokat elvisznek koszorúzni a katonai temetőbe. N.N. ismeretlen honvéd. Kinek az apja, kinek a gyilkosa.
Nem! A háborúban hősök vannak, és mindig a másik fél a gonosz.


A háborúról tanulunk. Hol, kicsodák, kivel. Mettől meddig, pontosan mennyien. Zólyomi szerint ez a legfontosabb tétel. Ezt még álmunkból felébresztve is, mert enélkül senkit nem enged át. Témazáró, duplajegy, karós hiba.
Húsz aknavető, negyvenhat géppuska. Heringkonzerv és kockányi lekvárdarab. Átmeneti süketség a gránát robbanása után. Kórházvonat. Éber amputáció. Vagy: hadifogság. Genfi egyezmény, hahaha. Szürke lében négy szem bab és egy bőrdarab. Tizenöt évet öregedni nyolc hónap alatt.
Írjál levelet a frontról egy katona nevében!
Remélem egészségesek vagytok. Csókollak Benneteket, sokat gondolok rátok. Lőrinckére, Orsikára vigyázzatok!
Hazádnak rendületlenül. Kálmán bácsi légnyomást kap. A Margruber Tomi vaskeresztet.
Mínusz harminc fok. Tüdőgyulladás. Tetvek. Tífusz. Ha visszafordulsz, meghalsz. Ha nem fordulsz vissza, akkor is.
Egy ilyen szép szál legénynek nem a fronton kéne lennie? Tán csak nem dezertőr maga! Én dezertőr? Én kérem, vaskereszttel kitüntetett katona vagyok!


Azért a lakosságnak sem volt könnyű. A 172. oldaltól életképek. Hadiüzem. A Légoltalmi Leányegylet gyűlése. Kirakatban megálló villamos. Megkezdett lótetem.
Lőrinckét leküldik kenyérért, soha nem ér haza.
Kérdezd idős hozzátartozóidat az ostromról!
Ha tíz perccel hamarább ér oda, Ilka néném is odaveszik a Margit hídon. Ruhában aludtunk hónapokon át. A Margruber Tomi lefagyott lábujjakkal állított haza áprilisban. Októberben megszületetett a nagyapád. Igen, biztos a nélkülözés miatt hat hónapra.
Ennyi? Ennyi. Most menjél tanulni, kisfiam.
Az erkélyről látni, ahogy utolérik Orsikát.
Ilja Osztapenko, egy buszmegálló Újbudán. Nemesmedves, alumínium békeharang. Felejtsd el április negyedikét! Nem úgy, nem akkor, nem azok. Új hősök, más gonoszok.
A katona, amelyik Orsika után szalad, a vállánál megragadva fordítja maga felé. Orsika nyüszít, mint a spániel, amikor meglátta anyuka kezében a kést. A katona a fejét rázza, és elengedi Orsikát. Mir, mondja lassan. A társa akkor ér oda. Zsákjába kotor, és téglaformájú cipót nyújt Orsika felé. Mir, mondja ő is. Orsika megbabonázva nézi. A kenyér fekete, a kéz sártól és vértől csatakos.
Ha bosszantani akarták, nagyapát csak „a mongolként” emlegették a barátai. Már a kevés kiskori képen is Batu kánra hasonlított, a magas, szőke Margruber Tomira egyáltalán nem.


A háborúról nem beszélünk. Nem beszélnek nekünk. Sose mondja senki, így aztán honnan is tudnánk, hogy. „Inkább ne nevezzük Tamásnak”, mondta a dédapám, mielőtt felkötötte magát.


---


Az olvasótermi tartalmak hozzáférése előfizetéshez van kötve. Az először regisztrálóknak azonban egy hétig ingyenes és minden kötelezettségvállalástól mentes elérést biztosítunk.