A zarándok hintaszéke
Csak a növényzet váltakozását figyelte, sose a nyelvekét,
vagy a városokat, zsurlók, tölgyek, zsiráfrágta akáciák, mindig
a Föld forgásával megegyező irányba haladt, ment, és várta, mi a
kérdés. A házakban, ahová befogadták éjszakára, sietősen
elmondta, amit a vendéglátói szerinte hallani szerettek
volna, aztán, többnyire még a vacsoraasztalnál, mély
álomba merült. Az egyházról nem ejtett szót soha, mert olyasmi
elől vándorolt, amihez a vaskos hittételek hozzá sem férhettek.
Amikor végre kimerült, egy hintaszékről álmodott, amit
majd elhelyez egy botanikuskert üvegházában, mégse
kelljen folyvást gyalogolnia, mégis
mozgásban maradhasson, hogy a hozzá intézett kérdés
végre utolérhesse – céltudatosan ringatózott napról napra, és
már két hete köd volt, mire kívülről megkocogtatták az üveget.
A világban elfoglalt helyem
Ezt nem tudom, inkább elmondom, tegnap
min mentem keresztül. A lábam elé kellett
volna nézni, és esetleg egy kis eső, de ezt a kertész
mondatja velem, mert amúgy nem kéne innentől vizesen.
Bácsitól rögtön félek, nyugdíjas, necctrikós, haragos,
mindjárt lehamuz a földszinti erkélyről. A gyompálmát
a felesége öntözi, vagy a múlt szálaiból szőtt, hozzá
nagyon hasonló valami. Vidd innen a gyereket, hallatszik
bentről, tévé villódzik, benne aggasztó, bikaformájú tehenek.
És még mennyi fenyegetés az utca, egy munka-
gödör előtt megállok, rövid időre megáll a szívem is.
Békásmegyer
Kötelező gyakorlat: lemenni a parkolón át
az emberek közé, meggyőződni, hogy nem vesznek
észre. Ezt nem lehet sokáig bírni, ilyenkor az órán
a számlap utánaforog a percmutatónak, nem engedi elütni
a delet. Van egy évek óta üres vendégszoba benned, de
van egy padlás is, ahová felügyelet
nélkül nagykorút sem engednél fel. A lakótelep
eközben az arcra nejlonként feszül, nyíltszíni
kabinláz fog el, de az utolsó pillanatig megőrzöd,
amit mások nyugalomnak neveznek, ezért a mentőcsapat
külön is megdicsér.
Haza az üvegben
Szülőföldem állagát megtapasztalni, ehhez ott voltak az iskolaév elején kötelező mezőgazdasági munkák, uborkát szedni négykézláb, pédául. Khaki színű volt a szülőföld, ilyen közelről. Barátom barátja, a vajdasági rendezőtanonc feljött hozzánk egyszer, ültünk a konyhában, művészetről kellet volna beszélgetni. Valahogy megemlítette, hogy az ő szülőföldje fekete, és tapintásra jó zsíros – de az anyaország földje többnyire nem ilyen, ezt már sajnos rögtön a vonatból látnia kellett. Eszes fiú volt különben, ráérzett, hogy a Trianon-témához bot a fülem. Várj, mondtam, kivettem a kedencből anyám egyik elmosogatott befőttesüvegét, és leszaladtam az udvarra, hogy a Pipi néni kertjéből való, khaki színű földdel megtöltsem. Ezt vidd haza, mondtam, aztán, ha újra jössz, te is hozol nekem. Büszkék voltunk, hogy ezt így megoldottuk, van mód tehát szülőföldet cserélni. Erre ittunk is, mármint a tapintatosan megfogalmazódott hazafiságunkra, nyilván valami khaki színű fehérbort, nem emlékszem. De aztán nem tudott jönni mégse, öngyilkos lett, ahogy hallottam. Anyám hazahozott a muskátlik alá egy nagy zacskó fekete, tapintásra jó zsíros virágföldet, ebből egy befőttesüveget megtöltöttem magamnak, hogy elengedjem a barátom barátjának az adósságát.
Férfiportré
A nő merev karjai a derekam szorítják: beszélgetünk.
Jobb így, mert utálok telefonálni, közelről hallgatni
kellemesebb, mert végre megérintenek, igaz, kókadozom már a sok
víztől, (négyhetes az absztinenciám, és ölelném is vissza, csak
nem érti, hogy bár régóta csinálunk így, nem tud megszeretni. Még
egyszer rákérdez, hogy akarom-e ezt a gyereket.
Idegenben
Hirtelen beállt, kínos csend, ilyenkor
zavar, hogy nincs házikedvenced, vagy nem szól
a rádió legalább. Figyelmeztetsz, hogy most kéne mindent
megbeszélni, hétfőn úgyis elmegyek. Csakhogy
ma reggel, de tegnap is kimaradt egy frissítés, talán
mert újabban másképp csinálom, és az fáj. Leküldesz
cigidohányért, itt két fokkal hidegebb van, mint otthon, jó kis
ország, elfelejtek köszönni a boltban, de így is kedvesek. Munkát is
kerestem, szobornak vettek volna fel, de figyelmeztettél: amint
felélénkülök, elszállítanak.
