Sajnos a pályázók egy része csalódott. Van, akinek a pályamunkája az előzsűri válogatásán elvérzett, van, aki továbbjutott, de nem lett díjazott. Kapunk panaszleveleket, szemrehányásokat, de van, akit nem tántorít el az eredmény. Szeretettel ajánljuk korábbi pályázatunk második helyezettje, az Abádi Benedek díjas Fábián Krisztina reakcióját.

 

„Jónak éreztem az írást, talán épp azért, mert nem a kovászról vagy a gombáról szólt, azt hittem, épp azért lesz jó, mert nem konkrétan a látottakról írtam, hanem a mélységben történt félig elnyomott és a felszínen lévő látszatról. Persze, tudom, hogy a gondolat, az ötlet nem elég, nyilván az irodalmi megfogalmazással volt probléma. Hallgattam a zsűri értékelését  és arra gondoltam, de jó lenne, ha mindenki írásáról lenne idő beszélni, kíváncsi lettem volna a nekem adott tanácsokra is. Nyilván, el is hessegettem a gondolatot, hiszen rengetegen írtunk, sok idő kellett volna rá. A lehetőséget viszont nagyon köszönöm és legközelebb is pályázok majd! ”

 

Mit üzenünk a csalódottaknak?

 

A Szófa oldalán sok-sok olvasóhoz eljut az írás. Így történt Fábián Krisztina novellájával is.

„Szeretem az írásaidat, sokszor elgondolkodtat, mint most is. Néha csak merengek magam elé, mint az imént ... „ Fábián Krisztina egyik  követője.

 

Jó hír! Az előzsűri hamarosan értékeli a döntőbe jutott, de  nem díjazott írásokat. 

 

922.jpg