Taródi Luca
Futás
Félúton néha elfáradunk, de leülni
szégyen lenne, ennyi ember előtt,
sehol egy pad vagy legalább egy kő,
egy sötét szoba, behúzott függönyökkel.
Lehetne ez egy kora reggel, amikor félálomban
keressük az alsóneműnk, vagy
egy öntudatlan, részeg este,
mikor egy aszfalton álló, üres üvegben
elmosódott lányok és fiúk teste
gyűlik össze, mint a fény.
Félúton néha elfáradunk, kiisszuk, ami még benne volt,
mindenhonnan emberek lesnek be,
kedvesen kérdik, ízlett-e,
kellemes volt-e a felnövés ígérete?
Mi meg csak futunk, sétálunk körbe,
rég nem nézi senki, hogy ez most kinek hasznos,
van, akinek még tetszünk-e?
Kerek horizont felé kapkodunk,
rövidülő nappalok után,
elmenni sem lenne jó,
de maradni sem muszáj,
csak engedjetek leülni végre.
