Turczi István József Attila-, Babérkoszorú- és Prima Primissima-díjas költő, író, műfordító a Parnasszus folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője, a Magyar P.E.N Club főtitkára, a Magyar Írószövetség költői szakosztályának vezetője, a Költők Világkongresszusa egyik alelnöke, az Európai Költészeti Akadémia és a norvég Bjornson Irodalmi Akadémia rendes tagja. Munkásságát 2018-ban a Magyar Érdemrend tiszti keresztje kitüntetéssel, 2020-ban Pro Cultura Hungarica-díjjal ismerték el.
Turczi István az idei Nemzetközi Költészeti Nagydíj győztese, amit 2023 októberében vehetett át Kínában. A díjat Yu Zemin műfordításában megjelent Reggelre megöregszünk című verseskötetért kapta. Yu Zemin, a modern magyar irodalom elsőszámú fordítója, aki közvetítő nyelv nélkül több mint száz Turczi verset fordított le kínaira.
Forrás: Gulisio Tímea: Írni és írni hagyni
Turczi István főbb kötetei:
A változás memóriája (prózai versek, Palatinus Kiadó, 2011
A fázisrajzoló átmeneti gyötrelmei (versek, Scolar Kiadó, 2016)
Szeresd a vándort (Történetek versben, Scolar Kiadó, 2018)
Deodatus (A férfi és a város tört.én.elme, Scolar Kiadó, 2019)
Marokkóban a beteg párnája alá mindig tesznek tört (regény, Scolar Kiadó, 2020)
Reggelre megöregszünk (Újabb versek 2017-22, Scolar Kiadó, 2022
Turczi István
Előkert
[nyílik és csukódik]
A szeme behunyva, úgy néz rám:
szavakhoz, látom, semmi kedve.
Árnyékunk a kilincsre kúszik,
el van a nyár szeptemberesedve.
Az égalja hámozott narancs.
A fájdalomban mindenki gyerek.
Bronzporral bevont estiség az,
mi csendünk közt őgyeleg.
Nyílnak és csukódnak a dolgok,
de ő nem éri be ennyivel.
A démonait viszi-hozza,
és egy álomhoz kétszer alszik el.
Árnysuhogás csak a búcsú.
Mint egy lassú kéz, ha legyint.
Nem hív és irányt sem mutat
éteri minta szerint.
A kert végében ajtó tárul,
puhán lép az utolsó kőre,
járjon még kevesebb zajjal,
ahogy az idő kihull belőle
Fotó: Székelyhidi Zsolt
