Egy összezsugorodott, sárga fényű
szobában találkozunk.
Rám néz: körkörösen fordul a szemgolyója.


Mezítláb van, amikor bemutatkozik:
szélmalom‐szelídítő.
Azt mondja, kinőtte már, hogy ellenük harcoljon.


Nem kérdezek vissza,
de a számból kipattanó irónia,
mint jólnevelt öleb, hozzásimul.


---


A versnek még nincs vége. Ha kíváncsi vagy a folytatásra vagy a szerző másik művére az októberi Tiszatájból, akkor kattints ide!