MEGÁLLÓ

 

Vezetsz? Akkor hangosíts ki.

Tudom, hogy közben sosem telefonálsz,

és igazából most sem akartál,

és csak azért vetted fel,

hogy ne féltékenykedjek.

De most nem kell hazudnod,

mert láttam, hogy megálltál a buszmegállóban,

és azt is, hogy ő beült melléd.

Abba az autóba, amit én vettem neked.

Nem fogok hisztizni. Hangosíts ki.

 

Mi még nem találkoztunk.

Tudod, én vagyok az a másik férfi.

Most tényleg örülök, hogy hallasz te is,

jobb az mindenkinek, ha tudod, hogy tudom.

Most biztosan jól elvörösödtél,

és gyorsabban ver a szíved,

és rémülten nézel a feleségemre,

és biztosan azon gondolkodsz,

hogy mi a jobb, megszólalni, vagy némán ülni.

Most biztosan azt hiszed, hogy ha hallgatsz,

akkor majd azt fogom hinni, hogy nem vagy ott.

 

Hallom, megálltatok.

Így jobb, nincs mellékzörej, így tiszta minden szó.

Hidd el, tudom, milyen könnyű beleszeretni valakibe,

akibe nem kellene, mert átéltem,

pont azzal a nővel, aki mellett ülsz.

Tudom, hogy hazudsz miatta minden nap,

mert ugyanígy hazudtam én is otthon a túlórát,

a vidéki utat, a céges vacsorát, a csapatépítőt,

mert ugyanígy ültem mellette, ahogy most te ülsz,

mert ugyanígy ott volt a kezem a combján,

ahogy most a tiéd ott van.

 

Tudom, milyen izgató bujkálni vele,

és lopva megérinteni a kezét az utcán,

és aztán hirtelen megölelni egy kapualjban.

Vagy azt játszani, hogy idegenek vagytok,

először randiztok, és ez egy első látásra szerelem.

Vagy azt, hogy száz éve házasok vagytok,

és a gyerekek elől szöktetek el egy hétvégére,

vagy úgy tenni, mint ha apja és lánya lennétek.

 

Tudod, hogy mit jelent az, hogy húsz év korkülönbség?

Állsz a peronon, egy pillanatra megáll a gyorsvonat,

és ha felszállsz rá, akkor megáll az idő.

Tudod, ez egy öregedés elleni járat.

Az utazásért fizetsz

egy házassággal, feleséggel, gyerekkel,

tizenöt év minden pillanatával.

Miközben tudod, hogy vakvágányon haladsz, mert

pontosan látod a különbségeket.

A simaság és a ránc,

a feszesség és a lógás,

a szeplő és a májfolt,

a lelkesedés és a közöny,

a feromon és az öregszag között tudod,

hogy pont húsz év a különbség.

 

Hidd el, tudtam, hogy egyszer majd velem

történik meg ugyanaz,

ami a feleségemmel történt,

ugyanazt fogom látni, amit ő látott,

pont ebben a buszmegállóban,

csak majd én leszek ő.

 

Tudtam, hogy majd állok az utcán,

és nézem a lassított felvételt,

ahogy a párom megölel valakit

és szájon csókol,

aki nem én vagyok.

És hidd el, ez majd veled is

ugyanúgy meg fog történni,

te is ugyanígy állsz majd

a bőröndöddel egy buszmegállóban,

mint most én,

és azon fogsz gondolkodni,

hogy milyen indokkal hívd fel a feleségedet,

és hogy mit mondj majd a gyerekeknek,

miért akarsz hazaköltözni.

 

 

A HAZUG

 

Pontosan harminchárom éve élek ezen a földön. És pont ma van a szülinapom.

Hazudtam. Nem harminchárom. És a születésnapom sem ma van.

Valamiért néhány éve nem tudok igazat mondani. Most megint hazudtam.

 

Igazából soha életemben nem tudtam igazat mondani. Hazudtam, mindig, mindenről, mindenkinek.

 

Például az életkoromról, ami valamiért sosem volt szinkronban a tudatommal. Egész életemben vagy fiatalabb vagy öregebb voltam a kelleténél.

 

Mintha valaki összekeverte volna az idősíkjaimat.

Míg kisgyerek voltam, addig azt hazudtam, hogy idősebb vagyok, mert csak olyan tevékenységek okoztak örömöt, amikből a korom miatt ki voltam zárva. Óvodásként iskolásnak hazudtam magam, hogy a játszótéren a nagyobb fiúk bevegyenek a játékba. Hat évesen azért öregítettem magam, hogy beengedjenek a moziba, tíz évesen azért, hogy Commodore klubba járhassak játszani, tizennégy évesen azért, hogy beengedjenek a diszkóba, tizenhat évesen azért, hogy kiszolgáljanak alkohollal, tizennyolc évesen azért, hogy a nők komolyan vegyenek, huszonöt évesen azért, hogy behívjanak állásinterjúra. Aztán negyven éves korom után ez megfordult.

 

Vicces, hogy most tíz évet kell letagadnom, hogy behívjanak egy állásinterjúra, és húszat, hogy a nők szóba álljanak velem.

 

Az iskolát is végig hazudtam. Mindenki elhitte, hogy kitűnő tanuló és tehetséges sportoló vagyok. Nem tudták, hogy minden reggel háborúba indulok, ahol mindig az adott nap túlélése a cél. Az iskolában magányos különcnek számítottam, ezért sztorikkal próbáltam népszerűsíteni magamat. Olyan edzésekről meséltem, ahol a sporttársaim a legjobb barátaim, az edzés pedig a világ legszórakoztatóbb tevékenysége.

 

Az edzéseken pedig, ahol a többiek nem akartak befogadni, mert én voltam a legkisebb a csapatban, az iskolai hőstetteimről és barátaimról meséltem, akikkel mesés kalandokat éltünk át.

 

A gimnáziumban kőkemény sportolóként ismertek, akinek az életcélja az élsport, és nincs elég ideje a tanulásra, az edzőteremben pedig eminensnek, akinek a célja a továbbtanulás, és nincs elég energiája a sportra.

 

Az egyetemen azért sajnáltak, és kivételeztek velem, mert a tanulás mellett dolgoznom kellett, a munkahelyemen pedig azért kaptam magasabb besorolást, mert még a tanulást is bevállaltam a kemény munka mellé.

Mindig két munkahelyem volt egyszerre. Az egyik jól fizetett, és szenvedés volt minden ott töltött perc, a másik helyen üveggyöngyöket kaptam, de ott tudtam kiteljesedni. Közben azt hazudtam mindenkinek, hogy én csak így érzem jól magam, engem táplál ez a kettősség, szükségem van arra, hogy használjam a kreatív és a racionális oldalamat is. És ők persze elhitték, sőt, csodálták a sokoldalúságomat. Huszonöt éven keresztül voltam a szófaragó bölcsészek között excelbetyár informatikus és racionális informatikusok között elborult elméjű bölcsész.

A házasságaimban is hazudtam. Az egyikben azt, hogy nem vágyok már izgalmakra, nem vagyok kíváncsi, ellenállok minden kísértésnek, családcentrikus és hűséges vagyok.

 

A másikban azt, hogy koromat meghazudtolóan fiatalos és kíváncsi vagyok, egy igazi életművész kalandor, aki mindenre nyitott, és keresi a kihívásokat.

 

De a legjobban magamnak tudok hazudni. Rendkívül meggyőző vagyok.

 

Hazugsággal szoktam le tíz év után a dohányzásról. Egy hétfő reggel azt meséltem be magamnak, hogy sosem cigiztem, és olyan hiteles voltam, hogy elhittem, azóta nem is gyújtottam rá.

 

Ugyanez történt az alkoholfüggőségemmel. Egy másik hétfő reggel lementem a pincébe, és kidobtam az összes alkoholt, amit otthon felleltem, aztán megbeszéltem magammal, hogy még sohasem ittam szeszesitalt, és nem is akarom megkóstolni. Már tíz éve elhiszem, hogy ez az igazság.

 

Mikor beadtad a válókeresetet, akkor rólad is hazugsággal szoktam le. Belenéztem a tükörbe, és azt hazudtam, hogy nem voltunk tíz évig házasok, és hogy sosem szerettelek. Lassan kezdem elhinni.