Vagy nem, a Google nem tud róla, de én már hallottam róla.

 

A kifejezés tehát így, ebben a formában talán nem is létezik. Meg persze papír sincs már, csak fehér tér a monitoron. Adott esetben nem is látszik a vége, így még félelmetesebb lehet a feladat. Ráadásul látványosan összegyűrni és eldobálni sem lehet rendesen a képernyőt. Régen minden jobb volt, még az önsajnálat is.


Na nem mintha nem lenne téma, ami foglalkoztat. Több is van egyszerre, de egyikben sincs ANNYI. Ha tudnám, hogy lehet ezeket értelmesen összefogni, mind előbbre lennénk. A Szolcsányi Ákos bezzeg mindig tök jókat ír, majd egyszer megkérdezem, hogy csinálja.


Adná magát persze témaként apám halála, meg az ezzel járó összes hercehurca, de még jócskán nyakigabb vagyok az egészben, mint ami íráshoz egészséges. Ráadásul a magyar bürokrácia sem segít, Budapesten 60 nap alatt hoznak össze egy halotti anyakönyvi kivonatot, ami nélkül jószerivel semmit sem tudok intézni. Hagyatéki tárgyalás dettó, per pillanat azt sem tudom, a rengeteg szirszarból mit dobhatok ki, és mi tartozik már valaki máshoz. Figyelmeztetésnek mondjuk jó: meg kell tanulnom dolgokat kidobni, különben én is így végzem (valahol a távolban felvirul egy Marie Kondo-mosoly).


Vicces, valahogy több Moldovára emlékeztem, de most valahogy több a kerkonzerv-népnemzeti kánonba simuló anyag a könyvespolcokon. Annyi baj legyen mondjuk, már csak az ötven évnyi korkülönbség miatt sem sokban egyezik az irodalmi ízlésünk. Ő még azt tanulta az iskolában, hogy Herczeg Ferenc a legnagyobb élő magyar író, és kérdezte is anno, hogy most ki. Szerencsére akkor már és még épp nem volt ilyen, Állami/Nemzethy Hivatalos Legnagyobb Író. EP nyilván volt, mint önálló ketegória, de valahogy nem hiszem, hogy passzolt volna hozzá ez a felkentség. Kilóra talán Szőcs Géza, centire talán a Kukorelly - sugallja sok év múltán a lépcsőházi elméncség, de már mindegy, mások testsúlyával viccelnem a saját szememben is pláne nehezen lenne tolerálható. Viszont a Rejtő-hangoskönyv sorozat megvolt neki (először még jelen időben írtam, megvan, de nem, megvolt, még szokni kell), remélem, azt nem testálta senkire.


Vagy ha már halál, meg könyv, megjelent egy emlékkötet Szabó Gábor, a pécsi jogi kar tanára emlékére. Nagyon hamar, még pár évtizedet maradnia kellett volna, dühítően korai volt a halála. De erről legalább eszembe jut némi irodalom, Erdős Virág, meg a Kistehén - az Ezt is elviszem magammalt akkor hallottam először, amikor utoljára találkoztunk személyesen. Most már nem csak Magyarország, de Gábor is benne marad nekem ebben a dalban.  Amúgy is olyan kis vidám nóta, elbírja. Gábort viszont nem akarom kiírni magamból, szóval ez a téma is passzé.


Lehetne persze valami ajánló/recenzió is, de egyelőre csak tervezek olvasni, meg különben is: újra kellene olvasni akármit is, ha már ajánlanám: más szemmel olvas az ember ilyen meg olyan okból. Ez sem tölt meg egy A4-est.

 

Ajánlhatnék persze néznivalót is, de vagy a felszínt kapargatnám, vagy másokat ismételnék, vagy rengeteg melót kellene beleölnöm, hogy jó legyen. És még úgy sem biztos, hogy elég érdekes lenne. A Picard viszont egész jó karakterekkel dolgozik eddig, ha nem zavarja Önöket nagyon, hogy jut el egy sorozat két lépésben Chabontól a fan service-ig, vessenek rá egy pillantást. Rajongókényeztetőnek egészen minőségi.


Vagy ha önöket is untatja a nyekergés, amit megírnom sikerült, nézzék meg a Cunk on Earth-öt a Netflixen. Zseniális. Depresszió ide vagy oda, többször hangosan röhögtem, miközben néztem. Ha idáig jöttek velem ebben az írásban, megérdemlik.


De legalább a papír nem üres már. Ez is valami.

 

 Image by rawpixel.com on Freepik