Március a Női Történelem Hónapja. Ilyenkor (ha máskor, másért nem tennénk) elgondolkodunk azon, milyen a történelem alulnézetből: a hősi halált haló férfiak helyett az özveggyé vált feleségek-anyák szemszögéből. Például. A Történelem valamiért kellemetlenül sokat foglalkozik a Hősi Halált Haló Férfiakkal. Nyilván egyszerűbb és hálásabb egy háborút taglalni, mint a békét („És nem volt semmi baj, éltek, gyarapodtak...” Nem eléggé hatásvadász megközelítés).
Pedig néha illene az emberiség felét kitevő nők szempontjaival is foglalkozni, pláne, mert nagyon sokat elmondanak a kevésbé látványos, ám olykor kimondottan fontos folyamatokról. Azokról a tól-ig-okról, amik a történelemkönyvek kiegészítő fejezetei szoktak lenni. Amikor csak úgy vannak az emberek.
Jó, hát akkor itt fogunk élni – mondja a Megáll az idő elején az anya, és bár sem Bereményinek, sem a filmnek magának nem én vagyok a legnagyobb élő rajongója, ezt a mondatot gyakran szoktam idézgetni – valahogy olyan kifejező. Kákáeurópa felől, és a női sorsok felől is.
Lehet persze, hogy családi okok miatt is értékelem ezeket a szempontokat: anyai nagyszüleim elváltak, és a nagyanyám nevelte a három gyerekét. Viszonylag hamar megözvegyült dédanyám mellett élve, aki ráadásul nem is volt annyira lenyűgözve a társaságtól – minél távolabb lakik a gyerek, annál kedvesebb, és hát nagyanyámnak is volt távolabb lakó testvére. Aztán jött anyám, aki apám meglehetősen hamar bekövetkezett khm, visszavonulása után vitte tovább a házat meg az én nevelésemet, ott van a nagynéném, az unokatestvéreim... Sok erős nőt láttam közelről, és azt hiszem, hamar megtanultam tisztelni őket. Vagy tudja a fene: lehet, pontosabb úgy fogalmazni, hogy azóta sem értem, miért nem magától értetődő az ő szempontjuk fontossága, a rájuk háruló szerepek elismerése. Mária főhadnagy huszáruniformisánál többet elmond Hábetlerné Pék Mária rántott hala és túrós csuszája.
No mindegy, remélem, ez egyre kevésbé lesz kérdés.
Objektív okai persze vannak, hogy akár az irodalomban sem játszanak elég fontos szerepet ezek a nők: eleinte főleg férfiak írtak férfiakról férfiaknak, ez lett a kánon, ehhez kellett igazodni. Az erős nők inkább voltak intrikusok, mint pozitív figurák: mint mondjuk a Mylady, a ponyvából szépirodalommá öregedett Három testőrben.
És még az árnyaltabb nőfigurákat is eleinte a férfiak szállították nekünk: Ibsen Nórát, Flaubert Bovarynét, Thackeray Becky Sharpot (és A rózsa és a gyűrűben Rózsahajnalkát). Esetleg Anglia zord vidékein unatkozó ifjú hölgyek. Szerencse, hogy unatkoztak, mert a Büszkeség és balítélet is többet mesél a korabeli brit társadalom bizonyos aspektusairól (a más perspektíva miatt, ugye), hogy sokkal kevesebbet tudnánk nélküle. Kicsit később pedig nagy kedvencem, Sue Lilian Townsend, aki nem csak Adrian Mole naplóit találta meg, de egy bizonyos Margaret Hilda Robertsét is (minden bizonnyal a véletlen műve, hogy a Townsend részéről rettentően utált Margaret Thatchernek is ez volt a leánykori neve), vagy a Coventry újjászületikben egy egyszerű háziasszonyét – az, ahogy ezek a nők éltek, együttműködtek, vagy éppen lázadtak, sok mindent tehet érthetőbbé az elmúlt évtizedekből.
Talán nem is véletlen, hogy annak idején én is sok, nő/lány-főhősű könyvet olvastam. Nem tudatosan kerestem, de semmivel sem voltak ezek kevésbé érdekesek (lehet, hogy Janikovszky Éva sokat megélt kiadóvezetőként ebben is ludas kicsit, köszönet érte). Nagy kedvencem volt Małgorzata Musierowicz lengyel írónő (megnéztem, még él, 81 éves, részemről bis hundertzwanzig!) A hazudozó című ifjúsági regénye. Film is készült belőle. Érzésre valamikor a kevéssé szívmelengető hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján játszódik, és ha nem is akar feltétlen feminista tanregény lenni, de az apró, elejtett félmondatokkal annyit elárul a kor lengyel társadalmáról (a két gyerek mellett güriző anyáról, akinek a férje orvos, mégis: a főnökasszonya az, aki bejárónőt fogadhat, ő nem is álmodhat segítségről; a remek humorú vénkisasszony festőnőről; a Gdańskból Poznańba kerülő tinilányról, aki rokonokhoz füllenti be magát lakónak, és a középiskola elején már dolgoznia kell), amennyi valószínűleg egyetlen Solidarność-sztoriba sem férne bele. Ha már keleti blokk: talán még a Sörgyári Capriccio sem lenne ilyen jó a férfiak szemszögéből, nemde? Nem beszélve Szabó Magdáról.
Ehhez képest illenék néhány új kedvencet is ajánlani, azt hiszem. Rövid kutakodás után megemlíteném a polcaimról a Márton Irma tévedését Jolsvai Andrástól (tőle igazából bármit, bármikor jó szívvel), a Verát Grecsótól (úgy szívbemarkoló korrajz, hogy egyúttal valóban képes leírni egy tinilány érzéseit – legalábbis nekem ezt mondták), az obligát Visszatér hozzám az emlékezet-et Szűcs Teritől (ami annyi minden is, hogy ez az olvasat is remekül elfér benne), Durica Katarinától mondjuk a Városi rókákat (A rendes lányok csendben sírnak az, amit még nem voltam elég bátor kézbe venni) – mind segítenek kicsit jobban megérteni a körülöttünk lévő világot. Vagy a Kerti szonáta Finy Petrától – ahol a rendszerváltás és Rákosi-kor gyötrelmei kényelmesen megférnek egymás mellett.
Például. Siettem, ha kicsit jobban nekilátok, biztos találok még ezt-azt (nemzetközit pláne, de ha vannak ilyen remek magyar könyvek, akkor miért ne ezeket? Oké, A szolgálólány meséje, vagy A föld alatti vasút, nyilván). Halász Rita új könyve például nagyon izgatja a fantáziámat, volt róla egy remek Műhelybeszélgetés is, nézzék nyugodtan meg.
És olvassanak sokat, például nőktől, nőkről. Nem lehet veszíteni velük.
