Azt hiszem, depresszió. Nem vagyok a mentálhigiéné szakértője, a Google-alapú gyorsdiagnózisoktól kiráz a hideg, de a tünetek kellemetlenül hasonlítanak a standard felsorolásokhoz. Mindegy, nem keseregni akarok (adományokat a Paypalemre, virágokat az öltözőmbe, ha mégis úgy gondolnák), szakemberhez fordulok. Az időpont már megvan, fél év alatt sikerült leszerveznem. Mi lenne, ha még halogattam is volna, nemde?
Mindegy, mondom. Valószínűleg nem vagyok egyedül, a pandémiás bezártság, és a posztkovid ingerszegénység, plusz egyéb körülmények belőlem ezt hozták ki. A Nyájas Olvasók érdekében remélem: törpe minoritáshoz tartozom ezzel (az igazi kihívás nyilván az óriás minoritás lenne; nem az eszéért szerettük azt, aki ezt a szóösszetételt kitalálta, no).
Ami viszont elgondolkodtatott (pláne, amikor kiderült, hogy megint nem állítottam be emlékeztetőt ehhez az íráshoz, és határidőre kell valamiről írnom, ami az Önök becses figyelmére is érdemes lehet), az az, hogy vajon hűséges barátaink, a könyvek ilyen esetekben tudnak-e segíteni.
Egyáltalán, milyen könyvek? Nagy általánosságban, jobbára, persze lehet rájuk számítani: billegő kanapéra a Révainál jobb megoldás nincs. Specifikusabb esetekben azonban már nem ennyire egyszerű a válasz.
Vannak ugye egyrészt a népszerű önsegítő kiadványok: egy roppant okos és népszerű, háztömbjében világhírű szakember hosszas oldalakon keresztül taglalja, hogyan kell élni és gondolkodni, hogy az embernek minden jó legyen.
Well, mondaná a brit karakter bármelyik tizenkilencedik századi történetben. Talán érződik, nem vagyok meggyőződve az irányzat hatásosságáról. Egyrészt az ezospiri közhelyguruktól valahogy általában is mindentől függetlenül erős viszolygás fog el, másrészt, objektívebben nézve: kétséges az egyénre vetített hasznossága egy olyan munkának, ami eleve tömegeket szólít meg. Ezek a könyvek azok számára lehetnek érdekesek, akik valójában nem küzdenek olyan problémákkal, amikre a bizonyos művek saját bevallásuk alapján megoldást kínálnak. Az a tanács, ami százezer ember számára egyformán érvényes, konkrét helyzetben jó eséllyel hatástalan, mert túlságosan is absztrakt ahhoz, hogy az éppen létező egyedi körülményekre reagáljon. A mentálhigiéné coelhóitól tehát jobb nem megoldást várni. Jól hangzó bölcsességeket akkorra, amikor nincs rájuk szükség: ezt szabad. Csak sajnos rövidebb az élet annál, semminthogy ilyesmire pazaroljuk. Szerintem.
Egy fokkal komolyabb lenne a bulvárfilozófiai közhelycunami helyett absztrahált, valóban bevált tippeket, tanácsokat adó könyvek műfaja. Vettem ilyeneket is, elkezdtem egyet, de nem jutottam vele messze. Nem rossz, de idő (és a szükséges elszánás, ami ilyenkor nyom nélkül tűnik el az emberből) hiányában ezekkel sem lehet igazán sokra jutni. Nota bene: annyi haszna volt az elkezdett könyvnek, hogy leszögezi: van ilyen, előfordul, nem szégyen, és különösen nem szégyen szakszerű segítséget kérni. Kisebb trükkök adott tünetek kezelésére vannak, de ezek nem helyettesítik a probléma kezelését. Ha ilyennel találkoznánk, már érdemesebb vele foglalkozni. De megoldást nyilván ez a műfaj sem ad. Pláne: mi az objektív mérce annak eldöntéséhez, hogy hol húzódik a két műfaj közt a határ?
Szépirodalom? Határeset. Nem jut eszembe olyan könyv, ami ebben az esetben releváns lenne. Filmek még csak-csak, de konkrét könyv, amiből erőt lehetne meríteni? Nemigen. Esetleg Fredrik Backman, ő általában kellő empátiával és szerethető humorral áll a legnehezebb témákhoz is (Alzheimerre ajánlom A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb címűt), de ez sem feltétlen elég. A pszichés zavarok népszerű irodalmi téma, a feldolgozás azonban ritkán releváns ebből a szempontból. A bolond/őrült hálás figura, de nem azért, mert segítene a problémáink feldolgozásában: vicces, vagy elborzasztó, de állapota nem téma, hanem körülmény.
Szóval, nem érzem azt, hogy a könyvek valós megoldást kínálnának (szóljanak nyugodtan, ha valami elkerülte volna a figyelmemet, tényleg örülnék). Olyik film esetleg, tüneti kezelésre tudom mindenkinek ajánlani a Falat (a lemezt, nem a filmet): azt párszor meghallgatva az ember rájön, hogy minden hangulatnál van lejjebb, és ez már jó hír.
De már az is segít, ha határidőre kell valamilyen írást leszállítani: kicsit kiránt a nemkívánatos állapotból, és/vagy az átgondolására késztet. Talán még valami hasznos is beugrik.
Nekem is eszembe jutott egy olyan remek tanács, hogy ha összeszedem magamat, megírom önsegítő könyvnek: a legegyszerűbb az, ha megússzuk az ilyen állapotot, és olvassuk azt, amit éppen olvasni szeretnénk.
