A svédelés, mint olyan a Tekerd vissza, haver (Be Kind Rewind) című film óta legitim kifejezés. Eredeti kontextusában egy film házi barkács módszerekkel megvalósított, az eredetit a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartó újraforgatása. A skandináv gyermekversek pedig már akkor svédelték a komoly, nagybetűs Lírát, amikor a film készítői is a csattogós falepkét tologatták.

A műfaj persze a látszat dacára minden, csak nem egyszerű: egy gyerek (kiskamasz) nézőpontjából pár sorban, csattanóval elmondani valami általános érvényűt, úgy, hogy az ne legyen sem butácska, sem didaktikus: ez nyilvánvalóan komoly kihívás.

Amely kihívás a jelek szerint bőven Haász János komfortzónáján belül van. Második gyermekvers-kötetében is skandináv típusú versekben mesél néhány felettébb nehéz hónapról: az egyes szám első személyben beszélő főszereplő édesanyja daganat miatt kórházba kerül (spoiler alert: szerencsére a végére kijön, és úgy tűnik, szabad bizakodni), ő pedig egyedül marad a nővérével és a nehéz helyzetet kezelni kényszerülő apjával. Ha mindez nem lenne elég, az első szerelem is megkörnyékezi hősünket.

A szituációk ismerősek, a megélt érzelmek, örömök és bánatok szintén: ami érdekessé teszi az egészet, az a költői hang. Haász őszinte, nem mesterkélt, humora kellőképp kortalan ahhoz, hogy ne akadjunk fel azon, valóban gyerek fejében születnek-e meg ezek a mondatok: magától értetődő természetességgel jönnek a rövid, pár sorban vázolható történetdarabkák.

Ezek külön erénye az, hogy az élet minden területe felmerül, a hétköznapi örömöket is ide értve (vagy akár a szomszéd sérülékeny muskátliját), és a már magában sem könnyű helyzetet nem akarják tovább nehezíteni: éppen elég az anyukáért aggódni (meg persze megpróbálni megérteni a párkapcsolatok nehézségeit, enyhe nosztalgiával irigyelve ezeket a nehézségeket).

Bár az egész kötet nem túl hosszú (ha mindenáron negatívumot kell felhozni: én szívesen olvastam volna többet is a versekből), minden fontos pillanatra jut vers (például személyes kedvencem, amelyikben egyszerűen csak annyit szeretne a fiú, hogy az apjának több ideje legyen játszani vele. A Covid előtti idők, ugye).

A könyvet Egri Mónika képei illusztrálják, vagy egészítik inkább ki: a szövegekkel egyenértékűek, hangulatos, fiatalos, de nem rossz értelemben véve gyerekes rajzok.

Jó szívvel ajánljuk mindenkinek.

Hallgassák meg a Szófa podcast-csatornáján beszélgetésünket a szerzővel itt:

Vagy nézzék meg a beszélgetést: