- Kedves Napl
Ehh, kedves Néném, inkább. A gyakoriságát elnézve mindenképpen.
A legutóbbi alkalom óta nem nagyon sikerült naplót írnom, de vannak mentségeim (kifogásaim, khm). Beteg is voltam, szokatlanul sokáig, meg aztán dolgoztam is, többet, mint szerettem volna, ennek megfelelően nem igazán volt miről írnom.
A tanfolyamon mindig az a kérdés, mi történt velünk aznap, amiből írni lehetne valamit. Valamiért a „főztem kávét” nem tűnik eléggé izgalmasnak, sokkal több pedig nem szokott történni. Olyasmi legalábbis nem, amit feltétlenül meg kívánnék osztani magammal (magammal, hát persze. Ha nem jelenne meg a Szófán, ezt a szöveget sem pötyögném, ami azt illeti. Nyilván nem az asztalfiókom a cél. Innentől viszont illik tiszteletben tartanom mások privátszféráját).
Egy ötletem volt csak, de az annyira közhelyes és csöpögős, hogy még a legendás Hallmark Channel is visszadobná (vagy a Netflix, pedig náluk is rengeteg háttérnek is alig jó limonádé van). Nosztalgikus izé, ahogy a nagyobbik gyermekkel próbáljuk begyakorolni a biciklivel elindulást. Eszembe jut, ahogy a kerítésbe kapaszkodva indultam el anno, ahogy a nagybátyámmal tekertünk Csaba felé, jobbára útba ejtve a Gyilkos becenevű italboltot, és próbálnék kihozni belőle valamit. Párhuzamos szálak, váltások, egyáltalán mi az, ami egy novellába belefér, az milyen nyelvet kívánna – nem csoda, hogy öt perc alatt semmit sem tudok leírni. Kitalálni sem lehet, ösztönből meg nem tudok. Annál jobban meg akarom tisztelni a szöveget (amit aztán észrevesz, akinek van rá szeme).
Viszont nagyobb lélegzetű házi feladatnak megírtam egy Békés Pál-hommage (hommage, na persze, épp csak a főszereplőt nem hívják Fitzhuber Dongónak) első fejezetét. (Azóta az utolsót is, de nem vagyok sokkal előrébb, a köztes rész még hiányzik. Nemcsak a betűk, hanem konkrétan a sztori is, bár valami mintha kezdene körvonalazódni. Más kérdés, hogy annyi hülye ötletem volt már eddig is, hogy arra kell figyelni, mit ne írjak bele az ifjúsági regény, a posztrendszerváltós kváziszoció és a light urban fantasy elemei közül. Ahogy nagyon-nagyon bölcsen le szoktam szögezni egy íródó remek könyv kapcsán: nem biztos, hogy az Opus Magnummal kell kezdeni, vannak olyan kudarcok, hibák, tévedések, csalódások, tanulnivalók, amiknek nem kellene a szívünk csücskét terhelniük. De másnak mondani sokkal könnyebb. Mindenesetre jegyezzük fel valahová: egy történetbe nem muszáj három másikat is belegyömöszölni, ha nincs az ilyesmiben gyakorlatunk.)
És persze még mindig leginkább itthon ülök, a héten pláne, egy SZMK-gyűlés miatt terápián sem voltam, miközben finoman jelezték, hogy az iskolai egyesületben számítanának rám. Ami persze hízelgő, meg hát a gyerekek miatt nyilván fontos is, de itt is csak kérdések vannak, válasz mutatóba sem.
És hirtelen ennyi, amit a „Naplómba” (na persze) bele akarok írni. A többin még rágódom kicsit.
