- április 2., szerda
(Igazából hetedike, hétfő. Jól kezdődik, már most füllen... Ehh, minimum lódítok. Mindegy. Az igazat írd, ne csak a valódit – vagy hogy is mondta egy kolléga.)
Kedves Naplóm!
(Már most remek. Nyilván, gyakorlatilag minden naplóban beszélget a könyvvel a szerző, na de miért? Nem idétlen ez kicsit? Jobbára nem személy, hanem egy, a gondolatok rögzítését szolgáló tárgy. Vagy elektromágneses töltéssel bíró valamik. Jó, nyilván vannak fontos kivételek: az, hogy Anne Frank egy fiktív barátnőnek ír, nyilván abszolút indokolt. De szerencsére az én helyzetem NAGYON más.)
Azt a feladatot kaptuk a K-féle tanfolyamon, hogy vezessünk naplót. Hát nekikezdek. Neked kezdek. Érted. (Kinek szól egy napló úgy egyáltalán? Elvileg ugye magunknak, de nem tudom, érdeklem-e magamat ennyire. Miközben persze mindig ott van egy naplóban az, hogy ez egy írás, aminek a külvilág lenne a címzettje. Szóval, mi legyen a nevekkel? K. – én tudom, ki ez, de lehetne egy másik K. is. Egyikük sem Josef, de vajon kell-e ezzel játszanom? Meg akarom-e magamnak magyarázni, melyik nagybetű mögött ki van? Írjam azt, hogy Zs.? Vagy K. Zs.? Vagy teljesen más betűket, akikről én tudom, kit jelentenek? És külön belső ki-kicsodát vezessek a saját naplómhoz? Visszaolvasva: ez a K. ráadásul akár két másik K. is lehetne, bár nyilván csak Zs.-hez van kapcsolódásom. Agyrém.)
Ma volt az első óra, megismerkedtünk a többiekkel, érdekes, szimpatikus társaság. (Akarok-e róluk írni? Első benyomás alapján amúgy sem, de ha ez valamilyen módon publikus szöveg lesz, tartozom mindenkinek annyival, hogy nem beszélem ki őket. Meg a gondjaikat, félelmeiket, örömeiket – majd ők, ha megírják. Nem, maradunk ennyiben, majd a végén meglátjuk, milyen kapcsolatok jönnek létre. Jut eszembe, a koromról akarok vajon nyekeregni, vagy a naplómból azért kiszerkesztem az ilyet? Milyen írásmű a napló? És egyáltalán ez a szöveg? Tudom, hogy lesz fölötte lead, és az úgy akkor jó, azzal van tapasztalatom. De hogy publicisztika, általános zsurnalizmus, vagy netán light szépirodalom, esetleg tényleg napló... Klasszika-filológus legyen a talpán, aki megfejti. És ha végzett, mondja el nekem is a megfejtést, köszi előre is.)
Mostantól megfigyelő módba kapcsolok.
- április 3., csütörtök
(Igazából persze még mindig hetedike, hétfő.)
Kedves Naplóm! (Jaj, de modoros, nem marad ez sokáig így.)
Eltelt az első nap, szedjük hát össze, mi is történt. (Tudja a fene, itt rohadok home office-ban, fogalmam sincs a külvilágról. Tényleg, a depressziómmal mennyit akarok foglalkozni a „saját használatú – nudge, nudge, wink, wink – naplómban”? Vagy a gyerekeimmel? Vagy az autizmus spektrum minket érintő végével? Ami még mindig a szerencsésebb vég. Vagy, amúgy Fitzhuber Dongó szellemében, „Kezdjük el, azután majd meglátjuk. Igen; csak úgy egyszerűen: zummbele.”? Majd kiderül, legfeljebb majd húzok, és akkor mégsem derül ki? De akkor napló ez, vagy írásgyakorlászati házi feladat?)
Nyilván dolgoztam, küszködök a határidős anyagokkal (nem feltétlenül használ, hogy ez a hónap vége, és kicsit aggaszt, hogy először csinálok ilyet), illetve itthon ültem. Este meg voltam sétálni, mert az KELL. Nem fogyok úgy, mint kellene (Akarok a súlyomról írni? Egyrészt nem vagyok Bridget Jones kollegina, másrészt igenis foglalkoztat a téma. De vissza akarom valaha is olvasni?). Illetve pátyolgatom ezt a könyves projektet, hívjuk fel a figyelmet Török Ábel második könyvére. Haladgat a dolog, csak hát ez is időt vesz el mástól. Például a priorizált olvasmányaimtól. Mindegy. Holnap (tegnapelőtt-előtt) hivatalos bemutató, addig próbáljuk felcsigázni az érdeklődést. A kicsi beteg, lázas, nem eszik, és feltűnően barátságos velem (akarok erről írni? Kiderül.).
- április 4., péntek
(Nyolcadika, kedd. Már a trükközéssel is a tervezettnél lassabban haladok, remek.)
Kedves Naplóm! (brrr)
Ma mutatják be a kötetet a Margón, holnap egész nap München (de lehet, hogy végre el tudom hozni a szemüvegeket, máskülönben ennyi itthonlét és járulékos izé mellett nem tudom, mikor). Kitettem egy exkluzív részletet, a dolgok haladnak a maguk ütemében. A gyerek még mindig beteg, a munka nem kevesebb, szóval Business as Usual. (Akarok itt a macerákról írni? Nekem lehetnek fontosak, másnak kevésbé. És ha a publikálást nem zárom ki, mennyit akarok egyáltalán megosztani és mennyit diplomatikusan visszatartani? Na, ezért praktikus más naplóját írni. Adrian Mole-ét például, ott Sue Lilian Townsend azt tehetett, amit csak akart. Becsapós egy műfaj ez, mondtam már?).
Ezenkívül fáradt vagyok, de megint sétáltam egy jót (friss levegő, D-vitamin, mozgás: depresszió ellen is jók), de két vonatmegállót már nem tudok utazni, hogy az ostermüncheni állatmenhelyen macskákkal játsszak, pedig igény az lenne rá. A munka viszonylag nyugodt, de a sok hülye meeting mellett nem tudok a fontos dolgokra koncentrálni. A. is itt van a nyakamban, megbeszélték, hogy egy másik csoportot támogat, és aztán a tervei szerint június körül lelép. De addig sem érti a játékszabályokat, és egy nem létező rendszer szabályait kéri számon a cégen. Pedig hogy úgy mondjam, nincs abban a helyzetben. Mindegy, május végére már betervezte a szabadságot, addig valahogy kihúzzuk.
(És akkor mi van, ha csak ennyi jut eszembe egy napról? És egyáltalán: mennyinek kellene? Van erre szabály, vagy alműfajok a napló mint olyanon belül?)
- április 5., szombat
(Nyolcadika, kedd. Haladgatok.)
Ma reggeltől nagyjából estig München, magyar suli E.-nek, a nagyobbiknak (ha elfelejteném, hogy az E a nagyobbik gyerekemet jelenti, valószínűleg ennél is súlyosabb problémákkal fogok küzdeni, de a saját, külön bejáratú naplómnak nem minden olvasója van tisztában a családfámmal, ugyebár). Jövő vasárnap pedig programozós-kockulós foglalkozás, megint Münchenben, de legalább közelebb a pályaudvarhoz. (Szerencsére elkezdte érdekelni, akkor próbáljuk beszippantani. Ebből talán majd meg tud élni, akár urambocsá, még haverokat is találhat.) Utána majd mozi, ami most az öccse és az anyja állapota (őt is leterítette valami (ami még kedden is tart)) miatt családilag kimaradt. Kicsit tartok a Minecraft-filmtől, de nem nekem kell tetszenie. Ráadásul ezek az apa-fia programok jók, mind a ketten szeretjük őket. Neki is van csepp nyugta a zsarnoki hangulatú öccsétől. Mindegy, július vége felé okosabbak leszünk az öcs vonatkozásában is.
Szerencsés körülmények okán a napi lépésszám (szent magánzsarnokom) is jó lett, enni sem ettem olyan rettenetesen sokat, most már csak lejjebb araszol megint kicsit a súly. Amennyire lélekölő egyébként a napi mérlegelés, annyira tanulságos is: abszurd, mekkora kilengések tudnak egy hét alatt is összejönni. Rosszkor méred magad, és porrá zúzatik az önbizalmad, pedig. (Az vajon micsoda, amikor fejben már közhellyé kopott gondolatokat írok le, szigorúan csak magamnak, hát hogyne, mert úgy érzem, egész jól használható, kerek kis mondatok?).
Beszélgettem kicsit a druszámmal is, megvannak, nekik is fel kell találniuk a spanyolviaszt a spektrummal kapcsolatban – na ja, a szülő-klub, ahová annyira nagyon senki nem akar tartozni. De a jelek szerint őket is érdekli a kocka-tanfolyam. Na ja, a szakma jó terep neurodivergencia és nemi diszfória esetén is. Ez is szóba került, nem függetlenül attól, hogy Trump mosolyogva elindított egy új világválságot. Meglátjuk, mi lesz belőle. Most nem állok neki új munkahelyet keresni (no nem mintha egyáltalán lett volna idén ilyen tervem, mással akarom magam gyötörni (amint azt egyébiránt tudom, tehát nem lenne szükséges magamnak megmagyaráznom).
- április 6., vasárnap
(Nyolcadika, kedd)
Ma gyalogoltam, és a fiúkkal néztem meg a városi zsibvásárt. Az anyjuk teljesen kidőlt. Kipróbáltam az új szemüvegemet, és az olvasószemüveget is. Tényleg csak erre jó, újabb lépés a visszavonhatatlan öregség felé. E.-vel olvastunk is, végre sikerült egy apró trükkel bővítenem a horizontját. Olvastam neki negyed órát magyarul a Harry Potterből, aztán ő nekem negyed órát németül ugyanabból. Aztán még egy kicsit én A Pál utcai fiúkból. Tegnap megnézték Münchenben diafilmen, és érdekli.
Az persze tipikus kérdés, hogy ezt a finom pesti humorral alaposan átszőtt, jellemzően felnőtteknek szóló könyvet miért kiskölykökkel olvastatja hosszú évtizedek óta a magyar oktatáspolitika (nem kis részben nyilván megszokásból, nekünk is kellett, kelljen nekik is). De mindegy, egy ponton udvariasan felállt, de nem érzem azt, hogy kategorikusan elege lenne belőle. A filmmel szerintem még várnék, elég nyomasztó tud lenni már Nemecsek halála előtt is.
Nagyjából ennyi, alaposan elfáradtam, holnap pedig megint új (munka)hét kezdődik. (Mondjuk ez így, ebben a formában kicsit nagyvonalú, mert nem aznap íródik, de tényleg fáradt voltam. Most is az vagyok még, ami azt illeti: képtelen vagyok terv szerint felkelni.)
- április 7, hétfő
(Nyolcadika, kedd)
(Hanyagoljuk ezt a kedvesnaplómozást.)
Ma a slam poetryről volt szó a tanfolyamon. Tényleg vannak benne nagyon jó alkotások, csak nyilván nem ezekkel találkozik az ember a leggyakrabban. A nagy átlag tipikus gyengébb pontjai kicsit még mindig visszatartanak a feltétel nélküli rajongástól, de már körvonalazódik, mikor és hogyan tud jó lenni. Majd jobban figyelek.
(Érdekes, egyre kevesebb az önkomment. Csappan vajon a késztetésem, vagy más az oka? Megmarad-e így az írás feszültsége, vagy mást kell kitalálni? Ki kell-e egyáltalán valamit találni erre? Már megint: mi a célja ennek az írásnak? És nem kellene-e lassan eldöntenem? Hahh, költészet. Erre a kérdésre akkor sem várnék választ, ha ismerném.)
A fiúkkal pedig voltam a cicakávézóban, jó volt.
Ellenben nem értem el a kitűzött kalória- és lépésszámot. Egyszerűen túl fáradt voltam. Talán majd holnap.
(Rövidülnek a bejegyzések, ez vajon mit jelent?)
Április 8., kedd
(Kilencedike, szerda reggel. Kezdem magam utolérni.)
Volt munka, némely kollégák hangulata nem rózsás. Attól tartok, nem fog ártani valóban új sorokat csapni az életrajzom „egyéb” rovatához. Ahogy eddig is fontolgattam, persze, de nyilvánvalóan szükség lesz egy alapos ráncfelvarrásra. Mindegy, novemberig még meg lehet oldani. (Ha látnám minimális esélyét, hogy ezt a cégnél bárki is érthetné, ha olvasná, le merném vajon írni? Napló-e ez egyáltalán, ha kihasználom azt a lehetőséget, hogy megjelenjen, és ezt szem előtt tartva írom?)
Voltam terápián is, érdekes volt. És a játékszabályok szerint ennyi, az ott elhangzottak csak ránk tartoznak, nem másra. Még (szerintem) a naplóra sem, ha fennáll a lehetősége, hogy ezt más is elolvassa.
(Nyilvánvalóan fennáll, ez a dolog lényege. De a csoportterápia lényege a kölcsönös bizalom. Annak meg ez a lényege. Szóval, ennyi.)
Legközelebbre be kell szereznem egy macskás nadrágot, a múltkor megígértem. Szerintem a macskamintás melegítő lesz, nem a háremnadrág. Viccesebb. (Érdekes, milyen jól működnek ezek a meta-ruhák. Mindenki mosolyog, amikor egy kopasz, erős testalkatú 45 körüli férfit lát - macskamintás pulóverben. Senki sem néz helyi AfD-elöljárónak. De már kaptam bókot ismeretlen fiatal csajtól, ami eddigi praxisomnak nem volt automatikus jellemzője, és mosolygott már rám apukatárs is. Ez valahol tök jó érzés.)
