Furcsa dolog ez a szimbólumokkal (ide értve a hangszert is, amin Gorcsev Iván szokott játszani). Az ősz (így tanultuk) általában az elmúlásra utal, valaminek a végét jelenti. Miközben jellemzően a kezdettel kapcsolódik bennünk össze. Például az iskolaév kezdetével.

 

És valamiért ilyenkor az ember hasonló tervezgetésekbe fog, mint újév körül. Vannak ennek praktikus okai is: amíg az iskola valamilyen szerepet játszik az életünkben (gyerekként vagy szülőként), addig muszáj minden alkalommal újratervezni, mint egy készséges navigációnak. Mégsem erre megyünk tovább, rendben, nézzük, mi lesz ebből. (Fogpiszkáló, ha ezt is el nem...)

 

Ez a fele adott nálunk is: új iskolaév, ötödik osztályba megy a nagyobbik, lássuk, mi jön. A különórák és a tanulás (általában a tanulás, ha a napközi jótékonyan kötelező ereje megszűnik), az egyéb tennivalók: ez sem lesz semmi.

 

Emellett az oly sokszor áhított énidő (akármilyen béna is a kifejezés maga), az egész évben tologatott tervek (és makacs feladatok), meg úgy általában minden.

 

Én például szeretnék az eddiginél többet foglalkozni írással (alacsonyan van a léc, ebből az irányból nézvést nem annyira nehéz), kicsit néha kikapcsolni, megint eljárni sétálni... És nem nagyon tudom még, hogy lehet mindezt összehozni.  Pedig kellene, mert szép lassan elfogynak az ember tartalékai, az pedig nem jó.

 

Lennének a fix elfoglaltságok is, a szakmai fejlődés, vagy legalábbis képben maradás, mielőtt a mesterséges intelligencia engem is levált, a világ dolgai, miközben a legfogósabb feladat még mindig a saját idegrendszerem megregulázása, hogy az ötleteimből tett legyen, a fellángolásokból pedig valami tartós. És már a Duolingót sem a korábbi lángolással használom (lassan amúgy is a végére érek, egy hazudós zöld bagoly szerint én már gyakorlatilag tudok franciául is).

 

A személyes kapcsolatok ápolásáról inkább nem is mondok semmit.

 

Szóval, nem tudom, ki hogy van vele: ismerek embereket, akik TED-Talkok szintjén lelkesednek az újrakezdés eszméjéért. Vagy gyakorlatilag bármiért. Én enyhe hidegrázással küzdök, ha a téma az eszembe jut. Innen szép valamire jutni.

 

Az ősz valamiért az ordas közhelyek évszaka is, ha nem tűnt volna fel. Meg a jelek szerint az önsajnálaté. Legalábbis az én esetemben, de remélem, inkább vagyok a szabályt erősítő kivétel, mint a nagy átlag képviselője.

 

Erősítsenek meg ebben, ha szabad kérnem. Drukkolok.